Index Vakbarát Hírportál

Együtt nyertek olimpiát, rá két évre egymás ellen párbajoztak

2020.02.04. 14:53

Az 1908-as londoni olimpián vívásban a kiemelkedő egyéni teljesítmények után a csapatversenyben is magyar győzelem született. A hatos döntőben öt magyar volt, és egy cseh – a legkülönösebb viszont nem is a csehek legyőzése volt, hanem az, hogy az olimpiai bajnok magyar csapat két tagja úgy összeveszett, hogy párbajig fajult az ellentét.

Magyarország eddig 177 aranyérmet szerzett az olimpiákon, a tokiói olimpia július 24-i nyitányáig minden olimpiai bajnok és győzelem történetét felelevenítjük.

A döntőben a cseheket verték 9:7-re a mieink. Az eredmény csalóka, nem volt szoros küzdelem, mert 9:5 után, vagyis a biztos győzelem tudatában a három találatig tartó csörtéket már tét híján elveszítette a magyar csapat.

Az egyéniben is győztes Fuchs mellett a csapatban volt még Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos. Fuchs és Werkner három győzelmet szerzett, Gerde kettőt, Tóth egyet. Az egyéniben második helyezett Zulawski nem vívhatott, az olaszok elleni elődöntőben Földes Dezső vívott, ő is a csapatot erősítette, csak nem a döntőben.

Werkner Budapesten született, az olasz mester, Italo Santelli egyik első tanítványa volt. Gyors, erélyes, agresszív támadó modorú vívó volt. Nemcsak Londonban nyert, négy év múlva is a győztes csapat tagja volt Stockholmban. Civilben is egészen magasra jutott, elvégezte a Zeneakadémiát, gépészmérnök lett, majd egy vegyi gyár igazgatója lett, sőt, a Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatósági tagja is volt. 1943 novemberében, 60 évesen halt meg.

Gerde Oszkár 25 évesen a csapat legfiatalabb tagja volt Londonban, Werknerhez hasonlóan négy év múlva a címvédő csapatban is helyet kapott. Pályafutása bejezése után versenybíró lett, később a Budapesti Kereskedelmi Kamara elnökeként dolgozott.

Gerde és Fuchs között 1910-ben nagyon elmérgesedett a viszony. Gerde zsűritag volt, Fuchs a nézők között ült, amikor klubja, az MTK vívott, nem értett egyet az egyik találat megítélésével.

Állj fel, akkor jobban látsz

–  tanácsolta a zsűriben ülő Gerdének. Ő erre higgadtan válaszolt, de később felingerelte Fuchs magatartása, ezért párbajra hívta. A kor szellemének megfelelően voltak párbajsegédek – négyen is –, akik arra hivatottak, hogy megállapítsák a harcképtelenséget. Ebben az esetben is így volt.

Az affér békés úton nem volt elintézhető és a két bajnok a Fodor-féle vívóteremben kardpárbajt vívott, amelyben Fuchs könnyű sérülést szenvedett a fején. A sérülés után Fuchs nyomban tiltakozást jelentett be és azt állította, hogy ellenfele állj után vágott és sebesítette őt meg

– számolt be a párbajról a Pesti Napló.

Fuchs fején hatcentis seb keletkezett, amit élete végéig viselt. Nem békültek ki, az 1912-es olimpiára is haragban mentek, de a csapat teljesítményére nem volt kihatással a konfliktusuk, mert nyertek. A párbajt viszont nem úszták meg retorzió nélkül, mindketten 4 napos államfogházban letöltendőt kaptak, ez volt az akkori legenyhébb büntetés.

Az 1908-ban olimpiai aranyat szerző csapat ötödik tagja, Tóth Péter 1937-ig aktív sportoló maradt a MAC-ban, ez rendkívül hosszú pályafutásnak számított. Ahogy Werkner, Fuchs és Gerde, úgy ő is a címvédők között volt 1912-ben Stockholmban a kardcsapatban. A háború után segédmunkás volt, később írhatott cikkeket a Népsportba. Balesetben halt meg 85 évesen, azt hitte, még átér az úton egy teherautó előtt, de az elgázolta.



Rovatok