A királyi távon, a kajak ezerméteres egyes számában Hesz Mihály nyerte az első és eddig utolsó olimpiai aranyat is Magyarországnak 1968-ban. Négy évvel korábban ezüstérmes volt, és semmi más nem lebegett a szeme előtt a következő években, minthogy a dobogó tetejére állhat. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Hesz Mihály 1943. december 15-én született Nógrádon, majd tízéves korában költöztek Vácra. Először bokszolni kezdett, aztán megtanult úszni, de 15 éves korában a Duna ejtette rabul, kajakos lett. A Fradiban teljesedett ki, nem ritkán megtette a Vác-Budapest távolságot kajakkal. 1962-ben már volt a harmadik a magyar bajnokságon, és két év múlva már nem volt nála jobb itthon. A tokiói olimpián nem sokkal maradt le az aranyéremről, 15 századdal győzte le a svéd Peterson. Jóakarói Húsz Misának nevezték el, utalva a 20 centis különbségre.

„Akkor nyilván elkenődtem, de ennek így kellett történnie, ha nincs ez a vereség, akkor nincs négy év múlva a győzelem sem. A következő négy évben mindent a célnak rendelt alá. Minden addiginál keményebben edzettem. Sífutás, súlyzózás, egyéb erőfejlesztés, mindent felhasználtam. Jógáztam is. Ha a kisördög duruzsolt a fülembe, ma nem 20 kilométert lenyomni, elzavartam.

Én vagyok a nyíl hegye, csak ez járt a fejemben. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna a '68-as döntőre, hogy ott meg kell mutatnom, én vagyok a legjobb.

1966-ban 10 ezer méteren világbajnok lett, egy év múlva ezer méteren pedig bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Jó erőben érkezett Mexikóba, több mint egy hónapot a helyszínen, a Xochimilco tavon töltöttek, ami a fővárostól 20 kilométerre van. Az előfutamokban tartalékolt, nem árulta el, milyen formában van, így az első előfutamban a címvédő svéd és a román Contolenco is megelőzte.

Az elődöntőben a dán Hansen és a szovjet Szaparenko is jobb volt nála, 5-6 másodperccel voltak előtte, ezután jöhetett a döntő. A döntő ezer méteren akkoriban kicsivel több mint 4 percig tartott, akkor kellett a legtöbbet kiadni.

Hesz külön taktikát eszelt ki, amit legalább egy éve gyakorolt. A mexikói előolimpia tapasztalatait leszűrve arra jutott, hogy 700 méter környékén nagy oxigénadósság lép fel a magaslat miatt, ő ekkor szeretett volna elmenni a többiek mellett. Tudta, hogy nehéz lesz elviselnie, hogy elhúznak mellette kétszáz méter után, fegyelmezetten tartania kellett az iramát. Arra is összepontosítania kellett, hogy két hajó különbségnél ne engedélyezzen többet az ellenfeleknek, mert az már olyan hátrány, amit képtelenség behozni. A szervezetét erre a taktikára készítette fel, és a sok gyakorlás meghozta a hatását.

Akik nem voltak beavatva, idegesek lehettek Hesz formájára, mozgását látva, aztán mindenki megnyugodhatott, amikor az utolsó métereken szállt a hajó alatta, mintha motor lenne benne, úgy ment el a többiek mellett. 

Ezen a videón látszik, hogy mekkora hajrát vágott ki a négyes pályán Hesz. A Népsport így tudósított: „Nyolcszáz méternél még úgy látszott, hogy Hesz a harmadik helyért lesz csatában. Az utolsó 150 méteren azonban szédületes hajrába kezdett a magyar versenyző, óriási csapásszámmal közelítette, majd előzte meg összes ellenfelét. Ötven méterrel a céltól már fölényesen, legalább egy fél hajóval ő vezetett. A célig tovább fokozta előnyét.” A végeredmény a következő lett: 1. Hesz 4:02,63, 2. Szaporenko 4:03,58, 3. Hansen 4:04,39.

A lobogó zászló megindító. Jelképes is: lobogás és hullámzás. Egy ilyen versenyen az utolsó száz méter számít, az érmeket pedig a befutónál adják. Futott a ladik alattam az utolsó százon, nem akartam lefékezni. Megelőzött egyszer a múltban Szaporenko, és láttam vigyorgó arcát. 1968-ból is őrzöm az arcát, a döbbenetét, azt örök életre magammal vittem erről a pályáról

– akkor vallott így, amikor a győzelme után ötven évvel, vagyis 2018-ban ellátogattunk a helyszínre.

Hesz még abban az évben fogorvosi diplomát szerzett, és több olimpiára nem jutott ki. Feleségül vette az Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Gyarmati Andreát, álompárnak tűnt az övék. Aztán 1980-ban váratlanul elment az országból. Az újságok inkább elhallgatták távozását – ettől még a hír elterjedt –, bár az egyik 1980 végén azt írta: nem kért engedélyt, úgy ment el.

„Síléceket raktam az autóm csomagtartójára, a határőröknek azt mondtam: síelni megyek. Sokáig nem tértem haza. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, miközben magamban tartottam. Nem tudhatott senki róla, hiszen ha bárki megneszeli, letartóztatnak. Mivel 1732-ig visszamenőleg be tudtam bizonyítani, hogy német őseim vannak, a német keresztlevelemet nem volt olyan nehéz kikérni. Ezeket az előkészületeket meg is tettem. A németek alaposan ellenőrizték, szerintem a világon egyedülálló a kartotékrendszerük, hiszen akár blöffölhettem is volna, hogy német vagyok, aki német állampolgárságért folyamodik.”

Nyugtalanul, forgolódással, a lehetséges forgatókönyvek felvázolásával telt az első éjszakája Fiatjában. De nemcsak az első éjszaka, hanem még sok másik is ilyen volt. Eközben beiratkozott nyelvtanfolyamra, mert ha beszélte is a nyelvet valamennyire, írni nem tudott jól.

„Mint hazatérő német, kaptam némi zsebpénzt a rendszertől, ezért legalább nem éheztem. Csak egy picit túlzás azonban, hogy egy földönfutó gazdag ember volt hozzám képest. Eközben mindig gyanús voltam. A titkosszolgálatok, amíg világ a világ, mindig összekapcsolódnak egymással. A németek kutakodtak, hogy egy bajnok, egy Magyarországon elismert és megbecsült bajnok miért hagy maga mögött csapot-papot, a feleségét, a gyerekét. Gyanús, hogy kém, hiszen különben mi oka lenne rá?

Kilenc hónap telt el, amíg rendeződött az életem, a fogorvosi diplomámat elismerték, és onnan kezdhettem mindent elölről. Erőt és tartást az adott, hogy ha nekem, egy kis faluból, Nógrádból induló gyereknek, Misának sikerül olimpiát nyerni, ha utána esti tagozaton érettségizve még orvosi diplomát is szereztem, akkor most sem fogok elveszni.

Miközben Nógrádról volt szó, jelezte, hogy a jellegzetes tájszólást egyáltalán nem felejtette el, és azonnal váltott, és megnyomott, palócos „á” betűkkel ejtette ki a szavakat.

Németországban Böblingenben kezdett új életet, újra nősült, két fia született. Ahogy nyugdíjas éveibe lépett, egyre többet jár Magyarországra. 

Azt kérdeztem tőle egyszer, mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá itthon. „Van egy hit, amit beléd vetnek a szurkolók, a klubod, a hazád. Hogy majd a Hesz nyer. Ennek a várakozásnak én megfeleltem. Szerencsém is volt, mert mindkét olimpia messze volt Magyarországtól, ahogy távolodtunk, nekem az többnyire segített. Valahogy úgy lett kisebb a teher, de egyre nagyobb a vágy, hogy most meg fogok felelni, mert képes és alkalmas vagyok rá.

Szóval úgy, hogy ezt a belém vetett hitet én nem csaltam meg. És senkitől sem irigyeltem semmit.