Index Vakbarát Hírportál

A gusztustalan meccs, ami miatt ökölbe szorul a feröeriek keze

2015.10.08. 14:52

A 2000-es futball-Európa-bajnokságra Csehország óriási teljesítményt nyújtva jutott ki. A kilences selejtező csoportban az összes ellenfelét oda-vissza verte, tízből tíz meccset nyert.

A Feröer ellen játszott legelsőt azonban épphogy csak behúzta, ráadásul elég sportszerűtlenül. Ez az a meccs, amire a feröeriek akkora fájdalommal tekinthetnek, mint a magyarok az elbukott 1954-es világbajnoki döntőre.

A két csapat 1998. szeptember 6-án játszott egymással Feröeren, a cseheknek ez volt az első mérkőzésük a sorozatban, míg a már akkor is pofozógép szerepét betöltő hazaiak túl voltak két meccsen. Észtország simán, 5-0-ra intézte el őket, míg a bosnyákok ellen idegenben egy bravúros egygólos vereséget hoztak össze.

Az 1996-ban Eb-második csehek ellen sem számíthattak sok sikerre, de az utolsó percekig úgy nézett ki, hogy csodát tesz Feröer, és lehozza 0-0-val a selejtezőt.

A meccset szinte lehetetlen volt követni a tévékameráknak és a nézőknek, a Svangaskarð stadionra áthatolhatatlan köd ereszkedett, ami a játékot és a bíráskodást is megnehezítette.

Hogy ez a köd mennyire hátráltatta jobban a cseheket, nem tudni, de Feröer válogatottja nem sok lehetőséget hagyott nekik, és még helyzetekig is jutottak a hazaiak.

Az utolsó négy perc azonban mindent megváltoztatott. A feröeri John Petersent lekönyökölték, a földre került, ezért kirúgták a labdát, hogy ápolni lehessen. Pavel Nedvednél ekkor elszakadt a cérna, és nekitámadt a bírónak, aki szövegelésért kiállította a cseh játékost.

A hazaiak azt várták, hogy az ápolás után a csehek majd visszaadják nekik a labdát, de nem ez történt. A bedobás után a csehek gyorsan megjátszották a labdát, Patrik Berger a középen érkező Vladimír Šmicerhez passzolt, aki könnyű gólt szerzett a későn eszmélő és kissé megzavarodott feröeriek között.  A videón ebből nem sok látszik, de higgyünk a leírásoknak.

Faroes - Czechia 0-1. Euro-2000 qualifiers

A közönség kifütyülte a sportszerűtlen cseheket, a játékosok a bírónál is reklamáltak, de a játékvezető nem tehetett mást, megadta a szabályos gólt.

A legtöbb feröeri azóta is keserűen emlegeti ezt a napot. De azt is gondolják, hogy a sors törlesztett a cseheknek. A selejtező visszavágóján kiállították Patrik Bergert, aki így nem játszhatott két meccsen a döntőben. A tornán ráadásul pocsékul szerepelt Csehország, nem is jutottak tovább a csoportjukból.

Tíz évvel később teljesedett ki a bosszú, amikor az 1998-as meccs cseh segédedzője, Karel Brückner által vezetett Ausztria csak szégyenteljes 1-1-et játszott Feröerrel.



Rovatok