A női távolugrás az 1948-as olimpia műsorára került be, az első aranyérmet Gyarmati Olga szerezte. Szobatársa, Elek Ilona első helye után egy nappal állhatott a dobogó tetejére. A debreceni versenyző óta nem született magyar érem ebben a versenyszámban.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

„Őstehetség”

– a magyar atléta válogatott vezetője, Bácsalmási Péter egyszerűen csak így jellemezte Gyarmati Olgát Szepesi György olimpiai aranyakról írt könyvében. Mondta ezt azért, mert a távolugrás mellett 100 és 200 méteren, gátfutásban is az országos bajnok volt, de előfordult, hogy a súlylökésben sem volt nála jobb az országban.

„Veleszületett, később meg nem szerezhető mozgáskészség, csupa ruganyosság, csupa energia. A vezetőnek kétszeresen ügyelnie kellett. Először is arra, hogy le ne törjön, agyon ne hajszolja magát, aztán meg arra, hogy tulajdonképpen milyen versenyszám edzésébe fogja. Talán egy kis szerencse is közrejátszott, hogy a távolugrást választottuk és nem – mint ahogy eleinte szó volt róla – a gátfutást, ahol a nagy Blankers-Koennal találta volna szemben magát” – adott még bővebb magyarázatot Bácsalmási.

Az 1924. október ötödikén született Gyarmati a művészi tornával kezdte, de 1941 és 1944 között már atlétikában lett magyar bajnok, majd rövid időre felhagyott a sporttal. Aztán családjával Budapestre költöztek, és 1947-ben a Pasaréti úti Vasas bázis mellett sétált, amikor benézett a telepre. Hajtotta a kíváncsiság, és milyen szerencse, hogy éppen a város erre a részére költöztek: ahogy a sporttelepen gyakorolt, azt vette észre, hogy a hároméves kihagyás alatt a sebessége nem kopott meg. Megpróbálkozott a távolugrással, és el sem akarta hinni, hogy 570 centire repült. Ugrott még egyszer, és ismét 570 centinél ért a homokba. A Vasasnál az a Balogh Lajos lett az edzője, aki rábeszélte Csák Ibolyát a magasugrásra, és megtanított neki egy új technikát. 

A távolugrás világcsúcsát akkor a holland Fanny Blankers-Koen tartotta 625 centivel (1943), akit Bácsalmási már megemlített, és aki ugyanazokat a sprint és gátfutó számokat favorizálta, amelyeket Gyarmati. Abban is volt egy kis szerencse, hogy a holland a távolugrást végül nem vállalta az olimpián, mert így a Vasas versenyzője előtt megnyílt a lehetőség.

Ezzel 25 centivel előzte meg a világranglista második helyezettjét, a holland Gerda van der Kade-Koudijst.

A selejtezőben az első két ugrását elrontotta, elkapkodta, lehet, hogy ebben közrejátszott, hogy előtte két éjszaka sem aludt az izgalom miatt a korabeli tudósítások szerint. Mindkétszer belépett, így harmadikra nem kis feszültséggel rohamozta meg az ugródeszkát. A lécfogás nem tartozott az erősségei közé, emiatt panaszkodott is gyakran még az olimpia előtt.

A harmadik rohama jól sikerült, messzire repült, 543 centire, amivel nemcsak versenyben maradt, hanem a tizenkettes döntőbe a hetedik helyen került be. A selejtezőt sokszor megszakították, így legalább arra fel lehetett készülni, hogy a délutáni döntőben hasonló lesz a lebonyolítás, és gyakran kell majd figyelni a többi a versenyszámra, az eredményhirdetésekre, amelyek valamelyest elsőbbséget élveztek.

Ma már hihetetlennek hat, de a versenyzők nem tudták, hányadik helyen állnak a döntőben, csak azt jelezték nekik, érvényes vagy érvénytelen volt a kísérletük. Csak érzéseik lehettek, milyen messzire ugrottak a borús időben. A selejtezőből az első két helyen a fináléba kerülő francia Yvonne Chabot-Curtet és jamaicai Kathleen Russell nem tudott javítani a fináléban, így ők kiszálltak az éremcsatából.

Hárman maradtak, és ők a következő hat ugrást teljesítették. Ahogy az adatokból látszik, a harmadik ugrásnál került az élre, és a svéd hatodik ugrása ugyan nagy volt, nem közelítette meg a magyart.

• Ann Brit Leyman (svéd): 545, belépett, 550, 557,5, 551, 557.
• Noemi Simonetto (argentin): 560, belépett, 535,543, 550, 546.
• Gyarmati: 547, belépett, 569,5, 542, 547, 551.

Gyarmatinak az angol térmérő jelezte, hogy ő az első, illetve Szepes Béla, a korábbi gerelyhajító is ezt súgta meg neki, aki a zsűriasztalnál nyomozta ki a sorrendet.

Az argentinok egyébként óvtak, mégpedig azért, mert a magyar versenyző lábát megmasszírozták a verseny alatt. Gyarmati először megijedt, hogy helyt adnak az óvásnak, csak később nyugodott meg.

„A rossz edzési lehetőségek miatt kissé fáradt voltam. Naponta 100 kilométert kellett utaznom a stadionig. Boldog vagyok, hogy ezzel a győzelmemmel én is hozzájárulhattam hazám szépen induló olimpiai szerepléséhez”

– nyilatkozta a Népszavának, és a lapon keresztül üzent a dolgozó magyar népnek. Bár az is lehet, hogy nem üzent, de a kor szellemiségének megfelelően ezt bele kellett írni a nyilatkozatba. Gyarmati első férje, Várkonyi Tamás a Népszava újságírója volt, ezért nem meglepő, ahogy a vonat Hegyeshalomhoz ért, ő is ott várta a virágokkal feldíszített vonatot, amelyiket Párizsban és Svájcban is az ott élő magyarok nagy ünneplésben részesítettek. Nem csak aranyvonaton – az aranyérmesek többsége ezzel tért haza –, hanem virágvonaton is utaztak, állapította meg a bajnoknő.

„Most már talán végleg megbocsát nekem az édesanyám, mert eddig bizony nem szívesen vette, hogy versenyeztem. Egyszer ugyanis az történt, hogy futás közben elestem és a szöges futócipőm az egyik ujjamat felszakította. Azóta aggódik értem.”

– a Népszabadság ezeket a szavakat idézte tőle.

Valamennyi tudósítás kiemelte, hogy az olimpiák addigi történetében összesen két magyar aranyérem volt a sportágban, míg Londonban ezt négy nap alatt megszerezték. A kalapácsvető Németh Imre első helyéről itt írtunk.

A két bajnok egyébként az olimpia után levelet írt Rákosi Mátyásnak is, hogy még jobb körülmények között lehessen a sportágat űzni. Az újságok azt is megörökítették, hogy 1950-ben a két bajnok a Szovjetunióba utazott, hogy tanulmányozza az ottani edzésmódszereket. Gyarmati szimbólum volt, a propaganda fotókon örökítette meg, amikor Rákosi vacsorára hívta.

Gyarmati még két olimpián vett részt, 1952-ben a tizedik, négy év múlva a tizenegyedik lett. Ha mérleget vonunk, ki kell még emelni:

• ő volt az első magyar futónő, aki 12 másodpercen belül futotta a 100 métert (1951),
• az első magyar gátfutónő, aki 12 másodpercen belül ért célba 80 méteres gátfutásban (1948),
• és ő volt az első magyar távolugrónő, aki túlugrotta a hat métert (1953).

Az 56-os olimpia helyszínéről, Melbourne-ből nem tért haza, az emigrációban Aczél Tamás író felesége lett. Az írót Sztálin díjjal tüntették ki Rákosiék – ez volt a legrangosabb elismerés akkoriban –, de később a reformerek oldalára állt, önkritikával tekintett saját munkásságára, és 1956 novemberében ő is távozott az országból.

Az elhárítás legalább egy kísérletet tett arra, hogy hazahozza őket, mert London külvárosában nem túl jó körülmények közt éltek. Aczél a díját el akarta adni, de csak öt fontot ajánlottak érte, mert nem aranyból készült, hanem csak aranyozott volt. Kanyó András arról írt az Egy kirúgott hírszerző emlékei könyvében, hogy Aczél és Gyarmati mellett Faludy György is ott volt az egyik ilyen találkozón egy indiai étteremben. Azért szerették volna a barátok jelenlétét, mert elrablástól tartottak. A házaspár végül nem kért a magyar életből, az Egyesült Államokban telepedtek le.

Aczél 1989. októberben interjút adott a Magyar Hírlapban, és ebben elmondta, hogy Gyarmati abban az évben itthon járt 1960-ban született közös fiukkal. 1966-tól éltek Massachusettsben, Aczél az Amherst Egyetem előadója, tanára volt.

Volt egy kellemetlen affér, a belépéskor állítólag fennmaradt a neve egy nemkívánatos listán, a határőrök pedig nem engedélyezték a beutazást, amin megsértődött. 1991-ben a Magyar Televízió interjút kért tőle, ebben azt mondta, ha évtizedeken át nem keresték, nem volt fontos az élete, akkor most se legyenek kíváncsiak rá. Akkor amúgy azt említette meg, hogy háromszor nem engedték be az országba.

Aczél 1994-ben meghalt, Gyarmati a remetei magányt választotta az amerikai Greenfieldben, az 1956-ban kardvívásban olimpiai bajnok Hámori Jenő meglátogatta 2011-ben. Ő találkozott vele utoljára egykori sporttársai közül. 2013-ban, 89 éves korában halt meg, de Magyarországra a halálhír csak januárban jutott el. Hamvait az Amherst Egyetemen helyezték el.

(Borítókép:  Gyarmati Olga a Pasaréti úti Vasas Sportcentrumban 1949-ben. - fotó: Kovács Márton Ernő / FORTEPAN)