Index Vakbarát Hírportál

Május közepén vizsgázik Budapest a NOB-nál

2017. január 7., szombat 16:39

Kijelölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), hogy mikor látogat el a 2024-es olimpiára pályázó három városba, így eldőlt, hogy Budapest május 10-12. között, másodikként vizsgázik majd a szervezetnél.

A NOB értékelő bizottsága először Los Angelesbe utazik majd április végén, majd a magyar látogatás után közvetlenül mennek is Párizsba. A NOB arról is döntött, hogy a pályázó városok július 11-12-én tartják majd meg technikai prezentációjukat Lausanne-ban, jelenti az MTI.

Ez a két esemény azért kiemelkedően fontos, mert a kandidálóknak csupán három alkalommal van lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelő bizottságának látogatásakor, a lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.

A NOB szeptember 13-án dönt a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínéről.

Rovatok