Két világbajnoki döntő után az olimpián, a legjobbkor Tordasi Ildikó felé billent a mérleg nyelve. A montreali sikere, 1976 óta nincs is magyar aranyérmes a női tőrvívásban.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Tordasi Ildikó 1964. augusztus 25-én, kevéssel 14. születésnapja előtt lépett be az MTK vívótermébe. Pár héttel később Rejtő Ildikó egyéni és csapatban szerzett olimpiai aranyérmét látva benne is tudatosult, ő is olimpiai bajnok szeretne lenni. 12 évvel később valóban ő lépett örökébe – közben csapattársak is lettek Rejtővel –, és azóta sincs, aki egyéniben győzni tudott volna.

Tordasi édesapja, Schwarzenberger Ferenc a sportban nagy tekintélyt kivívott, több olimpiát megjárt gyúró volt, nagyon sokan ismerték, különösen a margitszigeti uszodában. A lánya azonban nem szerette meg az úszást, hanem vívó lett. Előbb Szombathelyi Béla volt az edzője, majd a rohamos fejlődését látva 1968-ban vette át a felkészítését Szőcs Bertalan.

Már az 1972-es olimpiára is kijutott Tordai, de akkor még nem vívhatott egyéniben, viszont tagja volt a második helyen végző csapatnak, olyannyira, hogy az elődöntőben az olaszok elleni győzelemnél (9-6) mind a négy meccsét megnyerte, fontos szerepet vállalva a továbbjutásban. A csapattal 1973-ban világbajnok lett, akkor is fontos láncszem volt. Egyéniben akkor második lett a vb-n, ahogy egy év múlva is, akkor sokkal jobb szájízzel vette tudomásul az ezüstöt, mert a honfitárs Bóbis Ildikóval vívta Grenoble-ban a finálét.

Úgy érkezett Montrealba az olimpiára, hogy az edzője mondta neki, ne gondoljon most az otthoniakra, a magyar zászlóra, az a kislány jusson eszébe, aki a fejébe vette, hogy olimpiai bajnok lesz. Arra a kislányra gondoljon vissza, aki sokszor megálmodta, hogy feláll a dobogó tetejére, és neki játsszák a Himnuszt. A pszichés felkészítés nagyszerűen sikerült, oldódott Tordasi feszültsége, és július 24-én élete legnagyobb sikerét érte el.

Pedig nehezen indult a torna Tordasi számára, az első csoportkörben majdnem ott ragadt, két győzelemmel ment tovább két vereség mellett. A következő csoportkörben már négyszer nyert egy vereség mellett. Onnantól kieséses rendszerre váltottak, és nem ötig, hanem nyolc találatig vívtak. Tordasi nagy szerencséjére volt vigaszág, ugyanis a francia Gapais-vel szemben mindjárt az első körben alulmaradt, 8-7-re kapott ki.

A következő vereség végzetes lett volna, így hibátlan teljesítmény kellett tőle a folytatásban. A cseh Rajczovát könnyen (8-2), a francia Jolandot már lényegesen nehezebben (8-6), a szatmári Stahl Katalint, a románok egyéni világbajnokát óriási meccsen verte ki (8-7).  Utóbb bevallotta Tordasi, ez volt az egész olimpia alatt a legkeményebb meccse, minden tudására szükség volt, hogy életben maradhasson.

Ekkor már csak tizenketten voltak versenyben, két hatos csoportot alakítottak ki az elődöntőben, és újra csak öt találat kellett a sikerhez, és volt javítási lehetőség. A hatos csoportban 3 győzelmet és 2 vereséget gyűjtött Tordasi – a francia Gapais másodszor is túljárt az eszén (5-4), de a három győzelem elég volt ahhoz, hogy finalista legyen öt másik társával.

A hatos döntőben ezek az eredmények jöttek sorra Tordasinak:

• Novikova (szovjet) – 5-2
• Gapais (francia) – 5-1
• Hanisch (német) – 5-4
• Bóbis Ildikó – 5-3
• Collino (olasz) – 1-5

Amint látható, Gapais-nek visszavágott, az olasszal szemben viszont alulmaradt. Viszont csak Tordasi és Collino jutottak el négy győzelemig, így jöhetett az aranyéremért egy különmeccs. (Az addig nyeretlen Bóbis legyőzte Novikovát, ezzel segített csapattársának, mert így csak ketten maradtak a szétvívásra, a szovjet a harmadik helyen zárt.)

Tordasi várta talán szerencsésebb helyzetből a szétvívást, mert annyit biztosra lehetett venni, még egyszer nem alakul ki köztük olyan nagy különbség, mint az előző, 5-1-es olasz győzelem.

Végig fej-fej mellett haladtak a döntőben, kétszer az olasz vezetett, 2-2 után kétszer Tordasi. 4-3-nál vérfagyasztó jelenetet láthattunk, mert Collino megszúrta a magyar sisakját, ami behorpadt, és átment rajta a penge.

Kamuti Jenő rohant a pástra, beragasztotta a Tordasi sérült homlokát, és a sisakját is ő próbálta helyre tenni, rátaposott néhányszor, de nem ment, Bóbis adta kölcsön neki a sajátját.

„Dehogy ijedtem meg, az térített észhez. Pihentem, összeszedtem a gondolataimat, és talán még az olaszt is megviselte a közjáték, hiszen megsebesített”

– mondta erről a jelenetről.

4-4-gyel folytatódott tehát az aranycsörte, és kétszer egymás után összecsaptak, de mindkétszer együttesen találtak. Harmadszor azonban már csak Tordasi talált, és az argentin zsűrielnök mutatta is, hogy ő az olimpiai bajnok.

„Ezt a lehetőséget nem szabad kiengednem a kezemből, ezt járt a fejemben. Collinónak talán megnövelte az önbizalmát a tény, hogy az újravívás előtt hatvan perccel könnyedén legyőzött. Én viszont azzal foglalkoztam, hogy elemezzem: mit csináltam rosszul azon a bizonyos találkozón. Arra jutottam, nagyon siettem, magam sem tudom miért. Nem készítettem elő megfelelően a támadásokat, nem védekeztem jól.

A döntő mérkőzés előtt új taktikát dolgoztunk ki edzőmmel. Közelebb mentem hozzá, hogy ellensúlyozni tudjam magassági fölényét, hosszú karját. Láthatóan megzavarta őt, nem érezte úgy a távolságot, mint első csörténk alkalmával. Sikerült ráerőszakolnom saját elképzeléseimet, ez volt a döntő”

– értékelt Tordasi a Képes Sportnak.

Tordasi Montrealban szerzett még egy bronzot a csapattal, így az olimpia legeredményesebb magyar versenyzője lett. 1980-ban szerzett még egy bronzérmet csapatban, volt még vb-ezüstérme szintén csapatban, aztán visszavonult. Edzősködött, igazi klasszikus utánpótlás edző lett. 63 évesen halt meg, 2015. júliusi haláláig az MTK-ban dolgozott.