A birkózó Kozma István a második olimpia aranyérmét Mexikóvárosban nyerte, akkor is a szovjet Roscsin volt az ellenfele, ahogy négy évvel korábban, Tokióban. Máig ő egyetlen magyar birkózó, akinek sikerült a címvédés. Kozma másfél évvel a mexikói olimpia után meghalt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

A nehézsúlyú birkózó, Kozma István tokiói győzelme után 135 kilós volt, és a következő években sem kellett a súlyára figyelnie. Azt ehetett, amit akart, ha fel is ment rá pár kiló, nem okozott gondot, mivel nem volt felső súlyhatár, csak alsó, ami 97 kiló volt az ő idejében. A gondot egyedül az jelenthette, ha elveszíti sebességét. 1965-ben aztán két versenyen is vereséget szenvedett, ami gondolkodóba ejtette a hazai szakmát és a sportvezetést is, mert Kozmára úgy tekintettek, hogy nemcsak az 1968-as olimpiáról hozza el az aranyat, hanem 1972-esről is, amikor még mindig csak 33 éves lesz. 

Erre a tamperei világbajnokságon a 120 kilós, 202 centis Nyikolaj Smakov legyőzte. A sportlap fel is hívta a figyelmet a szovjetek 1965-ös előretörésére, mert amíg az olimpián csak egy aranyat nyertek, addig a vb-n már hetet, és a lengyelek is nagyon jól küzdöttek. Mindez jelezte, hogy pezsgésben van a sportág, és ebben a pezsgésben nem jó, ha Magyarország lemarad. (64-ben Polyák Imre is nyert Kozma mellett.)

Ezek után Kozma egy bulgáriai versenyről is ezüstéremmel tért haza 1965-ben. További bonyodalmat jelentett, hogy a termete miatt nem volt könnyű versenyzési lehetőséget biztosítani neki, mert ha a válogatottat külföldre hívták, az első kikötés az volt, mehetnek a magyarok, örömmel fogadják őket, de a Herkulesüket lehetőleg hagyják otthon. Emiatt külföldön sem sikerült könnyen edzőpartnert biztosítani. Magyarországon még inkább behatároltak voltak a lehetőségek, hiszen volt olyan diósgyőri versenyző, akit hét másodperc alatt tusba kényszerített az országos bajnokságon. Már annak örültek, ha a dunaújvárosi Nyers László kibírt vele szemben néhány percet.

"Szorgalmas, szorgalmas, de lehetne szorgalmasabb" – ezt Gurics József, a válogatott edzője állapította Kozmáról, és komoly szakmai vita folyt arról is, hogy a birkózását még veszélyesebbé kell tenni, a harcmodorát tusratörővé kell fejleszteni. Mert ha például Smakov ellen döntetlent hirdetnek ki, az a vereséggel egyenlő, hiszen a szovjet 20 kilóval könnyebb nála, akkor pedig a tusgyőzelmek után a súlykülönbség döntötte el a meccseket és a sorrendet.

1966-ban ismét Toledo rendezte meg a világbajnokságot, ahol 1962-ben élete első nagy sikerét érte el, ugyanis az amerikai városban lett először világbajnok.

1967-ben hosszú idő után először rendeztek Európa-bajnokságot. Kozma Minszkben, a hazájában is legyőzte Smakovot. Olyan óriási küzdelem folyt az első pillanattól kezdve, hogy aztán a szovjetet hordágyon vitték le a szőnyegről a meccs végén, de Kozma sem úszta meg sérülés nélkül, mert a könyökét hónapokon át kezelni kellett. A bukaresti világbajnokságra még abban az évben félig sérülten is kiment, és akkor is nyert, noha a szovjetek akkor már nem Smakovot, hanem Roscsint nevezték. Neki is meg kellett elégednie azonban az ezüsttel, a csehszlovák Kment lett a harmadik.

Az 1968-as olimpia abszolút favoritja volt tehát Kozma, és ha ezúttal a térdével nem is kellett szenvednie, mint négy éve, de most is utolérte egy sérülés: busz ajtaját a kezére csukta valaki már az akklimatizáció alatt Mexikóban. Sérült ujjának a körme gennyesedni kellett, amit kezeltek is, és még meg is fázott, úgyhogy most sem volt zavartalan az utolsó hetek felkészülése.

A terv az volt az olimpiára, hogy Kozma stílusát tusveszélyessé tegyék, ez jól is sikerült, mert mind a négy ellenfelét tussal verve jutott el a fináléig, ahol Roscsin várt rá.

• Busoi (román), Isagoi (japán), Uytterheagha (finn), Petrov (bolgár) - őket verte meg. 

Érdemes megjegyezni, hogy a japán és a finn ellenfél egy percig sem bírta Kozma ellen. Mármint ketten együtt. Petrov keményebb ellenfél volt, őt a kilencedik percben terített le, és döntötte el a meccset két vállal. Roscsinnak becsúszott egy pontozásos siker német ellenfelével szemben, vagyis ugyanaz a helyzet állt elő, mint négy éve: a döntetlen a magyarnak kedvezett, ha kikap, akkor a szovjet érhet a csúcsra.

Az olimpiai döntőben játékvezető a negyedik percben megintette Kozmát, aki ezek után nagy erőkkel rohamozott. Roscsin azonban állta a sarat, kibújt, bontotta a fogásokat.

Ezzel Kozma kiegyenlített. Az utolsó meccsére a csehszlovák Kment nem állt ki – egyetlen vereségét éppen az évben szedte össze ellene, mégsem mert szembeállni vele -, így Kozma másodszor is olimpiai bajnok lett, és az egyetlen azóta is a magyar birkózósportban, aki meg tudta védeni első helyét. Sokszor elhangzott, erre a helyzetre különösen igaz, hogy a csúcson nehezebb ott maradni, mint először feljutni oda.

Mestere, a szintén olimpiai bajnok Keresztes Lajos megható levelet írt neki a mexikóvárosi olimpiai faluba, amit úgy zárt, hogy száz százalékig bízott a győzelmében. A Népsport így méltatta Kozma teljesítményét: „jó tudni, hogy élnek közöttünk ilyen emberek, akik táplálják hitünket, akik álmokból szűrik ki a valóságot". Kozma így emlékezett a döntő utáni percekre: 

„Amikor eldőlt, hogy ismét enyém az olimpiai aranyérem, még ott, a szőnyeg közelében, a nagy ünneplés közben valaki megjegyezte: te, Pici, lassan úgy megszokod az olimpiai aranyérmet, mint más a vacsorát. Ebből viszont nem kell arra következtetni, hogy én is így gondolom. Nem lehet ezt megszokni, a győzelemért való küzdelem és az öröm mindig más és új. Annak azért örülnék, ha ez a bizonyos megszokás a következő olimpiákon valóra válna. Azt is megkérdezték, hogy mondjam el, milyen érzés a világ legerősebb emberének lenni. Mondtam, ezt én ugyan nem tudom, mert még senkivel sem verekedtem, hogy ezt eldöntsem, de az biztos, hogy nehézsúlyú olimpiai bajnoknak lenni nagyon jó dolog.”

Abban az évben nem tudta megvédeni az év sportolója címet, mert az újságírók közül a kalapácsvető Zsivótzky Gyulára szavaztak legtöbben. Kozma az olimpia után megnősült, az evezős Szalatnai Judit lett a felesége. A 69-es évet kihagyta, mert átigazolt a Vasasból a Spartacusba, és ilyenkor még érvényben volt az egyéves kötelező tiltás. Így tudott a szakdolgozatával foglalkozni, ugyanis edző szeretett volna lenni. 

Márciusban aztán ismét edzésbe állt, és a mindig kritikus Gurics az edzőtábor után dicsérő jelzőkkel halmozta el Kozmát, pedig ő ritkán tett korábban ilyet. 1970. április negyedikén, a Felszabadulás Kupán kellett volna versenyeznie, de tüszős mandulagyulladása lett, ezért kihagyta a versenyt. Pontosabban elment a csarnokba, ahol

Kozma a verseny után megígérte mesterének, Keresztes Lajosnak, hogy hazaviszi. Keresztes nem szeretett vele utazni, korábban egyszer meg is jegyezte neki, hogy a vesztébe rohan, de Kozma rendre nyugtatta, amíg az ő két kezében van a volán, addig nem kell aggódnia. Nagyon büszke volt autójára, egy bordó Renault 4-esre, kényelmesen el is fért benne, ami nem volt utolsó szempont a kiválasztásnál.

Kórházba vitték, megműtötték. A barátai saját ágyát becipelték a lakásából a kórházba, hogy elférjen. Napokon át küzdöttek át az életéért, de 1970. április kilencedikén meghalt, egyetlen veséje feladta a küzdelmet. 

Barátja volt a színészkirály, Latinovits Zoltán, akihez éppen vacsorára tartott, mielőtt karambolozott. Latinovits megindító sorokat vetett papírra Kozma haláláról:

Két vállra fektetett a halál. Nekünk most még maradni kell, most helyetted is győzni kell tudni, ha győzzük

- ezt Szigethy Gábor idézte a Színház című folyóiratban. Az 1973-ban megjelent Ködszurkáló című kötetében ezek a mondatok már nem szerepelnek, de akkor így búcsúzott el Kozmától:

„Most biztos jó helyen vagy, nem is lehetsz máshol és talán le is nézel ránk (vagy az talán korai), de biztos tudod, hogy mi itt, akik még maradtunk magyarok, mi nagyon szerettünk. És ezért most nagyon sajnáljuk magunkat. Most már nem fogják felhúzni egy utolsó győztes tus után a mi zászlónkat, és nem fogják eljátszani a mi himnuszunkat. Most átérezzük, hogy eggyel kevesebben vagyunk - aki nekünk a biztosság mosolya volt, a boldog öntudat volt, te segítettél nekünk, hogy elhiggyük, még győzhetünk is. Te már végleg győztél és örökre űr marad a Te helyeden. Téged nem lehetett pótolni, nem lehet pótolni, az Isten így akarta, 31 évet szánt Neked! Csupa győzelmet adott az életedben, nem engedte megélned a Krisztusi kort sem és magához vett. Te nem tudom hogy érzed ott magad, dehát gyerek voltál, biztos megkönnyebbültél. Ha ismernéd, mondanám, keresd meg Nagyapámat, ő biztos szeretne Téged, aztán mesélnél róla, hogy mi is van itt. A Ligetben megvan a Gundel, de hát látod őt sem lehet pótolni. Boldog, drága Pista, szervusz, szervusz. Pedig olyan közel vagy most, olyan távol voltál mindig.

Büszke voltam Rád, és mindig mosolyogni kellett mikor beszéltek Rólad. Talán jobb lett volna, ha együtt megyünk, mert Melletted mindig biztonságban lehettem volna. Te erősebb voltál mint a felnőttek. De úgy látszik, nekünk még van valami dolgunk itt. Mi még egy kicsit maradunk, hátha sikerül valami. Te úgy mentél el, hogy nem hisszük, hogy nem vagy. Itt maradtál nekünk erőnek, példának; szomorúak vagyunk, egyedül vagyunk. Pista, hát vigyázz Magadra, Isten veled”

Kozma halála után 1972-ben már Roscsin nyert az olimpián, a magyar birkózás pedig azóta sem ünnepelhetett érmet sem a legsúlyosabbak közt. Kozma nevét a birkózóakadémia őrzi.

(Borítókép: Kozma István és Polyák Imre / Fotó: birkozoszov.hu)