Csák Ibolya az 1936-os olimpián megszerezte a magyar atlétikának az első női aranyat. A magasugró a harmadik helyet célozta meg, de kis szerencsével az első jött össze neki. Kilencszeres magyar bajnok volt, pályafutása alatt összesen csak egyszer nem állt a dobogó tetején, de akkor sem kapott ki.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Csák 1915. január hatodikán született Budapesten, nagyon szeretett táncolni, színésznői ambíciói voltak. Édesapja, Csák József bírósági tisztviselő volt, édesanyja a Pénzjegynyomdában dolgozott tisztviselőként. Amikor egyszer a nyomda műsorestet rendezett, Ibolya a nyilvánosság elé lépett. Mivel szépen táncolt, kézenfekvőnek látszott, hogy a Nemzeti Torna Egyletbe kerülve tornász lesz. 1929-ben lépett be először a fűrészporos terembe, de hamarosan rájöttek arra, a művészi torna nem neki való, és 1933-ban atletizálni indult az NTE frissen alakult szakosztályában. Távolba is jól ugrott, magasba viszont egyenesen kimagaslóan, mert mindjárt az első évben magyar bajnok lett. 1933-ban 149 centiméteres teljesítménnyel első, 1934-ben pedig már lépésről lépésre haladva öt centit javított a legjobbján, az övé lett a magyar csúcs is.

1935-ben 161 centis ugrással a világranglista ötödik helyére ugrott előre, és akkor már titkon foglalkoztatta egy olimpiai érem. A Hűvösvölgyből Pestre járt edzeni heti háromszor vagy négyszer. A férje, Kádár Lajos mindenben segítette, amikor verseny volt, még a homokot is ő gereblyézte, hogy puhára érkezzen, és nehogy megsérüljön Ibolya.

Csák tehetségét Balogh László edző fedezte fel egy edzésen, és ő kezdte a technikáját csiszolgatni, ő tanította meg neki a Porter-technikát. Ennek lényege: az elsők között alkalmazta a fékező kitámasztást és az ugrás síkjára merőleges ollót. Így leírva bonyolultnak hat, érdemes megnézni az alábbi videót, azon jobban látszik, hogyan kell ezt elképzelni.

A felvételek az olimpiai döntőben, 115 ezer néző előtt készültek, Csák a 717-es rajtszámot kapta, a magyar címer jól kivehető a mezen. Annyi magyarázatot igényel a film, hogy a 160 centis magasságra már csak hárman maradtak:

• Elfriede Kaun Németországból,
• Dorothy Odam Angliából,
• és Csák Ibolya Magyarországról.

Odam elsőre, Csák másodszorra, Kaun pedig harmadik kísérletre ugrotta át a 160-at. Akkor még nem volt érvényben az a szabály, hogy a holtversenyt az dönti el, ki jut át előbb az egyik magasságon.

Az eredeti terve tehát Csáknak már összejött, nem lehetett rosszabb harmadiknál. Ekkor öt perc pihenőt rendeltek el, mert már több mint két órája tartott a verseny.

„Amíg az 5 perc szünetet nem hirdették, teljesen nyugodt voltam. Mikor kihirdették, hogy 5 perc múlva folytatják a versenyt, belső remegés fogott el. Szerettem volna már túl lenni a dolgon.

Valaki megsúgta, hogy Csik győzött az uszodában. Rettenetesen örültem, ez erőt adott nekem is és talán ennek köszönhetem, hogy átugrottam a 162 centit”

– nyilatkozott az Est tudósítójának, az olimpiai bajnok kardvívó, Petschauer Attilának.

A felvételeket úgy vágták meg, hogy nem látszik, a 162 centivel egyikük sem boldogult elsőre, másodikra, majd harmadikra is leverték mindannyian.

Bevallotta utána, mind a 10 körmét rágta a verseny alatt, meg is mutatta a cikk írójának, mennyire izgult, és milyen nyomokat hagytak a fogai. A verseny előtti napon pókot raktak a hajába, amivel jól megijesztették, de szerencsére megfogadta a népi bölcsesség tanácsát, nem bántotta, és szerencsét hozott neki.

A távolugrásban elért 516 centis eredménye is megsüvegelendő, de ez a versenyszám csak 1948-ban került be a programba, így távolban nem versenyezhetett.

Egy évvel az olimpiai győzelme után, 1937-ben azt kérdezték tőle, miért nem fejlődik a hazai atlétika? A válasza csak annyi volt: ő csak ugrik, nem kritizál, de kár azt gondolni, hogy a nőknek csak a tenisz való.

1938-ban a bécsi Európa-bajnokságra már mint favorit utazott, de hiába javította saját rekordját 164 centire, csak második lett. Néhány hét sem telt el azonban, amikor

Csák 1939-ben visszavonult, gyereket szült. Támolyogva szállt le a villamosról, amikor meglátta az újságban, hogy kisbabát vár – akkoriban nem volt szokás, hogy a magánélet megjelenik a hasábokon. 1940-ben kislánynak, 1942-ben kisfiúnak adott életet. A háború után visszatért a sporthoz, de a 48-as olimpiára már nem jutott ki.

A Színes Sportban így értékelte a pályáját 2000-ben.

„Sok mindent láttam, sok mindent átéltem. Álltam reflektorfényben a berlini stadion győzelmi dobogóján, és dolgoztam negyven évig árnyékban, a pénzjegynyomda telefonközpontjában. Láttam gazdag embereket meghalni lelki szegényen, és láttam meghalni szegény embereket nagyon gazdagon.

Hogy mi a mérleg? Ki sem merem mondani, mert annyira divatjamúlt, olyan öregasszonyos. Az emberi életben a legdrágább kincs, a becsület. Olyan drága, hogy ára sincs.”

Azóta sincs a magyar atlétikának magasugrásban olimpiai bajnoka. Magyar győztese viszont van, a temesvári Balázs Jolán Romániának szerzett két aranyat: 1960-ban és 1964-ben.

Csák Ibolya 2006. február kilencedikén halt meg.