Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo steak helyett hajdinasalátát rendel

GettyImages-456184696
2017.08.24. 17:26

Az utóbbi évtizedben minden eddiginél fontosabb lett a sporttáplálkozás. A legjobb futballistáknak már teljesítményséfjeik vannak, alvás előtt görög joghurtot esznek, és már energiaitalt sem isznak annyit, derült ki az MTI összeállításából.

„Az étkezés mára rendkívüli jelentőségű lett a játékosok megfelelő erőnlétének elérésében" – mondta a The Times-nak Armando Vinci, a Forte Village wellnesscentrum vezetője. A szardíniai létesítményében megfordult már a német és az olasz futballválogatott, a hazai, olasz csapatok közül pedig rendszeres vendég az Internazionale. A szakember tíz évig dolgozott együtt Antonio Contéval, a Chelsea edzőjével.

„A táplálkozás mindenre hatással van a játékosok teljesítőképességétől a regenerálódásuk gyorsaságán át az alvásukig, ezért egyénre szabottan, nagy pontossággal kell kialakítani az étrendjüket" – magyarázta a tudós.

A 20. századi futballisták mérkőzés utáni étkezéséből ritkán hiányzott a steak vagy a sült krumpli, de a mostani sztárjátékosok, például Cristiano Ronaldo, inkább hajdinasalátát esznek friss hallal vagy csirkenyárssal. A táplálkozásuk olyan sokat változott, hogy a klubok már nemcsak dietetikusokat, hanem teljesítményséfeket alkalmaznak, akiknek az a feladatuk, hogy kifejezetten a győztes formát segítő fogásokat készítsenek a csapatoknak.

James Collins, az Arsenal vezető táplálkozási tanácsadója szerint az elmúlt öt évben rendkívüli módon megváltozott a futballisták teljesítménye. Noha átlagosan még mindig 10,8 kilométert futnak egy mérkőzésen, 30-80 százalékkal megnőtt a magas intenzitású futás mennyisége, és ehhez kell igazítani a táplálkozásukat.

A Liverpoolnál például elsőként a paradicsomszószt száműzte a klub legfőbb dietetikusa, aki a Bayern Münchentől érkezett az angol csapathoz tavaly. Hivatalosan a szósz cukortartalma miatt döntöttek így, de ez csak az egyik baj a paradicsommal. „A burgonyafélékhez tartozik, ahogy a padlizsán is. Gátolja a kalcium felszívódását a szervezetben, ezért azt tanácsolom a játékosoknak, hogy csak ritkán egyenek paradicsomos tésztát. A kalcium kulcsfontosságú az izmok mozgásában, a hiánya káros lehet" – fejtette ki Armando Vinci.

Elolvassák az apróbetűs részt is

Elmúltak már azok a napok is, amikor a futballistákat állandóan energiaitallal a kezükben lehetett látni. Ma már jobban odafigyelnek az apróbetűs részre, Cristiano Ronaldo például meg is mondta, hogy az általa kedvelt sportital kevesebb cukrot tartalmaz sok egyéb márkánál.

Ma már az energiaitalok használata is tudományos alapokon nyugszik Michael Collins szerint. Meccsnapokon, szénhidrátlöketként használják, edzésnapokon kevésbé. Kutatások kimutatták, hogy az izotóniás italok hasznosak lehetnek ugyan, de csak legalább 90 perces edzés esetén.

Armando Vinci például a több mint 600 méter mélyről, homokkő, mészkő vagy gipszrétegek közül felszínre törő ásványvizeket részesíti előnyben a sportitalok helyett. „Tanulmányok szerint segíthetik a mozgás utáni regenerálódást."

A szakember azért megjegyezte: a futballisták számára létfontosságú a szénhidrátbevitel, a nélkül ugyanis hamar elfáradnak. Az időzítés azonban nagyon sokat számít. Meccsnapokon testsúly-kilogrammonként 7 grammra, edzésnapokon viszont csak kilogrammonkénti 2 grammra van szükségük – tette hozzá James Collins.

Fehérjeszelet helyett marhahús

Egy ideje nagyon népszerű a topjátékosok körében a szárított marhahús, amely lassacskán átveszi a fehérjeszeletek helyét. Hatékonyan pótolja az elveszített sót a szervezetben, továbbá növeli a teljesítőképességet és az izmok egészségét. Ugyanúgy megteszi az ibériai sonka is, amelynek 100 grammjából 45 fehérje.

Egyre nagyobb figyelmet kapnak a gyulladásgátló ételek a mérkőzések utáni nap táplálkozásában. Sok jel utal ugyanis arra, hogy ezek közül néhány segít csökkenteni az intenzív testmozgás okozta izomsérüléseket – magyarázta James Collins, példaként pedig a dióféléket, a magokat és az olajos halakat említette. Tanácsolják a játékosoknak a Montmorency-cseresznyéből készült dzsúsz, valamint a gránátalma és az áfonya fogyasztását is, ezek mind segítik az izmok regenerálódását, csökkentik az oxidatív stresszt.

Armando Vinci kiemelte a minőségi alvás jelentőségét is, ezzel kapcsolatban pedig azt, hogy a futballisták egyenek egy kis görög joghurtot lefekvés előtt fél órával. A joghurtban és más tejtermékekben lévő fehérje csaknem teljes mértékben kazein, lassan emésztődik meg, ideális az izmok újjáépüléséhez az intenzív mozgás után.

Rovatok