Élsportolók tényleg asztmát hazudnak maguknak, hogy legálisan használhassanak olyan gyógyszereket, amik doppingként is működnek, vagy egyszerűen arról van szó, hogy tényleg betegek, és nincs más választásuk? Ez napjaink nagy doppingsztorijainak a kérdése.

A válasz mindkettőre lehet igen, hovatovább az is elképzelhető, hogy valaki éppen az élsporttól válik asztmássá.

Asztmások mindig is voltak, de valahogy a sportban csak az 1990-es évektől vált népbetegséggé. Jellemzően állóképességi sportot űzők, sífutók, kerékpárosok, úszók, atléták szenvednek ebben a betegségben, vagy van papírjuk erről.

A Vg.no tavaly megdöbbentő statisztikát közölt: az 1992-es téli olimpia óta 61 norvég érmesből 42 szedett karrierje során asztmagyógyszert. Ez a közel 70 százalékos eredmény még magasabb is lehet, mert természetesen nem volt mindenkiről nyilvánosan hozzáférhető adat. Az asztmások – vagy pontosabban asztmagyógyszeresek – között olyan neveket találunk, mint a nyolcszoros olimpiai bajnok Björn Dählie vagy minden idők legeredményesebb női sífutójának számító Marit Björgen.

A sor hosszan és más sportágakkal is folytatható, a Tour de France-győztes Bradley Wiggins is allergiás és asztmatikus panaszai miatt kapott doppinglistás gyógyszert, természetesen orvosi igazolással. És csak véletlenül pont a legfontosabb versenyei előtt.

Az ő esetét is próbálták megmagyarázni orvosai, de sokat mondó, hogy a kerékpáros inkább nagy hirtelen teljesen visszavonult. A háromszoros Tour-bajnok Chris Froome-nak gyerekkora óta légzési nehézségei vannak, róla készült is olyan felvétel, amikor verseny közben használt asztmaspray-t. 

Az úszók körében is sok az asztmás: egy kanadai tanulmány szerint a 2008-as pekingi olimpia indulóinak 22 százaléka szenvedett ettől. Többek között Cseh László is.

Emlékezetes marad a vb-6. úszó Takács Krisztián 2011-ben adott nyilatkozata is. „Tudtommal az összlakosság két százaléka asztmás, a döntőben viszont, ha jól számoltam, mindenki az volt, csak én nem. A mi távunkon óriási segítség, ha használhatod azt a spray-t, mert annyira megkönnyíti a légzést, hogy az ászok levegőt sem vesznek, amíg elérik a falat. Optimális esetben én kétszer veszek, tehát kétszer törik meg a mozgásom, vagyis egy tizedet a legszerényebb számítások szerint is otthagyok a vízben.

Egyszer egyébként kipróbáltam, hogyan hat a szer, bámulatos, eszméletlen volt a javulás.

Egy meredek emelkedőn kapaszkodó biciklis vagy egy hajrában besavasodó úszó eleve nagy oxigénadóssággal küzd, ha még ehhez hozzájön a hörgőgörcs, légzési nehézségek, zihálás, akkor az élsport és asztma összeegyeztethetetlennek tűnik. 

Éppen ezért vélik sokan, hogy a sportolók csak azért mondják asztmásnak magukat, hogy kihasználhassák a betegséget kezelő szteroidok teljesítménynövelő hatását. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség megpróbálja kordában tartani a gyógyszerszedést, pontosan meghatározza, hogy milyen gyógyszerek milyen adagolással használhatóak. Az asztmára gyakran felért kortikoszteroid a fáradtságérzet kitolásában és a gyors regenerációban is segít, az oxigénfelvevő képesség javítása pedig nyilvánvaló teljesítménynövelő tényező.

Ez önmagában igaz, de arról is könyvtárnyi irodalom van már, hogy éppen a sport okozza az asztmát. Már a gyakori gyors, kapkodó mély légzés önmagában hajlamosító tényező lehet, amit súlyosbíthatnak a környezeti tényezők. Az úszóknál a különböző klórvegyületek okozhatnak irritációt, a futóknál és kerékpárosoknál a szennyezett, a sífutóknál pedig a hideg, száraz levegő lehet a stresszfaktor.

A kutatásokban már addig jutottak, hogy nem is gondolják igazi asztmának a sportolás közben megszerzett betegséget, azért, mert az visszafordítható: ha valaki felhagy az élsporttal, általában meg is szabadul tőle. Éppen ezért sok helyen inkább már edzés által indukált hörgőszűkületnek nevezik a sportolóknál fellépő tünetegyüttesét, amit EIB-nek nevez a szakirodalom.

Egyértelműen az asztmagyógyszerek teljesítménynövelő hatását sem mutatták ki, a University of British Columbia egyik kutatásában egészséges és EIB-s kerékpárosok teljesítményét hasonlították össze. Minden kerékpáros két tíz kilométeres időfutamot ment, egyszer tisztán, egyszer pedig a szalbutamol nevű hörgőtágító béta receprto stimluláns beszedése után. Mindkét időfutamon közel azonos időket tekertek, így arra jutottak, hogy a gyógyszert nyugodtan lehet szedni, és hogy igazából azok lesznek EIB-sek, akik a legtöbbet és a legnagyobb terheléssel gyötrik magukat. Ebből következik, hogy nem a gyógyszer miatt lesznek jobbak a többieknél.