Index Vakbarát Hírportál

Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

2025. március 24., hétfő 10:22

Minden idők egyik legsikeresebb golfozója, Tiger Woods megerősítette, hogy egy párt alkotnak Vanessa Trumppal, Donald Trump Jr. volt feleségével.

Woodsék az X-en (korábbi nevén Twitter) erősítették meg, hogy együtt vannak. A szerelmesek két fotót is mellékeltek magukról, az egyiken egymás mellett állva, a másikon pedig egymás mellett fekve láthatók.

„Szerelem van a levegőben, és az élet jobb veled az oldalamon! Várjuk a közös kalandokat. Szeretnénk kérni a magánéletünk tiszteletben tartását” – írta Woods a bejegyzésben.

A 47 éves Vanessa Trump 2005 és 2018 között volt Donald Trump amerikai elnök legidősebb gyermekének felesége, kapcsolatukból öt gyermek született.

Woods korábban a svéd Elin Nordegren férje volt, de 2010-ben elváltak, kevesebb mint egy évvel azután, hogy a golfozó belekeveredett egy hűtlenségi botrányba, írja a Reuters.

A kiváló golfozó szerelmi élete azóta viharosan alakult, többek között az amerikai síelő Lindsey Vonn-nal és Erica Hermannal is járt, utóbbi aztán beperelte a golfozót, és azt állította, hogy Woods igazságtalanul kilakoltatta őt abból az otthonból, amelyet egykor megosztott a híres sportolóval.

Rovatok