Index Vakbarát Hírportál

Hiába akarják teleüríteni a Szajnát, így is megmártózott benne a francia sportminiszter

2024. július 13., szombat 16:38

Még így sem biztos, hogy megússzák a szervezők botrány nélkül, mégis minden erejével azon van Franciaország vezetése, hogy eloszlassa a kedélyeket a Szajna tisztaságát illetően – ahol a tervek szerint több versenyszámot is megrendeznek majd a párizsi olimpián. Az ötkarikás nyári játékok előtt ugyanis a beszámolók szerint továbbra sem elég tiszta a folyó ahhoz, hogy úszni lehessen benne, ennek ellenkezőjének bizonyítására azonban a francia sportminiszter, Amélie Oudéa-Castéra megmártózott a Szajnában. Annak ellenére is, hogy a párizsi főpolgármester hasonló akciója hallatán a tiltakozók emberi ürülékkel akarták elárasztani a vizet.

Júniusban még az Index is arról számolt be, hogy a párizsi olimpia nyitóünnepségének főpróbáját is el kell halasztani, mivel továbbra sem elég tiszta a játékokon több versenyszámnak is helyet adó folyó, a Szajna. Ám úgy tűnik, a franciák mindent megtesznek azért, hogy bebizonyítsák ennek az ellenkezőjét.

Párizs térségében 1,4 milliárd eurót fordítottak arra a szervezők, hogy az alkalmi esővíztározó mellett tisztító- és vízelvezető rendszereket telepítsenek a Szajnára azért, hogy a triatlonosok úszószámát, valamint a nyílt vízi úszóversenyeket a folyóban, a metropolisz nevezetességei mentén rendezhessék meg.

Mindez azonban korántsem biztos, hogy elég lesz, ugyanis június közepén még arról számoltak be a hatóságok, hogy a folyó vízminőségét negatívan befolyásolják a kedvezőtlen hidrológiai feltételek – ezalatt az esőzéseket, a megnövekedett folyási sebességet, a kevés napsugárzást, a szokásosnál alacsonyabb hőmérsékletet és a felszíni szennyeződéseket kell érteni. A kórokozók mennyisége akkor túl magas volt – a június 18-án mért adatok alapján az E. coli baktérium szintje az elfogadható érték tízszerese volt –, és a javulás érdekében melegebb időjárásra és alacsonyabb vízállásra lenne szükség.

Mindez azonban, úgy tűnik, azóta megoldódhatott, legalábbis a francia sportminiszter mindezt olyannyira szerette volna már bizonyítani, hogy az előzetes ígéretét betartva megmártózott a folyóban – írja a BFM RMC Sport.

A mutatvány persze nem sült el túl jól, hiszen a vízbe ugrás helyett sokkal inkább belecsúszott a folyóba Amélie Oudéa-Castéra, aki ennek ellenére sem biztos, hogy eloszlatta a Szajna tisztaságát firtatók kétségeit.

Korábban Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo szintén azt mondta, hogy egy héttel az olimpiai játékok megkezdése előtt maga is megmártózik a folyóban, a tervek szerint pedig Emmanuel Macron is csatlakozik hozzá. Mindez amiatt igazán különös, mert a bejelentését követően egy eseményt szerveztek az elégedetlen párizsiak a kitűzött dátumra, és azt tervezik, hogy

emberi ürülékkel lepik el a Szajnát pontosan abban az időpontban, amikor a politikusok a vízbe ereszkednek. 

A viccesnek szánt tiltakozás akkorára nőtt, hogy néhányan egy honlapot is gyártottak. Ezen még egy kalkulátort is elhelyeztek, ami kiszámolja, hogy mikor kell a Szajnába helyezni a csomagot, ha valaki Párizs központjától több kilométerre lakik – így már korántsem biztos, hogy csupán egy újabb internetes viccről van szó. Egy biztos, a sportminiszter láthatóan megúszta az ürülékcunamit, a kérdés pedig már csak az, hogy tényleg van-e olyan tiszta a Szajna, hogy napokkal később sem betegszik le a fürdőzés miatt. 

A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, amelynek eseményeiről az Index is folyamatosan tájékoztat majd.

(Borítókép: Tim Clayton - Corbis / Getty Images Hungary)

Rovatok