Index Vakbarát Hírportál

Újabb négyéves ciklusra Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

2024. november 15., péntek 19:22

Egyedüli jelöltként ismét Szabó László maradt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A tisztújítással egyben az előző ciklus beszámolóját is meghallgathatták tőle a küldöttek, melyen sikerekről számolt be mind eredményekben, mind pénzügyek szempontjából. Kiemelte, hogy egyre több parasportoló vált ismertté a közönség számára.

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül, nyílt szavazással újabb négyéves ciklusra Szabó László kommunikációs szakembert választották meg elnöknek a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki tisztújító közgyűlésén − tájékoztatott az MTI.

A sportvezető − aki egyedüli jelölt volt a posztra − 2015 óta tölti be a tisztséget, azóta most harmadszor választották újra. Az alelnök ugyancsak egyhangú szavazással továbbra is Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője maradt.

A közgyűlés elején Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára úgy fogalmazott, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság az előző években minden téren előrelépett és hatalmasat fejlődött. Hozzátette: megnyugtató, hogy az MPB-nél a szervezeti munka is professzionális.

Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke szerint a magyar parasportolók fantasztikus eredményeket értek el, az előző ciklus anyagi és erkölcsi szempontból is sikeres volt, Deutsch Tamás pedig a közös munka fontosságát emelte ki.

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke arról beszélt, hogy a magyar fogyatékkal élő sportolók Párizsban a paralimpiákat tekintve minden idők hatodik legjobb eredményét érték el, viszont most volt az első alkalom, hogy az ország megismerte a parasportolók életét.

„A magyar sport egyik sikertörténete, hogy a fogyatékkal élő sportolók ma olyan megbecsülést élveznek, amilyet a Magyar Paralimpiai Bizottság 1997-es megalakulásakor elképzelhetetlennek tartottak” − fogalmazott.

Az elnök sikeresnek ítélte meg az elmúlt ciklusát

Az elnökségi beszámolóban Szabó László felidézte, hogy 39 magyar sportoló kvalifikálta magát a párizsi paralimpiára, ahol összesen 15 érmet − 5 aranyat, 6 ezüstöt és 4 bronzot − nyertek, az éremtáblázaton pedig a 26. helyen végeztek, és „ha kicsit szerencsésebbek, akkor ebből akár egy 20. hely is lehetett volna”. Így a magyar parasportolók 1972 óta már összesen 175 érmet szereztek.

A pénzügyekkel kapcsolatban az elnök elmondta, hogy a magyar parasport idén 1,434 milliárd forint állami támogatásban részesült, és emellé 60 millió forint szponzori pénzt is sikerült szerezniük − ilyen magas összegekre még sosem volt példa az MPB történetében.

Szabó László az MTI-nek azt mondta: az elmúlt közel tíz év munkájának a legnagyobb sikere, hogy ma már nincs olyan családi, baráti vagy munkahelyi közösség, ahol ha egy vacsora vagy beszélgetés során szóba kerül a parasport, akkor ne lenne olyan komoly ember, aki még nem hallott Ekler Lucáról, Illés Fanniról, Konkoly Zsófiáról, a hallássérült, a szervátültetett, vagy a látássérült sportolókról. A következő ciklus legfontosabb feladata, hogy ezt az irányt tudják tartani − hangsúlyozta.

A pénteki közgyűlés egyhangúlag ratifikálta a Magyar Búvár Szakszövetség felvételét, így az MPB tagszervezeteinek száma 42-re emelkedett. Megválasztották a köztestület elnökségét és felügyelőbizottsági tagjait is, az új elnökségi tagok sorában helyet kapott többek között Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója is.

Rovatok