A kardvívó Kárpáti Rudolf az 1960-as olimpián megvédte olimpiai bajnoki címét. Lényegesen nehezebb dolga volt 40 évesen, mint négy évvel korábban, de állta a sarat.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

A kiváló mesteredző, Somos Béla azt mondta Kárpátinak még első bajnoksága, vagyis az 1956-os olimpia idején, hogy a második már könnyebb lesz, szinte az ölébe pottyan majd a siker. Nem teljesen így lett – „szép kis pottyanás”, mondogatta utána a kardvívó az események ismeretében. Rómában igen nehéz versenyen nyert Kárpáti, de tény, Fuchs Jenő (1908. és 1912.) után elsőként meg tudta védeni a címét a magyar kardvívók közül. Rómában Kárpáti mögött Somos másik tanítványa, a 22 éves Horváth Zoltán végzett a második helyen.

Már az is jól érzékelteti, mennyivel nehezebb dolga volt Rómában Kárpátinak, hogy míg az első csoportkör négy meccsét még hozta hibátlanul, a második csoportkörben a német Wilfried Wöhlertől kikapott. (56-ban veretlenül nyert, a győzelem tudatában nem koncentrált az utolsó meccsére, az volt az egyetlen, már tét nélküli veresége az arany megnyerése után.) A negyeddöntőnek nevezett csoportkörben a kolozsvári Rohony László győzte le, majd az elődöntős csoportkörben a francia Claude Arabo volt jobb nála, de Kárpáti így is megnyerte mindegyik csoportkört.

Jöhetett a döntő, ahová nem került be a könyökét fájlaló 50 éves Gerevich Aladár, ott volt viszont a már említett Horváth Zoltán, aki a juniorok között világbajnok volt. Ez volt az első olimpiája, és lelkesen vívott.

Egymással kezdtek a nyolcas fináléban, és Horváthnak eszébe sem volt leadni a meccset – vannak olyan források, ami szerint erre kérték –, nyerni akart, elhúzott 3:0-ra. Kárpátinak minden tudására szüksége volt, hogy 4:4 után bevigyen egy tiszta találatot. Hosszú tempókeresés, nagy közelharc, így jellemezte csatájukat a korabeli Népsport. Kárpátit meglehetősen elfárasztotta ez a csörte, mert utána a döntő legkevésbé erős tagja, a szovjet Jakov Rilszkij felülmúlta őt (4:5).

Kárpáti rágyújtott, és csak annyit jegyzett meg, ebben az erős és kiegyensúlyozott mezőnyben nem egy, hanem még két vereséggel is oda lehet érni a dobogó tetejére. Igaza lett.

Így jöttek a meccsei:

• Arabónak visszavágott az elődöntőben elszenvedett vereségért (5:3)
• A lengyel Wojciech Zablockinak esélyt sem hagyott (5:0)
• A másik szovjetet, David Tislert is elintézte (5:3)
• Az olasz Wladimiro Calarese ellen viszont nem találta a tempót, négy tust beszedett egy perc alatt, végül 3:5 lett az asszó az olasznak.

Megvolt tehát a második vereség, és jött a lengyel Jerzy Pawlowski elleni döntő. Kevey János lengyel tanítványa 1957-ben egyéni világbajnok volt, az 1959-es budapesti világbajnokságon a csapattal nyert. Akkor is legyőzte Kárpátit, igaz, négy évvel korábban egy sokkal fontosabb meccsen a magyar nyert az olimpiai döntőben, és a lengyel mögötte lett a második.

Kárpáti az első találata közben ráadásul elcsúszott, és a szívbajt hozta a szurkolókra. Vészjósló pillanat volt, de felállt, és nem sérült meg, jelezte, hogy minden rendben. Pawlowski támadásánál pedig nagyon sportszerűen jelezte, hogy eltalálta őt a riválisa, és már a zsűrielnök előtt megadta a találatot. 2:1-re megint vezetett, aztán megint megcsúszott, a lengyel elővágása jó volt, és a támadása is. Kárpáti szép tussal kiegyenlített. 3:3-ra álltak, amikor lejárt a vívóidő - ilyen velük nem fordult elő korábban -, és a szabályoknak megfelelően 4:4-re kerekítették az eredményt, és jöhetett a minden eldöntő találat. Ma, találóan úgy hívják, aranytus.

A tét hatalmas volt. Ha Kárpáti eredményes akciót vezet, akkor egyedüli bajnok. Ha a lengyel ér el találatot, akkor hatos holtverseny lesz, hiszen hat versenyző állt volna 4 győzelem és 3 vereséggel. És akkor hatan vívtak volna ismét körmérkőzéses formában, hogy eldöntsék, ki lehet a bajnok.

A mindent eldöntő találatra Kárpáti visszaemlékezése szerint 14 percet kellett várni. Álltak egymással szemben, és vártak, figyelték egymás reakcióit, és még tovább vártak. Kárpáti tudta, hogy támadni fog a lengyel, mert csak találattal volt esélye előrébb lépnie, különben csak a hatodik helyen zárt volna. Egy találattal nemcsak önmagát, hanem még négy társát hozta volna kedvező pozícióba, ők is feszülten figyeltek, mi lesz ennek az asszónak a vége. A magyar szinte belelátott Pawlowski fejébe, és amikor megindult, elkapta a tempóját, a lengyel pedig azonnal jelezte, megvan a találat. Veszített, Kárpátié az arany. Pawlowskinak saját bevallása szerint 9 hónapnak tűnt az az idő, amit a páston töltöttek. Kárpáti is értékelt a döntő után: 

„Hihetetlenül nehéz volt. Magam sem gondoltam, hogy ennyit nyom a latba a felelősség súlya, amit viselni kell. Sok olimpiát és világbajnokságot megjártam, de még egyszer sem éreztem azt. amit ma este. Tudtam, hogy győzni kell és nagyon akartam. Néha ólmos fáradtságot éreztem a karomban, a lábamban, és nem volt meg a pillanat, amikor túljutottam volna rajta, így szedtem össze két vereséget. Egyetlen homályos tömeggé olvadt össze előttem a pást, nézőtér és ellenfél"

– mondta a Népsportnak. A magyar küldöttség nem állt jól Rómában, eddig a döntőig mindössze négy aranyérmet szerzett, és tőle várták, hogy a rossz sorozat megszakad. A gyengébb szerepésre magyarázat, hogy az előző olimpia után a klasszisok közül jó néhányan nem tértek haza. Ahogy az olimpiai bajnok tornász, Köteles Erzsébet találóan megfogalmazta, az 56-os olimpia volt a magyar sport Trianonja.

Kárpáti önkritikusan bevallotta, hogy a tizedét sem tudta nyújtani annak, amit a selejtezőkön, vagy a középdöntőben vívott.

De mindenből van újjászületés. Még a vereségből is. Pawlowski ellen már tudtam, hogy nem lesz baj. Furcsa ez az állításom, hiszen az utolsó három évben nem tudtam megverni. A végtelen izgalomról és akarásról talán csak annyit, hogy velem még nemzetközi versenyen nem fordult, hogy megcsúsztam volna a páston.

Az 1960-as volt az utolsó olimpiája versenyzőként, 1972-ben mint zsűrielnök vett részt Münchenben. 1961-től 30 éven át volt a hazai szövetség elnökségének tagja. 1965-ben adták ki a Karddal a világ körül című könyvét, ami generációk kedvence volt. Kárpáti zenetörténész volt, és egy olimpián sem mulasztott el meglátogatni valamilyen komolyzenei koncertet.

A nagy hármas (Gerevich-Kovács-Kárpáti) nevét vívó világkupa viseli. Nemcsak itthon neveztek el iskola tantermet róla, hanem Algírban is vívóterem viseli a nevét. A vívásban a halhatatlanok tagja, kardját a NOB svájci múzeumban őrzik. A NOB-elnök levelet írt temetésére.