Az 1980-as olimpia első magyar aranyérmét Varga Károly sportlövő nyerte. Sem előtte, sem utána nem szerzett világ- vagy Európa-bajnoki érmet, de az a júliusi nap, kicsit borús, kicsit esős moszkvai nap hozta élete legnagyobb sikerét.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Varga Károly 1972-ben ismerkedett meg a sportlövészettel, az MHSZ Kismotor és Gépgyár Lövész Klub tagjaként. 1976-ban megnyerte a 60 lövéses fekvő számban az országos bajnokságot, utána 1977. februárban elvitték katonának. Miskolcra került, és ez az időszak jelentősen befolyásolta későbbi pályafutását. Sokat edzhetett, ennek megfelelően sokat fejlődött, de ettől még, ha nem Hammerl László a kapitány, valószínűleg ki sem viszik az olimpiára. Hammerl hasonló helyzetben volt, őt sem akarták az olimpiára utaztatni, mégis ő lett a 64-es olimpia bajnoka.

Varga az olimpia előtt edzőt váltott, és Papp Lajos segítette a felkészülésben. Kockázatos lépésnek látszott, de bejött neki.

Mit ígér nekünk, Varga elvtárs?”

– kérdezte az 1980-as moszkvai olimpia előtt Buda István, a sporthivatal vezetője. Buda olimpiai pontokat akart hallani a sportlövőtől, hiszen mindenki más is azt mondott. Varga azonban kitért a konkrét helyezés elől, és köröket mondott. 595 és 598 között, nagyjából erre az eredményre számított a sportpuska 60 lövéses fekvő számában.

Már Moszkvában voltak, amikor a feszültséget oldandó az öttusázókkal fociztak. Egy szerencsétlen mozdulatnál földre esett: Török Ferenc, az öttusázók olimpiai bajnok kapitánya, nem tehetett róla, hogy a labdával együtt Varga lábát is kirúgta. Vargának az orsócsontja bánta. Befáslizták, mert gipszelni nem lehetett, ugyanis akkor el sem indulhatott volna a versenyen, jogosulatlanul szerzett volna előnyt.

A verseny előtt Merle regényét olvasta, és nagyjából három órát aludt, amikor mentek a szobájába a hajnali ébresztésre, már a könyvet lapozgatta, azt hitték, egy percre sem hunyta le a szemét. A versenyen 33-as lőállásba került, és a borús, kicsit csepergős idő nem zavarta, épp ellenkezőleg. Ebben a sportágban 3 kilencessel már nehéz elérni a dobogót, de a kettő sem segíti a nagyra törő terveket.

„Az elsütésnél nem fájt a csuklóm, csak amikor újra meg újra fel kellett emelni a fegyvert és célozni”

– mondta sérüléséről.

Jól kezdett, az első sorozat után a maximális 100-as állt a táblán. A tizenhatodik lövése viszont a kilencesbe ment, és mivel hárman (az NDK-s Heilfort, a bolgár Matova és a belga Meuter) továbbra is hibátlanok voltak, nem számoltak győzelmi esélyeivel.

Az 57. lövésre jött egy újabb kilences, és utána már minden mindegy alapon lőtt három szuper tízest. 598 körrel úgy gondolta, nem lehet sok esélye, mert közben a többiek jól lőttek. Kicsit elszontyolodva, sírva ült fel a versenyzőket szállító buszra, mint aki nem élt élete nagy lehetőségével. A busz nem indult, tudat alatt már talán siettette is, amikor Gosztola Tibor lélekszakadva futott utána, el ne menjen. A versenybíróság ugyanis azt a bizonyos 57. lövést felfelé minősítette, nem kilencesnek, hanem tízesnek adta, és az eredménye így nem 598 kör, hanem 599, amivel az ötödik helyről egycsapásra az élre ugrott. Nem akart hinni a szemének, fülének. Beállította a világcsúcsot.

Az NDK-s Heilfort is 599 körrel zárt, a holtversenyt el kellett dönteni. A hatodik sorozatban mindketten a maximumot lőtték, ezért elkezdtek még egy sorozattal visszamenni. Mivel a német egyetlen hibáját az ötödik sorozatban követte el, a magyar pedig a másodikban, az akkori szabályok szerint Vargának járt az arany. Hammerl kísértetiesen hasonló körülmények között nyerte meg a tokiói aranyérmet.

„Olimpiai bajnok lettem. Rendszeresen kérdezik tőlem, hogy lehet elviselni, ne remegjen a kezem a lövéseknél, amikor már tudtam, hogy jól állok. Egyszerű a válasz: másként mentünk oda. Próbáltunk minél jobban teljesíteni, de nem volt cél sem a dicsőség, sem a hírnév. Azt ellenben nem mondhatom, hogy nem voltam éhes.

A jutalom hallatán érzékelhetően megkordult a gyomrom. A mai napig emlékszem a pillanatra, a korgásra. Nem hiszem, hogy volt olyan abból a küldöttségből, akit a százezres olimpiai jutalom ne hozott volna lázba. Nekem ezen nem volt nehéz uralkodnom, mert én sohasem akartam a lövészetből profi szinten élni, mert akkor már a Medicornál műszerészként dolgoztam.”

Magyarázatként elég annyi, 1980-ban a havi átlagkereset alig valamivel volt több 4 ezer forintnál. Varga néhány éve az Indexnek beszélt arról, hogy speciális a viszonya az aranyéremhez. 

„Kimondottan irtóztam attól, nem esett jól, ha úgy mutattak be valakinek, hogy itt van Varga Károly, az olimpiai bajnok. Nem értettem soha, miért teszik a nevem mellé. Nem vágyom rá. Egyáltalán, kinek kellene tudnia, miért kellene tudnia, hogy mit értem el még versenysportolóként? Ha egy beszélgetés közben felmerül, rendben van. Ha esetleg netán emlékeznek rám, rendben van. Az ilyesmi is megesik, de önmagamtól sohasem szoktam utalni erre. Nincs rangkórságom.

1985 lehetett körülbelül, amikor segítettem az egyik barátomnak, aki duguláselhárítással foglalkozott. Kimentünk a helyszínre, elmondtuk, mi a baj a csövekkel, és a férfin lehetett látni, hogy beugrott neki az arcom. Mondta is nekem, hogy valahonnan ismer. Mondtam neki, nem hiszem. Addig nem nyugodott, míg egy félóra múlva előkereste az egyik újságot, amiben ott volt a fotóm. Mondtam neki, ő nyert. Mire mondta, ő ugyan nem, igazából én nyertem. Volt olyan, hogy a metrón épp a Képes Sportot lapozgatták, amelyikben a moszkvai küldöttség volt benne. Mit tesz isten, hát ugye szembesülök edzésre menet az arcommal. Ketten nézik, mire mondja az egyik fickó a másiknak: bazdmeg, ezeknek micsoda betörőarcuk van. Bocsánat a kifejezésért, de szó szerint így történt. Na, az egyik voltam én. Borostásan, csapzott hajjal fotóztak le, át se tudtam rendesen öltözni, amikor kijött a fényképész.”

Varga több olimpiára nem jutott ki, az 1984-es bojkott neki sem jött jól. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, de rendőrtársairól nem szeretett volna jelenteni, ezért nem maradt a szervezetben. Második felesége, Álmos Edit ugyan jól lőtt várandósan és szülése után is, mégsem vitték ki a 88-as szöuli olimpiára. Ekkor hagyta el a fővárost, és Csopakon lett testnevelő tanár, a rendőrök tiszthelyettesi iskolájában. Hárskúton él, a rendőrolimpiák állandó résztvevője. Három gyereke született. 

(Borítókép: Repülés, 1980 (33. évfolyam, 9. szám) / Arcanum adatbázis)