A tőrvívó Elek Ilona az 1936-os olimpián történelmi aranyérmet szerzett, ő volt az első nő, aki nyerni tudott magyar színekben. Krencsey Géza vívómester azt mondta a Zeneakadémián tanuló versenyzőről, száz olyan zongorista is lesz, mint ő, de százévente születik olyan tőrvívó, mint ő. Igaza lett.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Elek Ilona 1907. május 17-én született Budapesten, Fodor István vívótermében ismerkedett meg a sportággal, és 22 évesen került be először a válogatottba – édesapja állta a költségeit, hogy ott lehessen a nápolyi Európa-bajnokságon. Akkor még saját jogon nem fért volna be a csapatba a legjobbak közé, egyéniben az ötödik helyen végzett.

1930-ban aztán majd kettétört pályafutása, amikor egy tornán hevesen reklamált a zsűrinek egy húga, Margit elleni ítéletet, és két évre eltiltották. Ebből egyet le is kellett töltenie, így esélye sem volt, hogy a 1932-es olimpián induljon Los Angelesben. 1934-ben megnyerte a varsói Európa-bajnokságot, majd egy év múlva a címvédés is sikerült neki. 1936-ban mégsem a legjobb magyarként utazott ki a berlini olimpiára, Vargha Katalint ugyanis a verseny előtt még előrébb rangsorolták.

A zsidó származású, 29 éves Eleknek jól indult a verseny, az első csoportkörben remek vívással veretlenül zárt, a másodikban viszont nagyon nem találta a ritmust. Két győzelme mellett három vereséget szenvedett, és csak a jobb találataránya miatt került be az elődöntőbe. Az elődöntőben aztán újra megtáltosodott, és veretlenül, öt győzelemmel jutott a nyolc résztvevős döntőbe. A fináléban egyszer kapott ki, hatszor nyert – az ellenfelek között volt a magyar csapatban elé rangsorolt Vargha is, akit magabiztosan győzött le.

Ott ez volt a meccsek sorrendje:

• Vargha Katalin – 5:1
• Helene Mayer (német) – 5:4
• Ellen Preiss (osztrák) – 5:3
• Jenny Addams (belga) – 5:2
• Hedvig Hass (német) – 3:5
• Karen Lachmann (dán) – 5:3
• Elisabeth Grasser (osztrák) – 5:0

Így leírva egyszerűnek tűnik, de az utolsó asszót leszámítva nagy bonyodalmak voltak a meccsein. Elég csak a korabeli Nemzeti Sport tudósítására gondolni. 

Őrült izgalom uralkodott a teremben, a németek tapsolnak és biztatják Mayert, hosszas várakozás után Mayer kitör, szúrást csinál, ezt azonban Elek védi, és riposztja ül. Győz Elek 5:4-re.

Helena Mayer 1928-ban már állt a dobogó tetején, de a nürnbergi törvények nem voltak tekintettel a sportban elért eredményeire, származása miatt megfosztották német állampolgárságától. A berlini olimpia előtt aztán mégis visszahívták az Egyesült Államokból, mert Adolf Hitler minél több német aranyat kívánt átélni.  33 arany össze is jött a németeknek, de a női tőrben Mayernek nem sikert a győzelem Eleknek köszönhetően. Göbbels propagandaminiszter egyébként utasításba adta: Mayer származása tabutéma, nem lehetett szóba hozni. Vélhetően Elekét sem.

Na de, vissza a versenyhez! A címvédő Preiss ellen hasonlóan feszült meccs jött, az osztrák 3:1-re el is tudott lépni, Elek azonban minden lelki erejét és tudását összeszedve fordított, és nagyon pontos szúrásokkal megőrizte veretlen mérlegét. Mivel azonban egyszer kikapott – Hass a döntő előtt a második csoportkörben is jobb volt nála –, Preiss és Mayer meccsén múlt az aranyérme.

Ha ugyanis Mayer nyer, neki is hat győzelme van, és neki valamint Eleknek egy külön csörtében kell eldönteni, melyikük az aranyérmes. Preiss azonban 4:4 után megszúrta Mayert, ezzel a német a második helyen zárt, míg az osztráknak jutott a bronzérem.

Ez a fotó nagyon híres lett, az egész világot bejárta, hiszen Mayer a meghurcolása ellenére is azonosult a náci karlendítéssel.

„Írja meg kérem, hogy ez életem második legboldogabb napja” – mondta a Pesti Hírlapnak. Hogy melyik volt az első, az nem derült ki ebből a cikkből, mert elvitték a fotósok a civilben idegenvezetőnőt a világhír felé.

A Pesti Naplót tudósító kardvívó olimpiai bajnok, Petschauer Attilának azért feltárta: amikor férjhez ment, akkor volt boldogabb. Más kérdés, hogy az olimpia idején már arról írtak, hogy elvált Schacherer Károlytól. A férj ettől még boldogan nyilatkozott az Esti Kurirnak, és azt mondta, Eleknek a vívás mellett a vadászat a szenvedélye.

Ilus a legjobb idegzetű nő a világon, a legnagyobb versenyek előtt is nyugodt"

– ezt tudatta a férje, és azt is, hogy négy nyelven beszél.

Elek 12 év múlva, 1948-ban is nyert, 1952-ben ezüstérmes lett, erről majd a következő részben. Zenei pályájáról, ha már azzal kezdtük, jegyezzük meg: Szécsi Pál egyik dalát is ő szerezte, amit az 1971-es táncdalfesztiválon adott elő a korszak egyik emblematikus énekese. Az volt a címe, hogy nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal.