A hokitörténelem talán legnagyobb tömegbunyóját a kanadai és a szovjet csapat hozta össze az 1987-es junior világbajnokságon. A két válogatott szinte minden tagja beszállt a verekedésbe, húsz percen át csépelték egymást a játékosok, mire sikerült szétszedni őket. Ahogy egy kocsmai bunyóban, itt is úgy kezdődött a balhé, hogy a másik visszaütött. 

- idézte fel a meccs egyik jelenetét Murray Costello, aki abban az időben a Kanadai Amatőr Hokiszövetség elnöke volt. 

A verekedést végül nem ez a mozzanat váltotta ki közvetlenül, de jelezte, milyen gyűlölet feszül a két csapat között.

A szovjet-kanadai ellentétnek ekkor már évtizedes hagyományai voltak. A sportág egyeduralkodójának az 1960-as évekig Kanada számított, de ezt a szerepet aztán átvették a szovjetek. Már 1954-ben is megnyerték a felnőtt vb-t Kanada előtt, és 1963-tól eljött az igazán nyomasztónak tűnő korszakuk is. 1963 és 1983 között húszból tizenhétszer lett Szovjetunió a világbajnok. Ezzel önmagában még nem lett volna baj, de a szovjeteket folyamatosan támadták, hogy a sportszerűséget felrúgva megszegték az ekkor még érvényben lévő amatőr szabályt.

A szovjet játékosok bujtatott profik voltak, akik kamuállásokba bejelentve csak a hokinak éltek, míg a legtöbb ország válogatottját munka vagy tanulmányok mellett sportoló jégkorongozók alkották. Nem kell magyarázni, hogy mekkora lehet a különbség a két típus között. Kanada nemcsak duzzogott, tiltakozásul 1970 és 1976 között az olimpián és a világbajnokságokon sem vett részt. 

Az éles rivalizálás a felnőttektől a junior korosztályba is átcsúszott. Mindkét ország komoly utánpótlás programot és kiválasztási rendszer dolgozott ki, és ez meg is látszott az eredményeiken. Az 1977-ben induló junior vb-ken is a szovjetek domináltak, megnyerték az első négy tornát. Sorozatukat csak a svédek szakították meg, majd 1982-ben Kanada nyert. A következő négy vb-n háromszor a szovjetek szerezték meg az aranyat, míg Kanada 1985-ben tudott ismételni úgy, hogy 5-0-ra verte a Szovjetuniót. A következő évben viszont az ősellenség egy 4-1-gyel vágott vissza a vb-n, ráadásul Kanadában, amivel megágyaztak az 1987-es tornának. 

A nyolccsapatos vb-t, ami a karácsonyi és szilveszteri időszakot is magába foglalta, az akkori Csehszlovákiában rendezték, Nyitra, Pöstény, Nagytapolcsány és Trencsén voltak a házigazdák. A lebonyolítás egyszerű volt, mindenki játszott mindenkivel, körmérkőzés alapján hirdették ki a helyezéseket.

A torna legutolsó meccsének jelölték ki a Kanada–Szovjetuniót, a hagyományok alapján ezt tekinthették döntőnek, de ebből a szempontból nem volt jó a dramaturgia. A szovjeteknek nem igazán ment, a finnektől, a csehszlovákoktól és az amerikaiaktól is kikaptak, elszálltak az éremesélyeik. A kanadaiak sem hengereltek, a finnekkel döntetleneztek, míg Csehszlovákiától kikaptak, de a körbeveréseknek köszönhetően még megszerezhették az első helyet, ha legalább öt góllal verik a Szovjetuniót, amit pedig az hajthatott, hogy mindenáron keresztbe tegyen riválisának. A pöstyéni arénában játszott meccs már a bemelegítésnél szikrázóvá vált.

Ahogy elkorcsolyáztunk egymás mellett mindenki beszólogatott a másiknak. Mindenki fel volt tüzelve. Beszóltunk a kispadoknak, de ők is beszóltak a miénknek. Olyanokat mondtunk, hogy: Kapjátok be, kibaszott komcsik

– emlékezett vissza Shawn Simpson a kanadaiak kapusa. 

A meccsen sem kímélték egymást a csapatok: még el sem kezdődött a játék, amikor Szergej Sesztyerikov lekönyökölte McLlcwaint, a finn vonalbíró, Peter Pomoell szerint viszont egy kanadai könyökölt előbb. Jól megdolgozták egymást a játékosok, sorra jöttek a suhintások, bottal akasztások, lökdösődések, amit tetézett, hogy a bíró sem tudta kézben tartani a meccset, a legtöbb szabálytalanság megtorlatlan maradt. 

A nemzetközi szövetség (IIHF) elég szerencsétlen módon azt a norvég Hans Rönninget jelölte játékvezetőnek, akinek egyáltalán nem volt nemzetközi tapasztalata. Gyámoltalansága aztán kisebb katasztrófához is vezetett. Rönning a vb-n korábban a kanadai-amerikai meccsen is közreműködött, de egy meccs előtti bunyóval már akkor sem nagyon tudott mit kezdeni. Emiatt a kanadaiak jelezték is, hogy másik bírót szeretnének. Nem hallgattak rájuk, Rönning maradt.

A vezetést a kanadaiak szerezték meg, a fentebb említett Fleury ütött gólt, majd az első harmadot 3-1-re nyerték, így nem tűnt lehetetlennek a küldetésük a növekvő feszültség ellenére sem. A második harmad elején egy kanadai játékos emlékére tartott gyászszünet egy rövid időre lehűtötte a hokisokat, de utána újra magas hőfokon égtek, és folytatódott a durvaság.

A puskaporos hordót egy kisebb szabálytalanság robbantotta be a harmad vége előtt hat perccel: a szovjet Sesztyerikov döntötte fel Everett Sanipasst, majd Pavel Kosztyicskin vágott oda Fleurynek. A bunyóhoz Jevgenyij Davidov csatlakozott először,

A játékvezetők tehetetlenek voltak, nem tudták leállítani a játékosokat, egy kis idő múlva le is korcsolyáztak a pályáról. „Amikor csak a játékosok voltak a jégen, akkor nekem kellett volna kézben tartani a meccset. De amikor kiürültek a kispadok, már minden isten kezébe került" – ismerte el később Rönning alkalmatlanságát. A norvég az edzőket hibáztatta, szerinte nekik kellett volna leállítaniuk a megvadult tinédzsereket. Pomoell emlékei szerint Rönning már az első harmad alatt összetört, sokkszerű állapotban volt, és az őt jelölő René Fasel (ő most a IIHF elnöke) is magából kikelve ordítozott vele a bírói öltözőben.

A verekedésben mindent bevetettek, az egyik kanadainak eltört az orra, mert lefejelték, egy szovjetnek kiugrott a válla, de a tökön térdelés, öklözés és birkózóelemek is feltűntek. A kanadaiak gyakorlott verekedőknek számítottak, mert a hazai junior ligákban szinte mindennaposak voltak a csapatbunyók is.

Az egyik bajnokságban a mérkőző felek nem is melegíthettek be egyszerre, mert már a meccsek előtt hajlamosok voltak megtámadni egymást. A szovjeteknél viszont nem volt hagyománya a verekedésnek, a kanadaiakat már az is meglepte, hogy ellenük nem a tőlük megszokott technikás hokit mutatták be, hanem folyamatosan keresték a szabálytalanságokat.

Az amerikaiknál a hokis verekedéseknek külön kódexük van, de a szovjetek ezt sem ismerték. Van, aki szerint túlreagálták a helyzetet, és túl hevesen küzdöttek. „Az egyik legijesztőbb dolog volt ez, aminek a részese lettem. Emlékszem, megfordultam, és bárhová néztem, mindenfelől nagy vörös mezek közeledtek felém. Akkoriban nem tudták a szovjetek, hogyan kell harcolni. Még a hokiütőik is a kezükben voltak. Nálunk pedig semmi, se ütő, se kesztyű" – mondta Yvon Corriveau. A szovjet Galcsenjuk is elismerte ezt:

Fogalmunk sem volt, hogyan kell harcolni, de erősek voltunk.

Úgy tűnt, soha nem akar véget érni a verekedés, hiába kiabálta a közönség, hogy most már hokit is szeretnének látni, még az aréna fényeit is lekapcsolták, hátha a sötét észhez téríti a játékosokat, de annyira elborult az agyuk, hogy ez sem hatott. Csak húsz perc után álltak le a küzdelemmel, és valahogy sikerült az öltözőkbe terelni a csapatokat. A kanadai játékosok egy része azt hitte, hogy a verekedés végül is a hoki része, és folytatódhat a mérkőzés, de óriásit tévedtek.

A kanadaiakat szinte evakuálták Csehszlovákiából, fél órájuk volt elhagyni a csarnokot, azután egy iskolabuszra ültették, és a bécsi reptérre szállították őket. „Mindannyian meg voltunk ijedve, hogy mi vár ránk majd otthon a repülőút végén, mert azt mondták, hogy hatalmas szégyent hoztunk az egész országra. Elég csendes buszút volt, ahogy visszaemlékszem" – mondta Brendan Shanahan.

A csapat fogadtatása vegyes volt Kanadában, sokan hősként ünnepelték a szovjetekkel verekedő játékosokat, míg a hazai szövetség valóban szégyenként élte meg a pöstyéni meccset. A bunyóban résztvevőket a nemzetközi szövetség is büntette, a játékosok a kispadot egyedüliként el nem hagyó Pierre Turgon kivételével féléves eltiltást kaptak, és az edzőket is felfüggesztették három évre. 

A verekedés kirobbanásáról konspirációs teóriák is lábra kaptak, van, aki szerint a szovjetek szándékosan provokálták ki a verekedést, hogy ha már ők nem nyerhetnek aranyat, akkor Kanadát is zárassák ki a tornáról. Olyanokról is beszéltek, hogy a szovjetek nagy nyomás alatt  váltak frusztrálttá, a vereségek után nem kaptak enni, és otthoni büntetéseket is kilátásba helyeztek nekik. Rönning azt állította, hogy egy kanadai játékos hagyta ott először a kispadot, míg legtöbben a szovjet Davidovot látták első közbeavatkozónak. A feszültséget az edzők is generálhatták. Anatolij Kasztrojukov azt állította, hogy az egyik kanadai edző átsétált a szovjet kispadhoz, és gyomorszájba vágta az egyik segédedzőt. 

Bármi is volt a kiváltó ok, ez a szembenállás később már nem hozott ilyen durva kisüléseket. Az 1988-as junior vb is gond nélkül lement a Szovjetunióban, még úgyis, hogy a hazaiakat legyőzve Kanada lett újra világbajnok. Az angol nyelvterületen Punch-up in Piestany-ként (Verekedés Pöstyénben) elhíresült eseménynek Kanadában egy mai napig is ható hozadéka is lett: sokkal népszerűbbé vált a junior hoki, így a világbajnoki meccsek olykor tízmillió kanadai nézőt is odaültetnek a tévék elé, és nem azért, hogy újra egy felfoghatatlan tömegverekedést lássanak.

Felhasznált források:

• https://www.theglobeandmail.com/sports/hockey/the-1987-brawl-that-made-the-world-junior-hockey-championships-what-they-aretoday/article37423757/
• https://www.reddit.com/r/hockey/comments/5lx6o6/30_years_ago_today_the_infamous_punchup_in/
• https://www.thestar.com/news/insight/2016/01/04/theo-fleury-remembers-notorious-1987-world-juniors-brawl.html
• https://en.wikipedia.org/wiki/Punch-up_in_Piestany
• https://thehockeynews.com/news/article/punch-up-in-piestany-canada-russia-remember-the-melee-30-years-later
• https://www.cbc.ca/archives/the-canada-ussr-brawl-at-the-1987-world-junior-hockey-tournament-1.4964469
• https://www.sportsnet.ca/hockey/juniors/punch-piestany-30-years-later/