A hétvégén Dubajban versenyez Molnár Martin, hiszen itt rendezik az F4 Middle East Championship harmadik fordulóját. Az Evans GP magyar pilótája az első két hétvége tapasztalatait felhasználva lépne előre.
Az Abu-Dzabiban rendezett első két forduló után Dubajba, a Dubai Autodrome-ra látogat az F4 Middle East Championship mezőnye, benne Molnár Martinnal. A 16 esztendős pilóta az eddigi hat futamból ötször csapata, az Evans GP legjobbja volt, és jó úton járt ahhoz, hogy hatból hatszor az legyen, de egy műszaki probléma miatt a legutóbbi versenyt nem fejezte be. Emellett hatból négyszer a top 10-ben végzett, eddigi legjobbja egy hetedik helyezés.
Miként korábban, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzőjének most is számára teljesen ismeretlen pályán kell helytállnia, hiszen még soha nem versenyzett az 5390 méter hosszú, 16 kanyarból álló dubaji aszfaltcsíkon.
Először a pályabejáráson láttam élőben a Dubai Autodrome-ot. Széles pálya, az első benyomásaim jók. Nagyon hosszú egy kör, és van benne egy hosszú egyenes is, miközben szintkülönbségekből is akad. Az is látszik, hogy itt nem rendeznek Forma–1-es versenyeket: az aszfalt sokkal koszosabb, egyenetlenebb és helyenként repedezett, valamint a környezet is más. Alacsonyabb lesz a tapadás, mint Abu-Dzabiban, ami kedvezhet nekünk. Árnyék szinte nincs, folyamatosan tűzi a nap az aszfaltot, és porvédők sincsenek, úgyhogy a szél állandóan hordja majd fel a homokot a pályára. Az biztos, hogy nem lesz könnyű hétvége, a vonalvezetésből adódóan pedig itt is lehetnek nagy csaták és oda-vissza előzgetések, azaz izgalmakból ezúttal sem lesz hiány
– tekintett előre Martin.
„Rengeteget készült a csapat a harmadik hétvége előtt, elemezték az első két fordulóban történteket, és még a Virtuosi Racing Forma–2-es mérnökeivel is összeültek – adott helyzetjelentést a dubaji forduló előtt Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coacha és mentora. – Rengeteg ötlet született arra, hogy miként lehetne javulni és milyen dolgokat kell kipróbálni a dubaji edzéseken. Martin ezt a pályát sem ismeri és az edzésidő is korlátozott, viszont szerintem már autóversenyzőként is kezd azon a szinten lenni, mint ahol a gokartos pályafutása végén, azaz amennyiben az adott pálya nem áll nagyon távol tőle, akkor két szabadedzés alatt fel tudja venni a ritmust.”
A kérdés most az, hogy azokból az opciókból, amikkel készültek, mennyit tudnak majd kipróbálni, és melyik fog működni; rögtön eltalálják-e, esetleg félúton, vagy a végén. Én bizakodó vagyok, mert a csapat és Martin is rápihent az első duplafordulóra, megemésztették a történteket, leülepedtek a tapasztalatok. Irreális elvárásaink továbbra sincsenek: amennyiben minden klappolni fog, akkor úgy vélem, képes a legjobb ötbe kerülni, de egyelőre az eddigi legjobb eredményeiből kiindulva az első nyolcba kerülést tűztem ki célul
– mondta Kiss Pál Tamás.
Mivel az F4 Middle East Championshipben Martin három új pályával is megismerkedik, miközben ebben a sorozatban a fékek, a gumik és egyéb körülmények (melegebb időjárás, villanyfényes versenyek, eltérő mezőny) is különböznek attól, amit tavaly, első autóversenyzőként eltöltött szezonja során a brit F4-ben tapasztalt, a magyar versenyző számára már a puszta részvétel is rendkívül értékes.
„Az új fékek, új gumik, új pályák és eltérő hőmérsékletek mind abban segítenek, hogy Martin úgymond multifunkciós versenyző legyen. Én úgy kezdtem a pályafutásomat, hogy mindenféle autóban ültem, és így kifejlődött az a készségem, hogy gyorsan alkalmazkodom bármihez. Viszont később azon kellett a legtöbbet dolgoznom, hogy az aktuális autónak az érzetét és kezelését mesteri szintre emeljem. Martinnál ez fordítva zajlott, neki egy adott autótípusnak a maximális elsajátítása volt a legfontosabb, viszont emiatt a gyors alkalmazkodás háttérbe szorult. Most az a fázis zajlik – és én ezt tartom a jobb útnak –, hogy a tavaly megszerzett stabil alapokra építkezve kapja minden irányból a pofonokat. Az új csapat, más csapattársak, a teljesen idegen környezet és pályák ránevelik arra, ami eddig kimaradt az életéből” – magyarázta Kiss Pál Tamás.
Emellett az új, a brit F4-re jellemzőktől teljesen eltérő pályák elsajátítása Martin karrierjének későbbi szakaszaira szolgálhat hasznos tapasztalatokkal.
„A hangsúly főként nem is azon van ilyenkor, hogy valaki milyen hamar veszi fel a ritmust, hanem hogy miként kezdi el előzetesen felkészíteni magát arra, hogy a közel-keleti F4 által látogatott pályák más stílust igényelnek – mutat rá Kiss Pál Tamás. – Ezek a Grand Prix-pályák szélesek, nagyok a bukóterek, könnyű kicsúszni, így kicsit vissza is kell fognod magad, de közben, ha hozzászoktál az ultraszűk pályákhoz, akkor van benned egy gát, mert kialakultak benned azok a reflexek, hogy a pálya mellett rögtön ott a füves bukótér, majd a szalagkorlát. Itt el kell fogadni, hogy nincs semmi baj, ha túlfeszíted a húrt, mert ott a hatalmas bukótér, ami ráadásul aszfaltos, úgyhogy még ha el is szállsz, nagy valószínűséggel akkor sem fogsz falnak csapódni.”
„Tavaly Silverstone-ban tapasztaltuk, hogy Martinban nagy gát volt akkor, amikor egyszer csak egy széles, nagy bukóterekkel rendelkező Grand Prix-pályára került, és nehezen tudott fejben átkapcsolni. Erre a problémára remek felkészülés ez a közel-keleti sorozat, hiszen jövőre már biztosan nem F4-ben fog versenyezni, és mindegy, melyik következő lépcsőfoknak számító sorozatot nézzük, 90%-ban Grand Prix-pályákon kell majd vezetnie.”
Az F4 Middle East Championship érdemi része szombaton és vasárnap zajlik az alábbi időterv szerint. Az időmérőket és a futamokat ITT lehet majd élőben követni, részletezte a magyar versenyző menedzsmentjének közleménye.
A 3. versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:
Szombat
Vasárnap