Index Vakbarát Hírportál

Ipsos: Legalább olyan jó olimpiát rendeznénk, mint Rio

2016. szeptember 9., péntek 09:50

Az Ipsos ezerfős mintán készült felmérése szerint a magyarok többsége úgy gondolja, hogy legalább olyan jó olimpiarendezők lennénk, mint Rio de Janeiro. Többségében vannak azok is, akik támogatják a budapesti olimpiát. A tanulmány szerint 2015 decemberéhez képest nincs jelentős elmozdulás.

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát. Hatvanöt százalék szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro.

A rendezés mellett közel kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik (58%-31%) és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan. Budapest megosztottabb, mint a vidék, 54%-39% illetve 59%--30% a támogatók-ellenzők aránya.

Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság.

 A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom közel kétharmada szerint legalább olyan (38%) vagy magasabb színvonalú (27%) olimpiát rendeznénk, mint idén Rio de Janeiro.

Rovatok