Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás: A pályázatot a lehető leghamarabb vissza kell vonni

2017. február 21., kedd 12:19 | hét éve frissítve

Deutsch Tamás egy Facebook-bejegyzésben elparentálta a 2024-es budapesti pályázatot, egyben fröcsögött egy jót a Momentumról, ami szerinte szétverte a jóakaratú emberek közös ügyét.

A Fidesz politikus szerint egyértelmű, hogy mit kell tenni:

A kialakult helyzetben az olimpiai pályázat továbbvitele értelmetlen.

A pályázatot a lehető leghamarabb vissza kell vonni. Ez az egyetlen felelős döntés.

A Fidesz online megmondóembere, aki számtalan funkcióinak egyikeként a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke is, kevéssé árnyalt, ám annál határozottabb állásfoglalásban siratta el a pályázatot, és ítélte el annak elveszejtőit. A drámai erejű szöveg hangvétele hol a My Little Pony naiv ártatlanságát idézi – a budapesti pályázat jellemzése –, hol egy Jókai-regény legsötétebb intrikáit (momentumosok).

Az aláírásgyűjtők fő bűne természetesen az, hogy politikai kérdést csináltak az olimpiából, ami különösen őszinte kijelentés egy politikus szájából, egy olyan megnyilvánulásban, amiben épp politikai célokra használja az olimpia ügyét.

Az már szóra sem érdemes, hogy a szöveg alapján a Momentum és a hozzájuk csapódó ellenzéki pártok egyes-egyedül verték szét a nagy közös álmot, az a 266 ezer ember, aki aláírta az ívet, mintha nem is létezne.

Rovatok