Index Vakbarát Hírportál

Golf

2024. július 30., kedd 17:45

Nem lesz magyar résztvevő a párizsi olimpián golfban, amely ötödször szerepel az ötkarikás programban. A kvalifikációra egyetlen magyar játékosnak sem volt valós esélye.

A sportág az 1900-as és az 1904-es olimpián szerepelt, majd 112 évnyi szünet után, a 2016-os riói játékokon lett újra része a programnak. A XX. század fordulóján férfi és női egyéni versenyeket rendeztek, négy évvel később férfi egyéni és csapatviadalra került sor, Brazíliában és Tokióban pedig újra egyéni küzdelmet bonyolítottak le mindkét nemben.

Igaz, egy 1297-ből származó feljegyzés megemlít egy golfhoz hasonló játékot, amelyet Hollandiában játszottak, de a legszélesebb körben elfogadott elmélet szerint Skóciában golfoztak először a 15. században, így skót találmánynak tartják.

A sportág 1900-ban és 1904-ben is szerepelt az olimpián, majd hosszú szünet után a 2016-os riói játékokra tért vissza, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2009-ben meghozta a döntését.

Golfban az eredményszámításnál az előírtnál kevesebb ütésből teljesített lyukaknál mínusz, a több ütésből befejezettek esetében plusz pontokat írnak jóvá, így alakul ki a végső sorrend. A kvalifikációhoz a világraglistát veszik alapul, amelynek az első 15 helyezettje automatikusan részt vehet az olimpián, figyelembe véve azt a szabályt, hogy egy országból csak négy indulót engedélyeznek. Az első 15 után szintén a világranglistát veszik figyelembe, magyar golfozó viszont nem lesz ott Tokióban.

(Index/MTI)

Golf Párizsban

A tokiói győztesek:

Rovatok