Huszonhét jól kiképzett és jó karban lévő öttusaló sorsáról döntöttek akkor – csak a szójáték kedvéért a hátasok háta mögött –, amikor a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Öttusaszövetség beleegyezett abba, hogy a párizsi olimpia után már a Magyar Honvédséghez tartozó egyik huszárosztály lesz a gazdájuk. A tulajdonlás minden előnyével, gondjával és kiadásával. A MÖSZ korábbi vezetői egy ideig még azt fontolgatták, hogy bérbe adják vagy megpróbálják értékesíteni az egyenként 3-4 millió forint értékű hátasokat, amiből szép summa is származhatott volna, de a szolgáltatás, illetve az adásvétel bonyolultsága és buktatói miatt gyorsan meggondolták magukat.
Mizsér Attila, a Magyar Öttusaszövetség olimpiai és világbajnoki aranyérmes főtitkára biztos abban, hogy mindkét fél számára kedvező megállapodás nyélbe ütése előtt állnak. Varga István ezredes, a Magyar Honvédség gróf Nádasdy Ferenc huszárosztályának parancsnoka együtt érez a lovaikról lemondani kényszerülő öttusázókkal, akik még nem tudják, hogy a versenyzésre kiképzett jószágok legalább maradnak megszokott otthonukban, a maguk nemében összkomfortos bokszaikban.
Nevezetesen a 2017-ben megújult Nemzeti Lovardában, ahol nagyjából ugyanazt fogják csinálni, mint eddig – de elkerülhetetlenül új feladatok is várnak rájuk.
Mizsér, aki a meglékelt magyar olimpiai pályázatot előkészítő bizottságban sportigazgatói tisztet töltött be, már 2015-ben szembesült azzal, hogy „odafent” mire megy ki a játék. Más szóval milyen veszélyek leselkednek az öttusára, ha a nemzetközi szövetség áldozati bárányként nem kínálja fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a lovasszám törlését. Sejtelmei hat évvel később igazolódtak be, amikor a végrehajtó bizottság döntését helybenhagyva az UIPM kongresszusa a lovaglást egy új versenyszámmal felváltó, 2028-as olimpiai öttusaverseny javaslatát nyújtotta be a NOB-hoz.
Így lett az okkal és oktalanul számtalanszor átalakított, hol megkurtított, hol megtoldott öttusából egy olyan áramvonalas sportág, ami már csak 90 percbe zsúfolt hasonmása a békebeli ötnapos versengéseknek, az 1912-es stockholmi olimpián bemutatkozott modern pentatlonnak.
Augusztus 11-én, a párizsi olimpia, egyben az ötkarikás öttusaversenyek zárónapján pont kerül egy 112 éve íródó történet végére, amikor ki kell majd mondani, hogy lovaglás volt, de már nincs. Arra viszont csak később fog fény derülni, hogy Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB vajon nem zsákutcába vezette-e azt a sportágat, ami más formában már az ókori olimpiákon is az összetett erőpróbák egyike volt. Három sarkalatos kérdés ugyanis ott lebeg a levegőben, és ember legyen a talpán, aki már most válaszolni tudna arra, hogy
Mizsér Attila férfiasan bevallotta, hogy a lovak 5-6 éves kissrác korában félelmet keltettek benne, és ettől a félsztől még akkor sem tudott szabadulni, amikor már pályakezdő öttusázó volt.
„Mielőtt sorra kerültem volna az edzőpályán, mindent kitaláltam, csak hogy húzni tudjam az időt, hátha nem marad már ló nekem, vagy az edzőnk az órájára néz, és jelzi, hogy vége a gyakorlásnak. Sok év telt el addig, amíg ráéreztem arra, hogy miként kell kapcsolatot teremteni egy olyan élőlénnyel, amelyik segíteni, de pofára ejteni is tud, ha nem jól irányítod, vagy lekvár vagy. Igazából akkor lettem jó és kellőképpen erélyes lovas, de akkor sem a válogatott legjobbja, amikor Ferdinándy Géza vette át a felkészítésemet. A mindenhez értő mesterember, aki a rá jellemző keresetlen szavakkal adta az értésemre, hogy már megint mit csináltam rosszul. Fantasztikus ember volt, amolyan polihisztor, aki az öttusa mellett a lovaglásban és a vívásban is a válogatottságig vitte, de ugyanilyen sikeres volt lovasedzőként, lótenyésztőként, sőt még vagabund kaszkadőrként is. Sokat köszönhetek neki, sok más mellett azt is, hogy szívembe zártam a lovaglást, amire most már azt mondom, hogy semmilyen más versenyszámmal nem lehet pótolni” – hangsúlyozta Mizsér Attila, aki most azt reméli, hogy a honvédséghez hamarosan „besorozandó” öttusalovaknak a jövőben is jó soruk lesz, értéküknek, a beléjük fektetett rengeteg munkának megfelelő bánásmódban részesülnek.
Pontos számmal nem szolgálhatok – folytatta a MÖSZ főtitkára –, de az olimpia után 150 milliósra becsült érték cserél gazdát, amelynek zömét a lovak naponta változó, inkább emelkedő ára teszi ki, a kisebbik részét pedig a kantárok, a nyergek és más fontos felszerelések. Még nem dőlt el, hogy mekkora összeghez jutunk, mennyi lesz abból a honvédség természetbeni juttatása, de hamarosan ez is kiderül.
„Abban a helyzetben, amiben az öttusasport a versenyszámváltás kimondása után találta magát, arra kellett törekednünk, hogy a lovaink jó gazdák kezébe kerüljenek. Lehetőleg mind a 27 egy kézbe és nem huszonhétféle, ellenőrizhetetlen helyre, ki tudja, milyen emberekhez. A HM huszárosztálya az a hely, ahol tudnak mit kezdeni velük, és persze van megfelelő szakembergárdájuk és létesítményük is, amivel az olimpia után mi már nem fogunk rendelkezni. Eddig évente közel 80 millió forintot költött a szövetség a lovaglással kapcsolatos feladatok teljesítésére, 2025-től ez a tétel már nem fog szerepelni a költségvetésünkben.”
A „besorozott” öttusalovakat – többségük 10-12 éves, tehát már messze nem csikókorú – nem fogják masírozásra tanítani, hogy aztán díszszemléken trappoljanak. Maradnak ugrólovak, de „katonás” feladataik is lesznek, például a kadétok képzésének elősegítésében.
Tavaly júliusban miniszter urunk úgy fogalmazott, hogy egy új huszárosztály felállításával a versenysportba is be kell kapcsolódnunk, elsősorban a három klasszikus olimpiai számban, a díjlovaglásban, a díjugratásban és a lovastusában, ezenkívül a fogathajtásban is, megfelelő számú lóállománnyal és elismert szakemberek bevonásával. Kapóra jönnek az öttusalovak és azok a felszerelések, amikből mindig van hiány
– vette át a szót Varga István ezredes, aki harmincévnyi katonáskodás után került vidékről a fővárosba, legutóbb a debreceni dandár parancsnokhelyettese volt.
„Lovasberkekben járatos vezetőre volt szükség, így kerültem a honvédségi lovassághoz, amit több évtizedes szünet után 2020-ban állítottak fel újra. Karcagon születtem, Füzesgyarmaton, a fogathajtás hazájában nevelkedtem, de Tatán is teljesítettem szolgálatot, így valójában hazai pályára kerültem, amikor vezérkari főnök úr felkért a huszárosztály vezetésére. Közel félszáz lovat felügyelünk, egy részük »állomásozik« a Nemzeti Lovardában. Folyamatosan bővül a szakembergárdánk, külön öröm a számunkra, hogy századparancsnokként hozzánk került Sós Attila, aki a barcelonai és az atlantai olimpián is versenyzőként vett részt. Díjlovaglásban már vannak is jó eredményeink, remélhetően a szilvásváradi fogathajtó-világbajnokságon is helytállnak a sportolóink. Mind a négy említett szakágban szeretnénk előrelépni és a válogatott keretek gerincét alkotni.”
A magyar öttusasportnak mindig is voltak olyan jeles képviselői, akiken a rakoncátlan és ellenszegülni igyekvő lovak is csak nagy ritkán tudtak kifogni. Számukra és versenyzőtársaik számára is az első „akadályt” mindig a lósorsolás jelentette, ahol a vakszerencse döntött arról, hogy kinek jut a legjobb és kinek a legrosszabb ló. Mindig akadt olyan, amelyiket csak biztatni kellett, de olyan is, amelyik rémálommá változtatta lovasának terveit, emlékezett a MÖSZ főtitkára.
„Példaképemnek, Balczó Andrásnak, a háromszoros olimpiai bajnoknak és tízszeres világbajnoki aranyérmesnek a vérében volt a lovak iránti szeretet és az a képesség, amivel szűk fél óra leforgása alatt kapcsolatot lehet teremteni egy ismeretlen hátassal is, kiismerni a gyengéjét, amely aztán a hibázás forrása lehet. Sportágunk ikonja sokáig belovagló volt, több időt töltött a nyeregben, mint mások, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a versenyszám egyik éllovasa lehetett. Említhetem vele együtt egykori mesteremet, Ferdinándy Gézát, ahogy két olimpiai bajnokot, Szondy Istvánt és Kovácsi Aladárt, de Balogh Gábort is, a MÖSZ újdonsült elnökét, aki ezüstérmes volt Sydney-ben az olimpián, és nyolc világbajnoki aranyérmet gyűjtött össze”
– mondta Mizsér Attila, aki a szavait egy kényes téma érintésével zárta.
„A lovasszám lecserélése több ok miatt is csökkentheti a versenyzőink számát. Koránál fogva Alekszejev Tamara, Réti Kamilla és Demeter Bence már aligha vállalja versenyzői pályafutásának folytatását, de vannak és lesznek olyanok is, akik a lovak szeretete miatt lettek öttusázók, és most képtelenek beletörődni a legújabb átalakításba. Ami alapjaiban változtatja meg az öttusát, bár az is igaz, hogy legalább megoldást jelentett az olimpiai műsorban maradáshoz.”
Július közepén (8–14.) Budapesten rendezik meg az utolsó olyan felnőtt-Európa-bajnokságot – bár az utcai olimpiai sportágak magyarországi állomása miatt nem az eredetileg tervezett helyszínen, a Ludovika Campuson, hanem a BOK-csarnok, illetve a tőszomszédságában található Puskás Aréna Szoborpark lesz a fő helyszíne a rangos eseménynek –, amelyen a lovak még szerepelnek. A szövetség tervei szerint a búcsúztatásnak, az átadásnak és átvételnek megadják a módját, különleges és nagy szabású show-műsorral készülnek erre a sportág életében mérföldkőnek számító eseményre. Az utolsó olyan viadal pedig a párizsi olimpia lesz, ahol a lovak szerepet kapnak az öttusában.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)