Szezonok óta ontja a sikereket korosztályos versenyeken, utolsó éves juniorként pedig világkupa-elsőséggel mutatkozott be a felnőttválogatottban is. Eredményei láttán könnyen gondolhatnánk: neki mindig minden elsőre sikerül, ám ez közel sincs így. A Vasas 19 esztendős kardvívója kadétként a koronavírus-járvánnyal és egy visszatérő szívritmuszavar miatt több műtéttel is szembenézett. A nehézségekből, valamint a pályafutása mélypontjaiként megélt dubaji és rijádi világbajnokságból is megerősödve keveredett ki. Szeptember óta a Semmelweis Egyetem padsorait koptatja, az élsport mellett orvosnak készül. A jövő bajnokait bemutató sorozatunk mai főszereplője: Spiesz Anna.
Akad valami, szavakkal nehezen leírható, megbabonázó elegancia abban, ahogyan végtelenül kimunkált, lassú mozdulatokkal védéseket és szúrásokat hajt végre az egymással szemben álló mester és tanítványa. Kívülállóként szinte lassított felvételnek tűnik az egész, hátborzongató belegondolni, hogy aztán a versenypástokon precizitásukból szinte mit sem veszítve, micsoda sebességgel végrehajtott akciókká válnak az itt gyakorolt mozdulatok. A fekete plasztronban Kósa Miklós, a másik oldalon a Vasas szerelésében és trikolórszínű sisakjában Spiesz Anna. A háttérben megannyi feltörekvő fiatal, és már a nemzetközi porondon is kipróbált, bizonyított kardvívó gyakorolja ütemesen a kiszúrásokat, köztük a csapatvilágbajnok Katona Renátával és a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Iliász Nikolásszal.
A fókusz ezúttal a pasarétiek kiemelkedő tehetségeként számontartott, 19 esztendős kardozóján van. Anna néhány héttel ezelőtt az oráni világkupa-állomáson aranyéremmel mutatkozott be a felnőttválogatott tagjaként. Rögvest főszereplője is lett a menetelésnek, hiszen mind a négy asszóban szóhoz jutott, és pozitív mérleggel zárt az adott és kapott tusok számában.
Őszintén meglepett a lehetőség, ott volt a céljaim között, hogy a szezonban a felnőttkorosztályban is megmutassam magam, de nem hittem, hogy rögvest az idény első versenyén megtörténhet mindez. Igaz, hogy sérülés miatt kerültem be, de úgy álltam hozzá, én is teljes tagja vagyok a csapatnak. Teljes magabiztossággal mentem fel a pástra, mikor kiderült, már az első meccsen becserélnek. Nem is különösebben izgultam, csak annyit mantráztam: itt a lehetőségem megmutatni, mit tudok. Az egész nagyon jó élmény volt, teher nélkül tudtam vívni, és úgy érzem, tényleg jól is ment. Egyéniben volt bennem hiányérzet, de sokáig emlékezetes hétvége lett belőle
– idézte fel a vk-sikert Anna, amikor leültünk beszélgetni a vívócsarnok előterében.
A Vasas reménysége hétesztendősen ismerkedett meg sportága alapjaival. „A szüleim eleinte abban reménykedtek, hogy én leszek a következő Risztov Éva, de hiába, nem tudtam megszeretni az úszást. Amikor ezt ki is mondtam, kerestünk valami mást. Szó volt a vízilabdáról, de ott túl koraiak voltak az edzések. Tetszett a akrobatikus rock and roll is, mert sokan csinálták az ismerőseim között, erre viszont anyuék mondtak nemet. A Budavári Általános Iskolába tudatosan írattak be, mert hallották, hogy van délutánonként vívó szakkör, és azt remélték, megtetszik. Igazuk lett” – mesélt a kezdeti lépésekről.
Már a délutáni foglalkozásokat is jelenlegi mestere, az általa újra meg újra Miki bácsiként emlegetett Kósa tartotta. Az első két év alapozómunkája után az MTK-BSE színeiben folytatták, s biben Sárközi Gergely is főszerepet vállalt. 2017-ben edzőjével közösen „költözött át” a BSE vívócsarnokától alig tíz perc sétányira lévő Pasarétre.
„Az már a legelején kiderült, hogy nagyon jó versenyzőtípus – emlékezett vissza Kósa. – Az egész szakkör lényege az volt, hogy játékos feladatok mellett minél többen megismerkedjenek a vívás alapjaival, de minden esetben belecsempésztem valami kis versengést. Pontosan azért, hogy ne csak azt lássuk, valaki ügyes, van érzéke bizonyos mozgásokhoz, hanem valóban, akár az élsportban is érvényesülni tud. A kezdetektől ez jellemzi a pályafutását: jól áll a kihívásokhoz, apró-apró hullámvölgyek persze nála is akadnak, de amikor elé tettünk egy akadályt, addig küzdött, addig melózott, amíg meg nem ugrotta.”
A vívás Anna részéről csaknem első látásra szerelem volt. Amikor alig több mint kilencévesen élete első diákolimpiájáról aranyéremmel tért haza, egyértelművé vált: megéri még komolyabban vennie a sportot.
„Még nem egészen éreztem a dolgok súlyát. Emlékszem, anyától megkérdeztem verseny előtt, milyen színű érmet vigyek haza. Ő viszont nem válaszolt, csak azt kívánta, hogy érezzem jól magam. Azt szerette volna, ne úgy menjek oda az első versenyemre, hogy mindenképpen érmet akarok nyerni. Büszke rám, bármi történik. Mindig biztatott, de közben féltett is attól, nehogy túlzott elvárásaim legyenek. Végül úgy ültünk be az autóba, hogy az arany ott lógott a nyakamban. Ez elég önbizalomnövelő volt.”
Kósa alapelve, hogy mindig kellenek hosszú távú célok, de fontos, hogy közben lépésről lépésre haladjanak. Ez pedig már szűk egy évtizede is így volt. Mint az Spiesz Anna felidézte, edzője elsőre nem is akarta elengedni a később megnyert versenyre, féltve attól, hogy túl nagyot akar majd harapni, és ha véletlen kudarcélmény éri, az visszavetheti a fejlődését.
„A diákolimpia délutánján kaptam egy képet róla és az érméről. Az egész előrevetítette, hogy képes lesz megugrani az előttünk álló kihívásokat téthelyzetben is” – emlékezett vissza Kósa 2014-re. Mester és tanítványa azóta már-már családtaggá vált: Anna második apjaként, az edző pedig legidősebb lányaként hivatkozik a másikra.
Több időt töltünk egymással, mint a saját családunkkal. Egy szint után a megfelelő munka feltétele is, hogy kialakuljon egy őszinte, feltétlen kapcsolat, ami alapot ad arra, hogy megbeszélhessünk egymás között mindent. Persze akár egy családban, néha itt is vannak súrlódások. Valóban, szoktam részben humorosan mondani, hogy Anna a nagylányom. Már a szeme állásából tudjuk, a másiknak milyen napja van, és hogyan kell hozzá szólni”
– mondta Kósa az edzői filozófiájáról, hozzátéve, noha több mint tíz éve dolgoznak együtt, néha úgy érzi, ő is csak tanulja, mi a megfelelő távolság mester és tanítványa között. Ha túlságosan kötődik és elfogulttá válik egy mester a sportolójával, az éppúgy a teljesítmény rovására mehet, mint a bizalomhiány.
Persze nem ment mindig minden olyan zökkenőmentesen, mint a diákolimpián. Spiesz Anna éppen csak belépett a kadétkorosztály ajtaján, amikor belobbant a koronavírus-járvány, és a nemzetközi versenynaptár felét törölték. Még ki sem lábalt mindebből a sportvilág, egy hazai viadal után egyértelművé vált: Annának szívműtétre van szüksége.
Hiába volt fejben kiváló versenyzőtípus, egy addig rejtett szívritmuszavar miatt a pulzusa stresszhelyzetben rendre 200 fölé is ugrott. Volt olyan kadétverseny, amelyen 250 feletti értéket mértek nála, ezért visszaléptették. 2021 őszét egy katéteres műtéttel kezdte, elhivatottságát bizonyítja, hogy a minimálisan szükséges két hét lábadozás után csaknem azonnal versenyre ment.
Noha a szófiai világkupa-állomáson messze volt a százszázalékos állapottól, élete első komolyabb nemzetközi dobogóját elérve harmadik lett. Azonban a problémák rövidesen újra előjöttek. Hiába ítélték sikeresnek az első műtétet, újabb beavatkozás várt rá. A Vasas és a Magyar Vívószövetség segítségével túljutott ezen az időszakon is, megnyerte a bukaresti vk-versenyt, és így minden nehézség ellenére karnyújtásnyira volt az Európa-bajnoki kvalifikációtól. Persze ez sem ment simán: mikor már úgy tűnt, minden rendben, őt is utolérte a koronavírus.
Mindezek ellenére a betegségekkel és a változó versenynaptárral is sikerrel vette fel a küzdelmet. Folyamatos orvosi konzultációk mellett nagy bravúrral kiverekedte magát a 2022-es kadét Európa-bajnokságra. Az újvidéki kontinenstornán végképp berobbant a korosztályos elitbe: döbbenetes fölénnyel nyerte meg az egyénit, miután egyetlen ellenfelétől sem kapott nyolc tusnál többet. Két nappal később Bognár Liza, Domonkos Emese és Kovács Zsanett oldalán a csapatversenyt is megnyerte.
„Ez volt az a pillanat, amikor Miki bácsi és én is elhittük, hogy megérte az áldozat, és magasabb szinten is megállhatom a helyem vívóként” – mondta az Eb-siker rá gyakorolt hatásáról. Az akkor megnyert két érem között nem szeret különbséget tenni. Ha mégis választania kellene, akkor az egyéni felé húz. „Presztízsében nem érzek nagy különbséget. A vívás alapjait tekintve mégis csak egyéni sportág, de nagyon szeretek csapatot is vívni. Egyfelől ez egy jó lehetőség, ha kevésbé sikerült erősen az egyéni, jobb szájízzel lehet zárni a versenyt. Másfelől különleges megélni azt, amikor az ember hátára tudja venni a többieket. És azt is, amikor ugyan gyengébb napja van, akár mind a négyünknek, csapatként valahogy mégis túl tudunk ezen lendülni, és sikert érünk el” – mondta a tehetség, aki két vívóra néz fel igazán, egyikük (már-már természetesen) a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, akivel gyakorta együtt is készülhet Pasaréten. Másikuk pedig a világ talán valaha volt legjobb női kardvívója, a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok, ukrán Olga Harlan.
Amilyen jól sikerült a szerbiai Eb, annyira esett szét két hónappal későbbi dubaji világbajnoksága.
Nem vettem figyelembe az időeltolódást. Nem tudtam átállni. A reptéren realizáltam, hogy másnap, magyar idő szerint hajnali négykor már melegítenem kell az első asszómra. Egyszerűen nem készültem fel, nem voltam kipihent, és ez megbosszulta magát. Nagyon mérges voltam magamra, de éppen ezért tudom, még egyszer ilyen hibát nem követek el
– korholta önmagát a két évvel ezelőtt történtekért.
Első juniorszezonja már jóval fesztelenebb lehetett, az egész idényben rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített. Noha Tallinnban egyéniben nem jött ki neki a lépés, csapatban Európa-bajnoki arannyal bővítette éremkollekcióját. A plovdivi vb-n bronzérmet akasztottak a nyakába, csapatban pedig világbajnoki címet ünnepelhetett Battai Sugárral, Keszei Kirával és klubtársával, a szintén Kósa szárnyai alatt pallérozódó, sorozatunkban korábban már bemutatott Csonka Dorottyával.
„Volt bennem félelem, hogyan fogom megugrani a két korosztály közti különbséget, de aztán az első versenyemen tizenhat közé jutottam, ami megnyugvást jelentett” – tekintett vissza. Innentől kezdve az egész szezont úgy versenyezte végig, hogy ne tegyen túl nagy nyomást a saját vállára. Mindig a nyolcaddöntőre célzott, ha onnan is tovább tudott jutni, azt már megkönnyebbüléssel, igazi ráadásként élte meg. A gondolat teremtő ereje ezúttal is működött: a szezon második vk-viadalán, Budapesten második lett, ezzel megágyazva a későbbi sikereknek.
„Mivel kadétként sikeres szezont zártam, kívülről ott volt az elvárás, hogy hasonlóan szerepeljek, de ezzel igyekeztem nem foglalkozni. A saját célkitűzéseim miatt szerettem volna jól teljesíteni, eredményesen megugrani a korosztályváltást, nem pedig azért, hogy megfeleljek másoknak. Így nem éreztem magamon akkora nyomást sem” – tekintett vissza „junior egyes” évére.
Ekkor már egyértelmű célja volt az is, hogy bekerüljön az orvosi egyetemre. A változatosság kedvéért ezt is megugrotta: ma már a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának elsőévese. A 2023–2024-es szezont részben alárendelték a sikeres felvételinek, de ez nem jelenti azt, hogy elmaradtak volna a sikerek. Nápolyban egyéniben ezúttal ezüstöt nyert, csapatban viszont Domonkossal, Kováccsal és Kónyával ismét győzött, drámai küzdelemben, 45:44-re verve a francia riválist, így másodszor is a kontinens trónjára léptek.
„A világbajnokságon sajnos nem jött ki a lépés – adta jelét maximalizmusának. – Már az egyéni sem volt az igazi, hetedik lettem, és utána hiába kezdtem jól csapatban, az elődöntő… az elődöntőről talán jobb nem is beszélni. 40:29-re vezettünk, felálltam az utolsó asszóra, és ahelyett, hogy azzal foglalkoztam volna, hogy adjak valahogy egy tust, aztán megint egyet, úgy voltam vele, hogy öt tust valahogy úgyis beadok. Nem arra fókuszáltam, hogy jól és ötletesen vívjak, hanem hogy mindenképpen befejezzem. Nem is realizálódott bennem, egyszer csak vége volt az asszónak: kikaptunk. A legnagyobb tanulság az, hogy a célhoz vezető utat miként teljesítem. Találatról találatra kell koncentrálni, hogy minden lépcsőfokot bejárjak.”
Az egész valami nagyon hasonló jelenet volt ahhoz, amit a felnőttválogatott tagjai is átéltek Párizsban, a Japánnal szembeni olimpiai negyeddöntőben.
„A junior-világbajnokságon történtek egyetlen pozitívuma az volt, ahogyan a végül bronzzal zárt csapatverseny után a társaim álltak hozzám. Nagyon megértők voltak: egy pillanatig sem szerették volna, hogy emésszem magamat a történtekért. Azt mondták, együtt nem bírtuk el a nyomást, de ez a küzdelem és kudarcélmény is a javunkra fog válni a jövőben. Bízom abban, hogy tényleg így lesz, és soha többé nem ismétlődik meg.”
Anna azóta még nagyobb hangsúlyt fektet az eleve sem mellőzött mentális felkészülésre, elméjét sportpszichológus segítségével pallérozza, és úgy érzi, mindez kifizetődő. „Tanultunk több technikát is, hogyan zökkentsem ki önmagamat, ha egy ennyire negatív spirálba kerülök. Az egyik ilyen a gondolatstop, amikor egy mantrával próbálom kikergetni a fejemből a rossz gondolatokat. Ezt mostanra egész magas szintre tudtam fejleszteni.”
A negatív energiák leküzdésére még egy jól bejáratott módszere akad, bár ezt nem a sportpszichológustól hozza. Nincs olyan világesemény, ahová ne kísérné el Annát kabalája, egy, a képeken is rendre visszaköszönő lila-fehér póni.
Apukám anyukájától kaptam, eleinte a nagyobbakat majmoltam vele, mert többeknél is láttam versenyen, igaz, más színkombinációban. Náluk idővel elmaradt mint kellék, én viszont hordom mindenhová. Van verseny, amin szerintem többet fotózzák, mint asszó közben minket a páston. A felnőttek között van, aki bugyutának néz miatta, de nem tervezem elhagyni ezt a szokást. Egyszerűen segít komfortzónába kerülni, kicsit dimenziót váltani: mielőtt felmegyek a pástra, mindig megfogom és adok neki egy puszit. Ez szinte már rituálé nálam, ami segít fejben átkattintani a megfelelő kapcsolókat. Onnantól kezdve teljesen versenymódba áll át az agyam.
„Tudom, hogy nem a legegyszerűbb karriert választottam az élsport mellé – tértünk át az orvosi tanulmányokra –, de nem is lenne igazán izgalmas, ha könnyű lenne. Még nem tudom, az egészségügyön belül mely terület felé veszem az irányt, lehet, háziorvos leszek, lehet, neurológus. Utóbbi azért nehézkesebb, mert tizenkét évig kell hozzá tanulni, ezt pedig, ha sikerül egy hosszú és sikeres versenyzői pályafutást elérnem, nem biztos, hogy végig lehet csinálni párhuzamosan. Édesanyámék és én is nagyon vágytam rá, hogy felvegyenek. Imádom a vívást, de fiatal vagyok a sportban, semmi garancia nincs arra, hogy felnőttként is sikeres leszek. Hogy kijutok egyáltalán egy olimpiára, nemhogy olimpiai bajnok leszek. Nyilván vannak pozitív visszajelzések és részeredmények, de ez még nem jelent semmit” – jegyezte meg.
Apró momentum, de az utolsó pillanatban még az interjú időpontja is veszélybe került az egyik zárthelyi dolgozata miatt. Végül mindent összeegyeztetett, így a beszélgetés és a zh is meglett.
„Van egyéni tanrendem, de nem akarok visszaélni vele. Amikor csak lehet, bejárok, és próbálok minél kevesebb engedményt kérni. Ha verseny miatt külföldön vagyok, az más. Így volt ez a gimnáziumban is, lehettem volna magántanuló, ha vágytam volna rá.”
„Minden tanítványomnál fontosnak tartom, hogy a víváson túli élete is megfelelően alakuljon, jó iskolában jól tanuljon – jellemezte kadét- és junior világbajnokát Kósa. – Ez az elsődleges. Abban hiszek, hogy ha végül nem is lesz belőlük élsportoló, a civil felnőtt létben is nagy hasznukra lesz, hogy fiatalkorban megtanulták összeegyeztetni a sportot és a tanulást. Szerintem Anna ebben is nagyon-nagyon jól teljesít. Talán az előző szezon vége felé volt egy kis hullámvölgy ebben az érettségivel és a felvételivel, de azt gondolom, ezt is remekül kirugózta. Amellett, hogy remek érzéke van a víváshoz, már-már szakzsargonnal élve, vajpuha a keze. Így amikor mentálisan is rendben van, technikailag mindenre képes. Korosztályához képest rendkívül érett.”
S hogy miként képzeli Anna a közeljövőjét a sportban?
„Persze álmodozom én is az olimpiai részvételről, esetleg egy éremről is. De nem úgy állok hozzá, hogy nekem most mindent egy lapra feltéve kell küzdenem Los Angelesért, még akkor is, ha ott van a céljaim között a 2028-as olimpia. Nagyon jó lenne kijutni rá, főleg hogy a bácsikám, aki kint él, már most mondogatja, azon a nyáron mindenképpen meg kell látogatnom. De ha esetleg nem jön össze, akkor a négy évvel későbbi, brisbane-i olimpia is egy jó cél lehet 27 évesen. A vívás egyébként sem a nagyon fiatalok sportja, a többség 24-25 évesen érik be annyira, hogy a felnőttmezőnyben tartósan a maximumot tudja kihozni magából. De olyan is akadt már, aki 37 évesen ért a csúcsra. Tudom, hogy türelmesnek kell lennem, és hinni az elvégzett munkában” – tekintett előre optimistán Spiesz Anna, aki a beszélgetés óta újabb tanújelét adta tehetségének: az orleans-i felnőttvilágkupa-versenyen 11. lett, többek között Pusztait is legyőzve (15:12).
(Borítókép: Spiesz Anna és Kósa Miklós. Fotó: Mult Roland / Index)