A sportban az 1952-es év különösen emlékezetes, ebben az évben indított először olimpián csapatot a Szovjetunió és Kína, és a magyar csapat is Helsinkiben volt 16 aranyérmével a legeredményesebb az olimpiák történetében. A kommunista blokknak azonban nem ez volt az abszurd teljesítménye, hanem a pár hónnappal később, Észak-Koreában megrendezett hadifogoly olimpia.

A hadifogoly olimpia a kommunista propaganda része volt, Észak-Korea azt akarta bizonyítani, hogy a Koreai háború alatt fogságba esett ENSZ-katonákkal kíméletesen bánik, még sporteseményeket is szervez nekik. 

Annyira azért nem bánt kíméletesen velük, mert a hadifogoly olimpiát, novemberben dermesztő hidegben rendezték meg. Az olimpián 11 nemzet képviseltette magát, de nem országok, hanem, táborok versenyeztek egymással. A mezekre is a táborok számát hímezték rá. A koreaiak még külföldi, kommunistabarát újságírókat is meghívtak, hogy vigyék hírét, milyen emberséges a foglyokkal. Minden apró részletre ügyeltek, az olimpián jó bőrben lévő, nagyjából egészséges katonát választottak ki. Hogy nézett volna ki, ha lerongyolódótt, csonttá fogyott, megkínzott sportolók állnak ki?

A 13 napos eseményen többségében az olimpiákon is szereplő sportágakban versenyeztek: atlétika, futball, kötélhúzás, torna, kosárlabda, boksz, baseball és softball, de ha úgy vesszük óriási újítók is voltak a koreaiak, hiszen a röplabda bekerült a programba, ami csak 1964-ben vált olimpiai sportággá.

Ahogy már az ókori görögök is, úgy az észak-koreaiak is békét hirdettek a versenyek szűk két hetére, az olimpiára kialakított stadiont még jól észrevehetően is megjelölték, hogy még véletlenül se kezdjék el bombázni az ENSZ-csapatok.

A külsőségekre is odafigyeltek, tartottak megnyitó ünnepséget, gyújtottak olimpiai lángot, és szerkesztettek újságot is, amelyben naponta beszámoltak az eredményekről. Eléggé ironikusan a békegalambot ábrázoló zászlót húztak fel a csapatok üdvözlésére.

Az olimpián indulók közül utólagosan sokakat megbélyegeztek, kollaboránsoknak tartották őket, akik kiszolgálták az észak-koreai propagandát. A visszaemlékezők azonban nem éltek át akkor lelkiismereti válságot. Egyetlen motivációjuk volt, hogy végre egy kicsit kiszakadhassanak a táborok fojtogató légköréből. Volt, aki kétéves fogsága során először beszélhetett szabadon a társával.