Kocsis Dávid és Nagy Marci történelmet írt a magyar hegymászásban: első magyarként mászták meg télen a Shkhara déli falát. A világon eddig mindössze egyetlen páros teljesítette ezt az extrém kihívást. A két alpinista elképesztő körülmények között, lavinaveszélyben és -26 fokos hidegben küzdötte fel magát a hegyre, egy teljesen új útvonalon. Bár a főcsúcsot nem érték el, a fal kimászásával így is maradandót alkottak az alpinizmus világában.
Elképesztő magyar sportsikert ért el Kocsis Dávid és Nagy Marci alpinista hegymászó, ugyanis a páros első magyarként mászta meg télen a grúziai Shkhara déli falát. Ezzel ők lettek a világ második olyan párosa, akik ebben az évszakban ezen az útvonalon feljutottak a kaukázusi hegyóriásra – számolt be a hírről Pintér László a „Hóhatár – a Mozgásvilág hegymászó hírei” Facebook-csoportban.
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb csúcsa, amelynek déli fala különösen veszélyes, és technikailag rendkívül nehéz mászást kíván.
Ezen az útvonalon eddig mindössze egyetlen páros jutott fel télen: Giorgi Tepnadze és Archil Badriashvili, akik a világ legjobb téli alpinistái közé tartoztak.
A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott korábban kétszer is megpróbálkozott a fal téli megmászásával, de sikertelenül. Mindkét expedícióban részt vett Kocsis Dávid, aki a tavalyi kudarc ellenére is hitt benne, hogy a vállalkozás ezúttal sikerrel járhat. Idén – a válogatott keretein kívül – Nagy Marcival indult neki a falnak, és ezúttal sikerrel jártak. Bár a főcsúcsot nem érték el, mert az már túlzott kockázatot jelentett volna, a déli falat teljes hosszában kimászták.
A mászók február 23-án érkeztek meg a nyári alaptábor házaihoz, ahol az első éjszakát -17 fokban töltötték. Az előrejutás rendkívül nehéz volt: a mély hó miatt több alkalommal kellett ugyanazt a szakaszt megtenniük, hogy áttörjék a havas terepet.
Február 26-án a völgy végében lévő házakig jutottak, ahol a helyi kapcsolatuk, Nagy Csaba segítségével még matracon aludhattak. Másnap reggel 4 órás meneteléssel elérték a fal alatti táborhelyüket. A beszállás magasságát 3400 méterre becsülték, a jégfolyosó végét pedig 4538 méteren határozták meg. Február 28-án megkezdték a tényleges mászást.
Délután 15:30-ra már 4130 méterig jutottak, de a látótávolság 100 méterre csökkent, és a mély hó kimerítette őket. Emiatt úgy döntöttek, hogy egy biztonságos kiszögellésnél tábort építenek, de az éjszaka folyamán lavina temette be őket. Szerencsére ki tudták ásni magukat, és úgy határoztak, hogy nem ereszkednek vissza, hanem inkább megpróbálnak a fal tetejére kijutni, mert az tűnt a legbiztonságosabb opciónak.
Március 1-jén aztán végül sikeresen kimászták az új utat, de a főcsúcs elérése lehetetlenné vált: a gleccser instabil volt, hatalmas leszakadásokkal és jégtömbökkel, amelyek vállalhatatlan kockázatot jelentettek. Végül biztonságuk érdekében úgy döntöttek, hogy másnap visszaereszkednek a fal alatti táborba. „A hegy főcsúcsát ugyan nem tudták elérni, mert az már a vállalható kockázat keretein túl lett volna, de a déli falat kimászták. Ezzel a világon ők a második páros, akik télen feljutottak a Shkhara déli falán, ráadásul olyan úton, ahol előttük földi halandó soha nem járt” – írták a közösségi médiában.
Kocsis Dávid és Nagy Marci ezzel nemcsak a magyar hegymászás történetében írt történelmet, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedő alpinistateljesítményt nyújtott. Most már csak az a fontos, hogy biztonságban leérjenek.
A srácoknak még biztonságban el kell érniük a hegy lábát, csak akkor dőlhetünk hátra. Szorítsatok ti is, hogy rendben leérjenek. De addig is, irdatlan nagy gratuláció, ez egy nemzetközi szinten is igen komoly teljesítmény!
– áll a bejegyzésben.