A sportszövetségek alkalmazottai is megkapták a 2024-es párizsi nyári olimpián elért sportolói sikerekért járó jutalmakat Romániában. A nagy botrányt kavaró igénylés jóváhagyott összege végül csökkent, írja az Új Magyar Szó a Golazo.ro román sportoldalra hivatkozva.
Novák Eduárd korábbi sportminiszter tavaly kiborult amiatt, hogy a párizsi olimpián aranyérmet nyert David Popovici úszó kisebb pénzjutalmat kap, mint a román evezősszövetség főkönyvelője és főtitkára.
Számukra 162 ezer eurós (65 millió forintos) prémiumot igényeltek, de nem összesen, hanem fejenként.
Az Országos Sportügynökség (ANS) korábbi elnöke, Elisabeta Lipa a botrány kirobbanása után megígérte, hogy módosítják az összegeket. Átláthatóságot is ígért, de az új listát végül nem hozták nyilvánosságra. A Golazo.ro úgy értesült, hogy a könyvelő 86 ezer eurót, míg a főtitkár 100 ezer eurót kapott. A jelenlegi főtitkárnak pedig 134 ezer eurót utalt a román állam.
Románia evezősei két arany- és három ezüstérmet, továbbá két negyedik és két ötödik helyezést értek el tavaly nyáron a francia fővárosban.
A számvevőszék ellenőrző testülete a Román Olimpiai- és Sportbizottságnál (COSR) is vizsgálódott a napokban, román sajtóhírek szerint az olimpiai jutalmazásokkal összefüggésben. Mihai Covaliu, a COSR elnöke szerint csupán rutinellenőrzésről van szó, ezért nem idegeskednek, mert úgy gondolják, hogy mindenben törvényesen jártak el.