Gedó György olimpiai bajnok bokszolót vasárnap szállították kórházba, ahol sztrók miatt életmentő műtétet hajtottak végre rajta, állapota stabil, mindennap látogatják a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkatársai. Kedden Csötönyi Sándor beszélt Gedó állapotáról, valamint hogy miként élt agyvérzése előtt a korábbi sportoló.
Gedó György, az 1972-es müncheni olimpia papírsúlyú ökölvívóbajnoka vasárnap sztrók gyanújával került kórházba, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. A sportember a Veterán Bunyósok Alapítványának összejövetelén vett volna részt az óbudai Rozmaring kertvendéglőben, de rosszul lett.
A legendás bokszoló állapotáról naponta beszélnek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkatársai ifjabb Gedó Györggyel. Hétfőn azt nyilatkozta az olimpiai bajnok fia, hogy vasárnap délután szállították kórházba édesapját az Amerikai úti idegsebészetre, ahol megállapították, hogy a beteg agyában három helyen is bevérzés történt, és a diagnózis agyi infarktus volt. Azonnal meg is operálták, és stabilizálták az állapotát.
Kedden már Csötönyi Sándor, a szakszövetség korábbi elnöke mondta el a Blikknek, hogy milyen állapotban van Gedó György.
Gyuri fiával beszéltem, aki azt mondta, megoperálták, életmentő műtétet kellett végezni rajta, de azóta már jobban van. Enni is tudott, beszél is, magánál van, és nincs bénulása, szerencsére. A járvány miatt nem lehet hozzá bemenni a kórházba, de az orvosok optimisták, tájékoztatják a fiát a hogylétéről. Szurkolunk Gyurinak, hogy legyőzze ezt a bajt is
– közölte Csötönyi Sándor, aki arra is kitért, hogyan élte mindennapjait az olimpiai bajnok az agyvérzése előtt: „A családjával élt, és járta a versenyeket szépen, szorgalmasan, ott volt az országos bajnokságon is, és örült, hogy a fia edzősködik a Fradiban. Mondhatni, a nyugdíjasok életét élte, és közben a szeretett sportágának az eseményeit látogatta. Hozzáteszem, decemberben már le volt fogyva, mondtam is neki, de csak annyit válaszolt, nincs annyira étvágya.”