Biztosan előfordult már önnel is, hogy egy többnapos buli feldobott állapota után csak ült otthon a sötét szobában, és azon túl, hogy nosztalgiával gondolt vissza az elmúlt napok pörgésére és eufóriájára, semmi másban nem lelte örömét, és az egész hétköznapi élettől elment a kedve. Valami ilyesmit szoktak érezni a sportolók is, amikor mindent kiadtak magukból életük legfontosabb versenyén. De náluk ez a letört állapot állandósulhat is, és nem is egyszerű kikeveredni belőle.

A profi sportolókról szokták mondani, hogy kétszer halnak meg. Először akkor, amikor visszavonulnak, mert nehéz feldolgozni, hogy vége mindannak, amiért addig éltek. De amíg karrierjük végére érnek, addig a kishalálokat is le kell győzniük. Egy-egy csúcsesemény, például egy olimpia után sokan depresszióhoz hasonló állapotba esnek, nem találják a helyüket, teljesen kiüresednek. Van, aki rengeteg hülyeséget csinálva próbálja megtalálni azt a valamit, amit elveszített, mások meg valahogy visszatérnek a rendes kerékvágásba.

„Emlékszem azokra a napokra, amikor bezárkóztam a szobámba, nem akartam beszélni senkivel, senkit sem akartam látni, sőt még igazán élni sem volt kedvem” – mondta minden idők legsikeresebb olimpikonja, Michael Phelps, milyen állapotba került a 2012-es londoni olimpia után.

Az akkor 18-szoros olimpiai bajnok úszó még úgy gondolta, éppen elég volt neki a versenysportból, be is jelentette a visszavonulását. Aztán két évig sem bírta ki, 2014 áprilisában állt elő azzal, hogy visszatér.

„Tettem néhány rossz kanyart, és az elképzelhető legsötétebb helyen találtam magam" – mondta Phelps, aki ittas vezetése és rehabilitációs kezelése miatt is szégyenkezhetett. A megszokott rutin biztonsága hiányozhatott az életéből, bár ő arra hivatkozott, hogy a 4x100-as amerikai gyorsváltó sikeréért akar úszni, és leginkább önmagáért.

Az olimpiai sikerekért valaki évekig vagy akár évtizedekig is dolgozhat, nincs más a szeme előtt, életének minden mozzanatát az határozza meg, hogy jól szerepeljen a legnagyobb versenyén, csak arra fókuszál, ami a lemondásokkal és testi-lelki szenvedésekkel járó utat is megszépíti. A kétszeres olimpikon dzsúdós Taraje Williams-Murray arról írt, hogy az olimpia úgy működik, mint egy drog, függővé tesz, és nehéz is lejönni róla. Majdnem mindegy, hogy valaki sikeresen vagy kudarccal fejezi be.

Az olimpián a fokozott médiafigyelem, a verseny izgalmának adrenalinja, az óriási tét pörgeti a versenyzőt, de ha ennek vége, és az ünneplés is lement, szinte nem marad semmi. Kereshetik az érzések helyét. És a győzteseknek a legrosszabb.

„Mindent egy napra építesz fel, és amikor vége, így vagy: Ó, ennyi volt? Megkönnyebbülsz, de egyfajta szomorúságot és fásultságot is érzel. Az emberek azt gondolják, az a nehéz, ha legyőznek, pedig szinte könnyebb másodiknak lenni, mert marad még egy célod, amikor befutsz. Ha nyersz, hirtelen veszteséget érzel” – mondta Victoria Pendleton a londoni olimpia után.

Az biztos, nem könnyű motivációt nyerni akkor sem, amikor ott van a pihenés ígérete is.

A verseny utáni lehangoltság nem különbözik sokban a többitől, a jelei lehetnek a fáradékonyság, hangulatingadozás, álmatlanság, evési zavarok, nyugtalanság, szorongás, a libidó csökkenése. És az öngyilkosság gondolata is felmerülhet.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Van, aki nem tudja feldolgozni a rossz szereplését, de az is gyakori, hogy valaki nem találja a helyét, mert csak sportolóként tekintett magára, más szerepeit, mint például férj, anya, szülő teljesen háttérbe szorította, és nem talál vissza ezekhez.

„A szakirodalom vákuumként, fásultságként írja le ezt az állapotot. Miután a sportoló minden tartalékát mozgósította, a szervezet egyszerűen elfáradt az erőfeszítésben. A krokodilokat emlegetik érzékletes példaként, amelyek a farkukkal képesek lecsapni egy bivalyt is, de utána egy hétig meg sem tudnak mozdulni. Ez a kimerültség lelkileg is jelentkezik” – mondta Lénárt Ágota sportpszichológus.

A szakember szerint a fásult állapotot fizikai- és pszichikai regenerációval is le kell küzdeni, illetve rövidíteni annak hosszát. Előbbi az izmok, ízületek kezelése lehet elsősorban, utóbbi pedig a lelki tréningé. „Klasszikus relaxációs módszer az autogén tréning, pihenő időszakban is fontos, akár két-három órányi alvás is pótolható vele” – mondta Lénárt.

A fásultság kudarcélményből is eredhet, de ezen is lehet pszichológiai módszerekkel javítani. „A tépelődés, rágódás energiarabló folyamat, ezen akkor lehet könnyen túllépni, ha a sportoló mentálisan is kijavítja az elkövetett hibákat. (Ez legtöbbször úgy működik, hogy elképzeltetik vele a kijavított mozgássorokat, versenyhelyzeteket). Ha ez sikerül, akkor megkönnyebbül, és már képes lesz tervezni a következő versenyét” – mondta Lénárt.

Az olyan nagy versenyek, mint az olimpia, amelyek egy-egy karrier csúcsát és végét is jelenthetik, válaszút elé is állíthatják a sportolót. Gyakran felmerül, hogy érdemes e folytatni, vagy vissza kell vonulni. A döntés azonban hosszú idő alatt születhet meg. „Az újratervezés időszaka néha hetekbe, hónapokba telhet, de ezt a szakaszt sem lehet céltalansággal azonosítani. A sportolónak időt kell hagyni, hogy meghozza a döntését a következő életszakaszra.”

A sportpszichológus azt mondja, ilyenkor olyan feladata is lehet, mint egy pályaválasztási tanácsadónak. A sportolóval minden lehetőséget körüljárnak, hogyan szervezheti meg a civil életét, ha a visszavonulás mellett dönt. Ilyenkor ütköznek a szerepek. A nőknél az anyaság vállalása és a karrier folytatása okozhat konfliktust, de egy sérülés is komoly dilemmákat okozhat.

Ezek egyéni döntéseket igényelnek, de a külső segítség mindig jól jön, és ebben itthon még sokat tanulhatunk.

„Több országban léteznek pihenő bajnok programok, amikor egy sportoló korábbi eredményei alapján jut támogatáshoz, de míg az ösztöndíjat kapja, nincs eredménykényszer alatt, elmehet szülni, vagy tervezheti a civil életét, vagy a továbbtanulást. Az Európai Unió is támogatja a párhuzamos karriert. Hosszú távon kell gondolkodni. A sportolóknak a lehető legtöbb lehetőséget meg kell adni, hogy kibontakoztathassák karrierjüket. Ez annál is inkább megfontolandó, mert a 2020-as tokiói olimpiáig megfiatalításon kellene átessen a magyar csapat.”