A spanyolországi edzőtáborban töltött öthetes felkészülése alatt, a Toro Tour sorozat harmadik állomásán megszerezte első dobogós helyezését ifj. Sárközi Richárd, aki értékes tapasztalatokat gyűjtött az alapozás során, és készen érzi magát arra, hogy elkezdje karrierje első idényét a profi golf világában. A golftehetség újabb exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben számos fontos témára kitért.
Legutóbb január végén beszélgettünk ifj. Sárközi Richárddal, éppen a három versenyből álló spanyolországi edzőtábora közepén. Akkor arról mesélt a magyar golf ígéretes tehetsége, hogy a Toro Tour névre keresztelt sorozat második állomásán – profi golfozókkal a mezőnyben – a kiemelkedő hatodik helyet érte el, méghozzá úgy, hogy két nap után az első helyen állt.
Azóta Sárközi újabb versenyen indult el, és megküzdve a szélsőséges körülményekkel, remek teljesítménnyel megszerezte első dobogós helyezését a sorozatban – a második helyen végzett. Mondani sem kell, a 21 éves golfozó ezzel olyan eredményt ért el, amire magyar induló korábban nem volt képes. Ennek apropóján, illetve a felkészülési időszak végeztével kerestük fel újra ifj. Sárközi Richárdot, aki az Indexnek értékelte az elmúlt napok történéseit, sőt még arról is beszélt, mit vár a hamarosan induló Pro Golf Tour sorozattól, amelyen első teljes idényét tölti a profik között.
Még ami a harmadik felkészülési versenyemet illeti, összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, igaz, több olyan körülmény hátráltatta a játékomat, amivel nem találkoztam korábban. Az Alferini Golf Klubban, remek pályán golfoztunk, egyébként itt rendezték három-négy éve a Spanish Ladies Opent, ami rangos profi versenynek számít a női mezőnyben. Ennek ellenére igen nehéz pályáról beszélünk, jelentős szinteltérések voltak, de annak örülök, hogy legalább ezt is megtapasztaltam, és legközelebb már rutinosabb leszek
– kezdte ifj. Sárközi Richárd, aki minden egyes tornán maradandót alkot, már profi riválisokkal szemben. Úgy folytatta: „Az első napon hurrikánerejű széllel és esővel kellett megbirkózni, de még így is plusz egyet ütöttem, ami azért nem rossz. A második nap maradtak hasonlóak a körülmények, elég komoly széllökések voltak, de legalább néhányszor rövidebb időre elment az eső, akkor plusz négyet ütöttem. Aztán a harmadik napon már sokkal jobb volt az időjárás, nekem is jobban ment a játék, és összesítésben a második helyen végeztem.”
Ifj. Sárközi Richárd ezzel együtt azt is elmesélte, hogy az a rivális, aki megnyerte a háromnapos tornát – tehát a magyar golfozó egyedüli legyőzője volt –, évek óta a profik között játszik, tavaly az egy szinttel feljebbi, Challenge Touron játszott, és még a British Openen is indult, ami elég komoly, profi verseny. Ugyanakkor a 21 éves magyar tehetség rendkívül erős mezőnyben helytállt, második helyen végzett, és amatőr válogatott játékosokat is megelőzött.
Hibáim ugyan voltak még, de ezzel együtt komoly tapasztalatokat szereztem az utolsó felkészülési tornán Spanyolországban. Annak nagyon örülök, hogy hosszú heteket töltöttem abszolút profi körülmények között az alapozás alatt, erre korábban nem volt lehetőségem, de ez is annak a jele, hogy profiként készülök édesapámmal – aki egyben az edzőm – és a csapatom többi tagjával a hamarosan induló Pro Golf Tour sorozatra.
Ifj. Sárközi Richárd ugyan ezt már megtette lapunknak adott nagyinterjújában is, de újra részletezte röviden, hogy idén első teljes szezonját tölti majd a profik között, leginkább a Pro Golf Tour sorozaton, amely tagja a három profi versenysorozatnak, de rendelkezik szabadkártyával a Challenge Tourra is, ami újabb szintlépés lesz számára az év későbbi részében. Ami a közeljövőt illeti, ifj. Sárközi Richárd úgy érzi, felkészült a szezonra, az első versenyei február közepén lesznek, elsőként a törökországi Antalyába utazik majd két tornára, de ezt követően majd Egyiptomban lesz szintén két hasonló verseny.
Ahogy eddig, most is úgy tekintek a következő kihívásokra, hogy lépésről lépésre, ütésről ütésre szeretnék haladni, az elsődleges célom az lesz a Pro Golf Tour első versenyein, hogy minden alkalommal megcsináljam a cutot, tehát bekerüljek a legjobbak közé, és három napon keresztül versenyezhessek. Tehát ott legyek a végelszámolásnál. Szerencsére ez mind a három felkészülési tornán összejött, így bizakodva tekintek a folytatásra, de tudom, egyre többek kell edzenem, gyakorolnom, hogy hétről hétre megálljam a helyem a profik között.
Ami a fiatal magyar golfozó immár profi, tehát OWGR-világranglista-helyezését illeti, az utóbbi időben kicsit visszacsúszott, mert amatőr versenyeken is elindult, de idén el szeretné azt érni, hogy bekerüljön a legjobb 2000 közé a világon. Tekintve a magyar golfozó teljesítményét, ez abszolút reális célkitűzésnek tűnik. Édesapja, Sárközi Richárd ezenkívül elújságolta számunkra azt, hogy az edzőtábor alatt érkezett a hír, miszerint a BMW Leier felkérte Ricsit, hogy legyen a cég egyik nagykövete. Ez jelentős elismerés számukra, mivel korábban nem volt arra példa, hogy egy ekkora cég beálljon magyar golfozó mögé, és az, hogy erre 21 évesen kérték fel a sportolót, pozitív visszajelzés számukra.
Apa és fia tudja, hogy napról napra kell építkezni, dolgozni ifj. Sárközi Richárd karrierjéért, de mindketten elhivatottak a kemény munka mellett, és alig várják, hogy elkezdődjön a profi golfszezon. A magyar golfozó ugyan mindig csak a következő versenyre koncentrál, de annyit elárult, hogy idén Magyarországon is játszani fog a Pro Golf Tour keretein belül, március végén lesz majd verseny a zalacsányi Zala Springs Golf Resortban.
Korábban még nem volt arra példa, hogy ilyen komoly nemzetközi versenyt rendezzenek itthon, profi golfozókkal, több olyan játékos érkezik majd a tornára, akik hétről hétre a legjobbak között golfoznak, ezért nagyon várom ezt a hétvégét is, hogy – úgymond – hazai közönség előtt bizonyíthassak
– tette hozzá ifj. Sárközi Richárd, aki február 18-án utazik Törökországba, hogy elkezdje profi pályafutása első szezonját.