Index Vakbarát Hírportál

A vívószövetség elfogadta a férfi kardcsapat vezetőedzőjének lemondását

2024. június 28., péntek 07:57

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége elfogadta a férfi kardcsapat vezetőedzője, Decsi András lemondását, és Sárközi Gergelyt nevezte ki megbízott vezetőedzőnek.

Az MVSZ honlapjának csütörtök esti híre szerint a válogatottat 2017 februárja óta irányító Decsi András – aki kedden közölte az MTI-vel, hogy lemond posztjáról – levélben elküldte a szövetséghez lemondását, amelyet az elnökség elfogadott.

A rövid hírből az is kiderül, hogy Sárközi Gergely megbízott vezetőedző munkáját az elnökség felkérésére Navarrete József segíti majd.

Decsi András kedden, az olimpiai csapat kijelölése után mondott le, miután a szakmai testület nem fogadta el előterjesztését, és a Boczkó Gábor szövetségi kapitány által leadott listában Decsi Tamás helyett Rabb Krisztián szerepelt a csapatban.

Rovatok