Takács Károly története filmbe illik, ha nem közvetlenül a háború után (1948 és 1952) nyerte volna olimpiai bajnokságait, biztosan találkoztunk volna vele a mozikban.

Az egyetlen olyan magyar olimpiai bajnok a lövészetben – a gyorstüzelő pisztolyban nyert -, aki duplázni tudott, és megvédte aranyérmét.

Takács 1948-ban 38 évesen újonc volt, mert a háború miatt 1940-es és 44-es olimpia elmaradt, 1936-ban pedig nem indulhatott. Honvéd őrmesterként ugyanis nem mehetett az olimpiára, mert csak a tiszteknek járt ez a kiváltság.

Ettől persze még nem lenne egészen kivételes és különleges a története. Nem sokkal élete első nagy győzelme, Európa-bajnoki aranyérme után 1938-ban, az egyik hadgyakorlaton felrobbant a jobb kezében az egyik gránát gyutacsa. Levitte a kézfejét. Felépült a robbanás után, de testi fogyatékossága szembetűnő volt, rokkantnak nyilvánították.

A hadsereg állományában csak azért maradhatott, mert Horthy Miklós engedélyt adott rá.

„Takács Károly ht. őrmesternek a tényleges szolgálatban kivételes kegyelemből való meghagyását engedélyezem” - állt a kormányzó levelében.

Egy év sem telt el, amikor Takács megnyerte a magyar bajnokságot, de már bal kézzel. Hihetetlen akarattal, tökéletesen meg tudta tanulni, hogyan kell célra tartani és remegés nélkül lőni a tízeseket.

1948-ban eljött a nagy pillanat, amikor olimpián is megmutathatta a felkészültségét.

Sebezhetetlenek voltak az idegei, noha az utolsó lövés előtt véletlenül elsült a pisztolya, mielőtt még bejelentette volna a tűzkészültséget.

Szepesi György visszaemlékezése szerint Sebes Gusztáv - az Aranycsapat későbbi kapitánya a Magyar Olimpiai Bizottság egyik vezetője volt - tekintélye is kellett ahhoz, hogy érvénytelenítsék Takács lövéseit, és még egyszer célozhasson.

A hosszú huzavona nem zökkentette ki, ismét pontos volt. Arra készült egész életében, hogy minden körülmény között jól lőjön, tudatosan gyakorolt a fényviszonyok változásakor, tudatosan kereste a feszült helyzeteket.

Két múlhatatlan anekdota fűződik az aranyérméhez.

Az angolok nem értették, miért ballal fog kezet, azt hitték, hogy ez valami furcsa magyar szokás. Erre felvilágosították az újságírót, hogy elveszítette a jobb kézfejét, jobbal nem tudna. A krónikás azt gondolta, még jó, hogy balkezes. Ekkor pedig felvilágosították arról, hogy eredetileg jobb kezes, de kényszerből a gyengébbik kezét használta, elég sikeresen.

A másik pedig a győzelmi beszéd. Úgy tartotta, hogy nem tud jól rögtönözni, ezért ha sikeres lesz, és faggatják, akkor zavarba jöhet. Megírta előre, amit fontosnak gondolt. A papírlapot a belső zsebéből húzta elő, feleségének a fényképe volt mellette.

Íme:

Azt mondja a közmondás. Tehetség a nemzeté, a szorgalom az enyéné. Tehát ennek az olimpiai bajnokságnak csak az egyharmada az enyém, kétharmada a hazámé, Magyarországé. Azoké, akik hozzájárultak ahhoz, hogy én olimpiai bajnok lehessek.

Négy év múlva már nem volt ennyire magabiztos önmaga sikerében, ezért két beszédet is írt. Egyet arra az alkalomram, ha ismét ő lesz a dobogó tetején, egy másik arra, ha esetleg tanítványa, Kun Szilárd megelőzi.

Takács lett az első, Kun a második.

Később edzősködött, generációk hálásak azért, hogy ismerhették.

Takács Károly 1910. január 21-én született, 1976 január ötödikén halt meg.