A százméteres síkfutás a világ legegyszerűbb versenyszámának tűnik, elsőre nem bonyolult feladat rohadt gyorsan szedni a lábat. Egy tíz másodpercen belüli időhöz ez önmagában nem elég: agy, erős koncentráció, tökéletes technika kell. A 40-50 lépést a Guardian kutatók és atléták segítségével szedte darabokra. 

A százról nem véletlenül szokták mondani, hogy össze kell rakni, több fázisból áll a futás, nemcsak egy nagy rohanás. És sokszor éppen ez dönt, a tökéletes összeállítás, nem a fizikai képességek. A gyors lábak mellett tiszta fej is kell. Tökéletesebben nem is lehet megfogalmazni annál, ahogy a Guardian tette:

Az agy a láthatatlan izom, ami minden nagyszerű atlétát segít a háttérben. A százméteres sprintben úgy kell működnie, mint egy robotpilótának.

A száz méter nem is rajttal kezdődik, hanem az előtte lévő koncentrációval. A legtöbb futó képzeletben előre végigfutja a távot, a közvetítésekben olykor látni is, ahogy kézzel végigritmizálják az egészet. A robotpilóta a startpisztollyal együtt kapcsol be. Fontos fázis az indulás és a felállás, óriási erők dolgoznak ekkor, ahogy a gyorsításnál is. Ilyenkor a sprinterek lábai nagyjából egy szempillantásnyi ideig érik a talajt, nagyon gyors és erős az elrugaszkodásuk.

A futók nagyjából féltávnál érik el a maximális sebességet, ekkor testsúlyuknál háromszor nagyobb erővel lépnek el, hogy fenntartsák tempójukat. Az utolsó harminc-negyven méter már a tempó megtartásáról szól, és arról, hogy minél kevésbé lassuljanak. Bár szeretjük azt hinni, hogy a sprinterek megnyomják a végét, de a valóság az, hogy az nyer, aki legkevésbé lassul. A jamaicaiak ezt is tanítják, végig lazának kell maradni.

Ezeket a fázisokat a kutatók még kisebb darabokra bontják. Meg akarják tudni, hol lehet még gazdaságosabbá tenni a futást, merre fejleszthető a futótechnika. A dallasi South Methodist University-n 40 kilométer per órás tempó fölé gyorsítható futópadokkal, nyomásérzékelő szenzorokkal és slow motion képelemző szoftverekkel vizsgálják a sprintereket. Az egyik fő kutatójuk, Peter Weyand arról beszélt, hogy ezek segítségével sikerült kimutatni, hogy milyen erővel csapódnak a futók lábai a talajhoz. 

„Tudjuk, hogy

Bolt a csúcssebességnél a testsúlyának ötszörösével lép el, míg a nem sprintelő atléták maxiumum három és félszeresével.

A tudomány egyértelműsít: a top atléták arra specializálódnak, hogy a legnagyobb erőt fejtsék ki a talajra, ez teszi őket gyorssá. De azt hiszem, még mindig fejlődési fázisban vagyunk, az edzésmódszerek között még nem jelent ez meg széles körben" – mondta Weyand.

Az erő önmagában kevés, gyorsaság nélkül nem sokat ér, és éppen ez a legnehezebb feladat, hogy a szempillantás harmada alatt el is rugaszkodjon a sprinter. Weyand a legjobb bokszolókhoz hasonlítja őket, mert ott is az a sikeres ütés, ami védhetetlenül gyors, de erő is van benne.

Hogy mindkét feltétel teljesüljön, ahhoz nem is elég az ösztönös futómozgás, teljesen új, szinte természetellenes mozgásformát kell megtanulni, ez agymunka is. „Ahogy a lábad érinti a földet, máris emelned kell a tested elé, amilyen gyorsan csak tudod a következő lépéshez. A tested mögött semmi nem történik" – mondta Craig Pickering, aki váltóban világbajnoki bronzérmes volt. 

A mozgás fejlesztésében tényleg javulási lehetőség van, az amerikai biomechnikus, Ralph Mann sok sprinter mozgását elemezte már. Pálcikaember modellt készít minden klienséről, aztán összehasonlítja a képekre rögzített valós futást az idealizált mozgássorral. Nem egyszer a pálcikaember nyert volna a versenyben. Az olimpiai bajnok és világbajnok Carmelita Jeter is kikapott modelljétől.

A jó technika titka az is, hogy szinte teljesen üresnek kell lenni futás közben. „Ha Asleigh elkezd gondolkodni a többi atlétáról, vagy arról, hol is van a versenyben, az idegrendszer kezd elmenni, a technikája pedig szétesik" – mondta Aki Salo biomechanika-professzor futójáról, Asleigh Nelsonról. Hasonló élményei voltak Pickeringnek is, aki azt mondta, a jó versenyeiről semmi emléke sincs.

A kutatók még azt is vizsgálják, hogyan küszöbölhető ki a táv utolsó harmadában bekövetkező lassulás. Ennek kémiai és mechanikai okai is lehetnek, a sprinttávokon pillanatok alatt kiürülnek a gyorserőhöz szükséges energiaraktárak. Úgy vélik, Bolt azért jó a végén, mert hosszabb lábaival kevesebbet lép, így kevesebbszer használja izmait, később is fárad el.

A jövőre visszavonuló Bolt valószínűleg már nem fog világcsúcsot futni, és az egyelőre nem látszik, hogy ki lehetne képes a 9.59-es rekord megjavítására. Egy kutató számításai szerint a 9.27-es idő is elérhető. A csúcs a futótechnika javulásával is veszélybe került, de az sem kizárt, hogy egy Bolthoz hasonló genetikai csodalény írja majd át a rekordokat.