A Hawaii Ironman a triatlon legendás versenye, ami még a leggyorsabbaknak is nyolcórányi küzdelmet jelent, de a nagy átlagnak inkább tizenkét órányi szenvedést. Kezdetben alig tucatnyian vállalkoztak erre, ma viszont már ezrek mennek Kona szigetére. Furamód a triatlon iránti vágyat egy agonizáló célba kúszás is gerjesztette.

A 3,8 kilométeres úszásból, 180 kilométeres kerékpározásból és 42,2 kilométeres futásból álló Hawaii Ironmant először 1978-ban rendezték meg, akkor összesen tizenöten vágtak neki a versenynek. A csak férfiakból álló mezőnyben Gordon Haller nyert 11 óra 46 perc 58 perces idővel.

A következő évben már ötvenen neveztek, és egy nő is célba ért, Lyn Lemaire lett az első győztes. De az inkább még szájhagyományok útján terjedő versenyen 1980-ban sem indultak nagy tömegek, nők is csak ketten. Még két évet kellett várni, hogy meglóduljon a triatlon.

1982-ben két Ironmant is rendeztek Hawaii-on, az egyiket tavasszal, a másikat ősszel. Azt sem lehetett kizárni, hogy a tavaszi futammal véget ér a verseny története, de ekkor jött Julie Moss, aki nézők tízezreit szegezte a tévék elé.

Az akkor 23 éves Mossnak nem igazán volt tapasztalata a triatlonban, kevés edzés után, kölcsönkapott ruhában és egy olcsó bringával állt rajthoz. A versenyen részben tudományos célból indult, fiziológiáról és edzésről szóló diplomamunkájához akarta felhasználni a tapasztaltakat.

Moss a maratonfutást közel húszperces előnnyel kezdte meg, úgy tűnt, sima győzelmet arat. Rutintalansága viszont megbosszulta magát, a futás utolsó három kilométerére teljesen elkészült az erejével: a melegben kiszáradt, és az energiapótlásról sem gondoskodott. Egyre jobban lelassult, a célegyenes felé közeledve imbolygóvá, rendezetlenné vált a mozgása, majd elesett. Feltápászkodott, de nem jutott messzire, újra a földön találta magát. Megint összeszedte magát, de ismét elesett. A céltól 15 méterre már nem is próbálkozott ezzel, négykézláb tette meg a maradék távot. A közönség persze tombolt az erőfeszítését látva.

Küzdelme önmagában is drámai volt, de még inkább azzá tette, hogy az erejét jól beosztó Kathleen McCartney megelőzte az utolsó erőtartalékait mozgósító Mosst. Utóbb McCartney azt mondta, hogy a sötét miatt nem látta, mi történik Moss-szal, aki 11 óra 10 perc 9 másodperccel ért be, 29 másodperccel kapott ki a győztestől.

Ahogy ott feküdtem a földön Konán, kamerákkal és emberekkel körülvével, azt gondoltam, kúszok. Ha kúszok, gondoltam, lent maradok és el tudom rejteni a szégyenem mások elől. Úgy éreztem magam, mintha egy rajzfilmben lennék, egyszer nagyon gyors vagyok, most meg fájdalmasan lassan mozgok. Azt reméltem, hogy magamra hagynak, és csak beérek a célba, távol tartva a kaliforninai lányt, Kathleent

– idézte fel Moss az Ironman.com-nak.

Akkoriban még nem közvetítették élőben a Hawaii Ironmant, de az ABC tévétársaság forgatott a versenyen. A két előző évben is adásba került az összefoglalójuk, de hónapos csúszásokkal, Moss miatt viszont ekkor már két hét múlva leadták az anyagot a Wide World of Sports-ban.

Moss úgy vélte, azért ragadhatta meg az embereket, mert ő nem úgy nézett ki, mint a menő, kidolgozott testű sportolók, hanem jobban hasonlított a szomszéd lányra.

Az adást látta a triatlonba akkoriban belekóstoló Mark Allen is, azután döntött úgy, hogy el kell mennie Hawaii-ra. Allen néhány év múlva az egyik legnagyobb sztár lett, hatszor nyerte meg a versenyt. Többet felesége szeme láttára, akit Julie Mossnak hívtak.

A triatlon professzionálissá válásával aligha hihette volna bárk is, hogy Mosséhoz hasonló jelentnek lehetnek szemtanúi, de a történelem ismételte önmagát, sőt duplázott is. A 1997-es Hawaii Ironmanen Sian Welch haladt a negyedik helyen, pár száz méterre volt a céltól, de látszatra már ő is túlment minden határon, elvesztette teste fölött az uralmát. Görcsös mozdulatai miatt többször elesett. Száz méteren belül volt már, amikor feltűnt mögötte, Wendy Ingraham. Ő sem volt jobb állapotban, teste torz állapotba feszült. Ő sem maradt talpon. Amikor Welch-hez ért, ő is bukott. Egyik triatlonos sem tudott talpra állni, végül mindketten úgy döntöttek, hogy négykézláb finiselnek. Ingraham így szerezte meg a negyedik helyet.

Ezeken a jelenteken a legtöbben szörnyűlködnek, de ugyanakkor rengeteg embernek inspirációt is jelentenek. Küzdőképessége és testét is legyőző akarata miatt Moss is a sportág ikonjává vált, az állóképességi sportokat pedig az érdeklődés középpontjába tette. Ő is úgy vélte, az a 15 méter örökre megváltoztatta az életét. Többet profitált belőle, mintha ő lett volna Hawaii egyik győztese.

„A kúszásom második felében átfutott rajtam. Álljunk csak meg egy percre. Mi történik itt? Ráébredtem, hogy sosem lehet már ugyanolyan az életem, mint volt. Egy belső hang kezdett nőni bennem, amit nem hallottam korábban. Más nőknek ma úgy írnám le, hogy a bennünk élő Wonder Woman volt. Nem nyerhetsz, de mi történik itt?