A kardvívás sorrendben kilencedik magyar aranyérmét az esztergomi Pézsa Tibor nyerte. A csoportmeccsek után indult be az 1964-es tokiói olimpián, a szétvívásban pedig esélyt sem hagyott a franciának.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

A 64-es olimpián már volt egy olyan magyar aranyérem, amit egy olyan versenyző szerzett, akinek a részvételét nem támogatták itthon, de szerencsére néhányan hittek a sportlövő Hammerl Lászlóban. A kard egyéni aranyát megszerző Pézsa Tibor győzelme is különleges, mert az utolsó pillanatban került be a csapatba. 

Nem indult jól a 64-es éve. Noha megnyerte az év elején a cannes-i versenyt, utána Varsóban feladni kényszerült egy világkupát, és a magyar bajnokságon sem tudott végig vívni. Mindkét bokája megsérült, és amikor a lábai rendben voltak, akkor a keze törött el. Az ötfős csapatból ő volt a legidősebb – már volt esélye, hogy 1960-ban ott lehessen, de kihagyták -, 28 évesen utazott Japánba, a többiek fiatalabbak. 

És persze mestere, Szűcs János tökéletesen felkészítette. Az egyénire három versenyzőt lehetett jelölni, Kovács Attila és Bakonyi Péter helye nem volt kétséges. Horváth Zoltán négy évvel korábban egyéniben ezüstérmes volt, csapatban a legjobb, de egy autóbaleset után épült fel, és nem szeretett volna egyéniben vívni. Meszéna Miklós lett volna a harmadik induló, akinek májusban volt egy nagyszerű versenye, de aztán a hivatalos száraz hírközlés szerint olyan fegyelmezetlenséget követett el, amiért Sákovics József kapitány Pézsának adta meg a lehetőséget. (A Meszéna-legendárium szerint elhagyta a tatai edzőtábort a felkészülés alatt.)

"Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám: akkoriban a tartalék is tudott egyéni aranyat nyerni"

- állapította meg a MOB honlapján.

Az első csoportkörben Pézsa szenvedősen vívott, de három veresége ellenére továbbjutott. A második csoportkörben is háromszor veszített, de akkor nem volt igazi veszélyben a továbbjutása, ráadásul mindannyiszor egy tussal maradt alul, 5:4-re. Ezek után készítették el az egyenes kieséses táblát, ahová tizenhatan kerültek fel. Pézsa elkapta a fonalat, és a nagy esélyes szovjet Mark Rakitán 10:6-tal átlépve bejutott a nyolcba, miközben a többi magyar kiesett. A francia Parent volt a következő riválisa, akit az előcsatározások alatt egyszer már legyőzött. A 10:7-es végeredmény nem azt jelzi, hogy komoly nehézségei lettek volna.

Claude Arabo volt az első riválisa, és 4:3-as vezetésnél már úgy látszott, meg is van a csörte, de a zsűrielnök, az olasz Aldo Montano nem fogadta el érvényesnek a támadását. Arabo egyenlített, aztán a legfontosabb pillanatban a bátran kockáztató Pézsa fejvágása csattant a sisakon. Arabo tiltakozott, a zsűrielnök viszont határozottan rendre utasította, és mondta neki, természetesen jó volt a találat, vége a meccsnek. Következő ellenfele Umar Mavlihanov volt, a szovjet búcsúztatta Bakonyit. Pézsának sem ízlett a stílusa, 5:2-re veszített.

Ezzel még nem volt veszve semmi, de az kiderült, hogy elkerülhetetlen a szétvívás az aranyért. Egy kisebb szünet után Jakov Rilszkij volt a következő ellenfele, aki az aktuális világbajnok, és nem mellékesen az 1963-as már a harmadik vb-aranya volt. Ha a magyar nyer, akkor holtversenyben az első Arabóval. Rilszkij 4:3-ra vezetett, de nem tudta befejezni a csörtét, mert Pézsa idegei megint a helyükön voltak, és 4:4 után egy fejvágással megnyerte a meccset.

Arabo ellen tehát már az arany volt a tét. A csarnokban hatalmas zsibongás volt, mindenki mondta a terveit, hogyan kell megnyerni a döntőt csörtét, eközben a közel két méteres Pézsa sárga törölközőjét magára terítve köröket, figurákat rajzolgatott maga elé, így rakta össze magában, mi kell a győzelemhez. A francia gyorsan előnybe került, Pézsa viszont laza mozgásával megállíthatatlanul ment előre, és a találatai között az egyik szebb volt, mint a másik, így 4:1-re meglépett. A francia még szépített, de többre már nem futotta az erejéből, a magyar következő támadása ismételten pontos volt, és ezzel Pézsa szerezte a magyar férfi kardvívás tizenegyedik olimpiai aranyérmét, sorrendben a kilencediket. Ebben a fegyvernem 1924 óta csak magyar örülhetett. Hagyomány és felelősség, indokolta, miért kellett megnyerni ezt az asszót.

„Kicsit idegesített ez a verseny. Ha egy olimpiai döntőt kétszer kell megnyernem, az mindig idegesít egy kicsit”

– vallotta be bő két évtizeddel később a Képes Sportban, amikor már edző volt.

Négy év múlva nem outsiderként, hanem favoritként érkezett a mexikói olimpiára, és a hatos döntőben három győzelemmel állt, majd beleszaladt két vitatható vereségbe, ráadásul a francia zsűrielnök nem volt vele. Bronzot nyert, ahogy csapatban is. 1970-ben egyéni világbajnok, szakmailag ezt a sikerét tartja legtöbbre. 72-ben a bronzérmes magyar csapat tagja. Pézsa Nébald Györggyel ért el sikereket, aztán Németországban volt edző a nyolcvanas évek végén, aztán sokáig nem találta a helyét a hazai vívásban, a sportág nem tartott igényt a szakértelmére. Mindez nemrégiben megváltozott, Szatmári András felkészítéséből kiveszi a részét.

Meghívhatjuk, Maestro? – a kérdést Gárdos Gábor edző tette fel neki, miután Szatmári 2017-ben világbajnok lett egyéniben. Szatmári sokat köszönhet neki is.

A novemberben 85 éves Pézsáról nevezték el az esztergomi sportcsarnokot. Az avató azt mondta, ha az eredményei csak azt a célt szolgálták, hogy meggyőzzék az esztergomi gyerekeket, hogy elérhető akár az olimpiai dobogó is, akkor mindent elért. Tisztességes és becsületes munkával Esztergomból is el lehet jutni a világ tetejére.

(Borítókép: PÉZSA Tibor (b) és a szovjet Jakov RILSZKIJ küzdelme a páston a férfi kardvívás egyéni versenyében a XVIII. nyári olimpián. Fotó: MTI/OL-PP/Pap Jenő)