Rakonczay Gábor sportoló Facebook-bejegyzés keretein belül adott hírt arról, hogy utolsó expedíciójának végéhez közeledik. Rakonczay 75. napja van úton, és 5015 megtett kilométernél tart, 225 kilométerre van végső céljától, az Antigua és Barbuda szigettől.
Rakonczay Gábor extrém sportoló már kevesebb mint 225 kilométerre van Antigua és Barbuda szigetétől az utolsó expedícióján, melynek keretében az eredeti tervek szerint 65 nap alatt teljesítette volna az 5000 kilométeres óceánátevezést kenujával az Atlanti-óceánon.
Pénteken 5015 kilométernél járt, és már 75. napja evez a cél felé
– tudatta követőit Facebook-bejegyzésében.
Legutóbbi számításai szerint vasárnap érhet partot, és csütörtök-péntek környékén kerülhet az utolsó száz kilométeren belülre, de a hátralévő utat a fáradtság és a lassulás mellett a törött hüvelykujja, valamint az élelmiszer-raktárának kiürülése is nehezíti.
Az útnak egy speciális, egykabinos kenuval vágott neki Rakonczay.
Számos evezős projektet hajtottam végre, és az azok alatt szerzett tapasztalatokat besűrítettem egy hajóba, egy expedícióba
– nyilatkozta 2023. november végén. Az eredeti elképzelés szerint december 16-án indult volna a Kanári-szigetekről, La Palmáról utolsó nagyszabású expedíciójára, amellyel
18 évnyi sportpályafutását szeretné lezárni, az időjárási viszonyok miatt azonban várni kényszerült, és végül december 23-án szállt vízre.
Rakonczay Gábor 18 éves extrém sportolói pályafutásának eddigi mérföldkövei: négy óceánátvitorlázás, két óceánátevezés, két Grönland-átkelés, 44 napos antarktiszi expedíció, ultrafutó-világbajnoki győzelem. Kétszeres Guinness-világrekorder, az amerikai Év Kalandja-díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa.
A sportoló expedícióját online nyomkövetőn is követni lehet: