Látvány, erő, dinamika, fortély - a birkózó Sike András mindent bemutatott a szöuli olimpia döntőjében 1988-ban. Az ő pályájában is voltak kisebb hullámvölgyek, de abban az évben nem volt ellenfele. Minden birkózó ilyen versenyről álmodik, ami neki összejött.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

„A bronzot elhozod” – ezzel a mondattal indította útnak Szöulba a Fradi birkózóedzője, Szőnyi János az 57 kilós Sike Andrást. Abban az évben a norvégiai Európa-bajnokságon már szerzett egy bronzérmet a 23 éves versenyző, de nem tartották az esélyesek között számon, mert abban a roppant erős csapatban már világbajnokok is voltak.

Sike Egerben született, harmadik gyerek volt a családban. A várostól 38 kilométerre egy kis faluban, Szentdomonkoson nőtt fel, és elsősorban futballozott, a Cruyff becenevet kapta, ami a hollandok melletti szimpátiáján kívül arról is árulkodik, hogy nem lehetett rossz barátságban a labdával. Miután 8 évesen Egerbe költöztek, a focinál alacsony termete miatt nem vették számításba.

A birkózóterembe ment, ás András is vele tartott. Egerben akkor nagy élet volt, és Ludnai József el is kezdte őket tanítani. Látszott Sikén a tehetség, nem sokkal később a Fradiba vezetett az útja, mert vidékről sokkal nehezebb volt karriert csinálni.

17 évesen, 1982-ben került a fővárosba, és hamarosan már a juniorok között Európa- valamint világbajnoki érmeket szerzett. Az egyik után Egerben ünnepelt, amikor kisebb verekedésbe keveredett. A sértett hazarohant, és amikor visszatért, Sikét tudta beazonosítani az asztaltársaságból, és egy otthonról hozott húsklopfolóval hátulról úgy leütötte, hogy a birkózó szilánkos koponyatörést szenvedett, műteni kellett. Azokban a napokban kétséges volt, hogy folytathatja-e a pályafutását.

A féléves kihagyás meg sem látszott rajta, amikor újra versenyezhetett, mert 1985-ben már magyar bajnok volt, és bekerült a felnőtt válogatott keretébe is. Az Európa-bajnokságról egy hatodik hellyel tért haza. 1987-ben jött egy kisebb rövidzárlat, amikor a bajnokságon csak hatodik lett, de ez olyan dacot váltott ki belőle, hogy a 88-as májusi Eb-n megszerezte első felnőtt érmét.

A szeptemberi olimpián nem kapott rossz sorsolást, a japán Nakadomét 6-0-val intézte el. A kínai Jang Csang következett, akitől alaptalanul féltették, mert már 8-1-re vezetett, amikor megkontrázta ellenfelét, és két vállra fektette. A világbajnoki címvédő francia Patrice Mourier megsérült, ez a kezére játszott, a vb-ezüstérmes német Yildiz várt rá, akit az Eb-n nagy csatában 2:1-re vert meg. A szöuli meccsükön eldobta három pontért, de a folytatásban a német is csinált egy pontot. Amikor már kezdett fáradni ellenfele, megint levitte, 5-1-es vezetésénél pedig a bírók megelégelték az ellenfele passzivitását, és leléptették Yildizt. Sikére még várt egy rutinfeladat, az iraki Szala ellen villámgyorsan csinált 16 pontot, a technikai tus még inkább megnövelte az önbizalmát. Az egyik edző, Müller Ferdinánd nagyon találó jellemzést adott a döntő előtt.

Ha a lelke mélyén nem könyvelte el, hogy az olimpiai ezüstérem is nagy eredmény, akkor megnyerheti.”

A birkózónak nem volt könnyű éjszakája, mert alig tudott aludni, és a döntőre csak délután került sor, holott ő a csoportmeccseket már előző nap délelőtt befejezte. A lelkileg nem könnyű helyzetet jól kezelte.

Nem könyvelt el magában semmit, a bolgár Sztojan Balov 1985 világbajnoka várt rá a döntőben, aki a már említett Eb-n második lett. Sike másfél perc alatt egy igazi akciódús, látványos meccsen lerendezte az arany sorsát, a bolgár többet volt a levegőben, mint a szőnyegen. Eldobta, megpörgette, eldobta, megpörgette, így jött ki a 9-0-s előny. Duzzadt az erőtől, amikor az első három perc után pihenőre tértek. A folytatás rövid lett, mert a 38. másodpercben Balov a térdére mutatott, nem akarta folytatni a kilátástalan küzdelmet.

A postán dolgozó édesanyja az olimpiai izgalmak miatt egy hét szabadságot vett ki, és minden meccsét megkönnyezte, ahogy jöttek a jó hírek. A döntőt András testvérével, és barátjával, Szuromi Józseffel együtt nézték a meg.

„Önkívületi állapotban birkóztam végig, életem formájában voltam, nagyon feldobott az olimpia hangulata. Tökéletes verseny volt. Amikor rádöbbensz, hogy olimpiai bajnok vagy, az semmihez sem fogható érzés.” – emlékezett vissza a Hírtv Sportré című műsorában az olimpiai döntőre.

Rögtön nagy hozadéka volt az aranynak, mert az olimpiai faluban addig neki, a legkevésbé eredményes versenyzőnek kellett a többieknek felvinni a szobába a reggelit, de az aranyérem után fordult a kocka, kiszolgálták. 

A sportágban akkor is szabályváltoztatások mellett érveltek sokan, ezért egy év múlva megszüntették a térdelő helyzetet, ami meglehetősen kellemetlenül és hátrányosan érintette. Még így is szerzett két világbajnoki bronzérmet, és az 1990-es Európa-bajnoki címet akár neki is adhatták volna, de a bírók nem őt hozták ki győztesen a döntetlen után.

A 92-es olimpián megsérült a könyöke az első meccsen, így a címvédésről így rögtön le kellett mondania. Becsületből végigbirkózott, a tizedik hely lett az övé. Nemsokára abbahagyta, és elkezdte edzői pályáját. Tanítványa, Bácsi Péter megszerezte az ő pályafutásából hiányzó világbajnoki aranyakat, egyet épp Budapesten. Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltánt is ő készítette fel. Jelenleg a válogatott kapitánya.

Borítókép: Sike András (kék mezben) és a bolgár Sztojan Balov küzdelme a kötöttfogású birkózás 57 kg-os súlycsoportjának döntőjében. Sike András legyőzte ellenfelét ezzel olimpiai bajnok lett a XXIV. nyári olimpián. MTI Fotó: Németh Ferenc