Az 1996-os atlantai olimpián hat napon keresztül nem volt magyar aranyérem, de azután az úszó Rózsa Norbert nyert 200 mellen. Nem is akármilyen döntőben, mert kettős magyar győzelmet láthattunk, Güttler Károly lett a második.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Rózsa Norbert hatévesen, Dombóváron kezdte az úszást. Két barátjával húzták egymást felfelé, és onnan került 1986-ban a Honvédhoz, és vette be a csapatába Széchy Tamás. 1991. januárban lett egycsapásra ismert, amikor tizenkilenc évesen a perthi világbajnokságon a százméteres mellúszásban mindenkit maga mögött hagyott.

Olyan erős, mint aki radiátorokkal harmonikázik

– lelkendezett a közvetítésben idősebb Knézy Jenő. Rózsa is emlékszik erre a közvetítésre, mi több, ezt a mondatot ő is szokta idézni, ha szóba kerül első vb-aranya, amit világcsúccsal nyert meg.

Az 1992-es olimpián százon éppen csak becsúszott a döntőbe, ahol a nyolcas pályáról csípte meg az ezüstérmet, az amerikai Nelson Diebel 18 századdal győzte le. Az 1991-ben újra világrekordot javító Rózsa úgy érezte, ha közelebb lett volna hozzá, akkor meg tudta volna előzni, de a medence széléről nem tudta kontrollálni riválisa tempóját. Kétszázon nem volt esélye az aranyra, mert Nagy József tanítványa, az amerikai Mike Barrowman egyedi stílusban – Nagy fejlesztette ki a guruló mellúszást – úszva világcsúccsal vitte el az aranyérmet.

Rózsa 1993-ban Ausztráliába költözött, és Gerry Stachewitzcel edzővel képzelte el a jövőt. A sheffieldi Európa-bajnokságot kihagyta, azon Güttler Károly nyert. 1993 végén csatlakozott a kontinensen edzőtáborozó magyar válogatotthoz, és velük együtt hazatért, esze ágában sem volt ausztrál állampolgársághoz folyamodni, arról tévesen írt a magyar sajtó.

Széchy lett ismét az edzője, 1994-ben pedig ismét világbajnok lett, ráadásul akkor már sem százon, sem kétszázon nem volt ellenfele. Ennek különös értéke volt, mert a duplázás előtte csak egyetlen úszónak sikerült, a brit David Wilkie-nek, még 1975-ben. Olyannyira élesen különválik egymástól a 100 és a 200 mell, hogy az olimpián az olasz Domenico Fioravanti (2000), valamint a japán Kitadzsima megjelenéséig (2004) sem sikerült senkinek dupláznia. Egészen más felkészültséget igényel a két táv.

és akkor minden rendben volt körülötte, de két év múlva kellett nagyon jól úsznia, hogy a ciklus legfontosabb versenyét megnyerhesse.

A '95-ös bécsi Európa-bajnokságon csak negyedik lett, de ettől még favoritként érkezett az atlantai olimpiára. Ezen az olimpián sem ment minden mintaszerűen, mert Phoenixben akklimatizálódtak, ahol ugyan jobb körülmények között tudtak edzeni, mint Atlantában, de a két város közötti időeltolódásnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Mint később kiderült, nem ártott volna, mert az első napon megrendezett 100 mellen – részben ezért – Rózsa nem jutott döntőbe, csak a 14. lett.

Minden lelki erejét összeszedte, volt két napja, hogy rendezze a gondolatait, és bebizonyítsa, nincs rossz formában, csak az időeltolódás tréfálta meg az edzőjét, Széchy Tamást. Széchy is minden tapasztalatát belesűrítette azokba a napokba, csak Rózsára figyelt, őt igyekezett megnyugtatni, a hitét visszaadni, mert tanítványa nagyon elkeseredett, összeroppant. Az edző mindent precízen megtervezett, percre pontosan előre leírta, mire mennyi idő van, ezzel biztonságot akart adni tanítványának, rendszerbe akarta helyezni az életét.

A kétszáz előfutamában sem volt még igazán dinamikus Rózsa mozgása, így nézett ki az első négy, és amint látható, meglehetősen kis különbségek voltak: Güttler Károly – 2:13,89, Andrej Kornyejev – 2:14,11, Kurt Growe – 2:14,63, Rózsa Norbert – 2:14,66.

A döntőben a hatos pálya jutott neki, és ötvennél a negyedik helyen állt, száz méternél feljött a második helyre az orosz Kornyejev mögé, aki világcsúcson belül úszott. Százötvennél is második volt, az utolsó ötvenen, egészen pontosan az utolsó 25 méteren fordította a maga javára a küzdelmet. 1,3 másodperccel úszott gyengébben, mint Barcelonában, amikor ezüstérmes lett, de ezúttal ennyi is elég volt az aranyéremhez.

1980 után volt ismét kettős magyar győzelem az úszásban a férfiaknál, akkor Wladár Sándor győzte le 200 háton Verrasztó Zoltánt. Őket is Széchy készítette fel, akinek a nyakába akasztotta az aranyérmét Rózsa a döntő után. 

A végeredmény:

1. Rózsa Norbert – 2:12,57
2. Güttler Károly – 2:13,03
3. Andrej Kornyejev – 2:13,17

Rózsa a verseny utáni sajtótájékoztatón azt mondta, pszichikailag megzavarta néhány otthonról érkező hír, amelyeket akkor nem akart részletezni, de kétségtelenül befolyásolta a teljesítményét. A talpra állás viszont sikerült, és ennek örül. (Amit akkor nem árult el, de felkavarta Rózsát, hogy a korábbi menedzser, a csalással vádolt Zemplényi György előkerült.) Güttler arról beszélt, hogy 1988-ban is ezüstérmes volt, annak is tudott örülni, noha mindössze egy századdal maradt le az első helyről.

Világcsúcsra is képes lettem volna akkor, mert fejben nagyon erős voltam, de méterről méterre betartottam az utasításokat, tudatosan maradtam le, bíztam a hajrában. Az utolsó ötven méteren kellett eldöntenem a versenyt, rajta kellett maradnom Kornyejeven. Nem az volt a cél, hogy rekordot döntsek, hanem a győzelem, ami az egész magyar küldöttség első aranyérme is volt egyben

– idézte fel Rózsa 2008-ban az Indexnek. Az olimpia után megviselte, hogy nem kapott pihenőt, ez később karrierjére is hatással volt. Sydney-ben már nem volt esélye a fináléra, a tizenharmadik helyen csapott a célba. Későbbi életére az úszás mellett néhány ember volt hatással.

Nagyon sok hazugságot írták rólam '92 táján, ezt húszévesen nem tudtam kezelni. Nagyon izgatott, fontosnak tartottam, hogy mindenki jót gondoljon rólam, de azzal nem tudtam mit kezdeni, amikor azt láttam a címlapokon, hogy engem titkokban feleségül vett Zemplényi György Mauritiuson. Rosszul kezeltem ezt az abszurditást, ma már másként tennék. Ráadásként nekem személy szerint nagyon sokat ártott Zemplényi menedzser, hiszen a valós értelemben megkárosított, milliókkal tartozott nekem.

Depressziója megölte benne az úszót. Később azt mondta, hogy több jó történt vele a sportban és az úszásban, mint rossz, ezért 60-40-re tette az arányt 2008-ban. A 2008-as olimpián már nem sportolóként, hanem szurkolóként vett részt, később a sportminisztériumban dolgozott, részt vett a 2017-es világbajnokság szervező bizottságában is. Jelenleg a hazai szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja.

(Borítókép: Rózsa Nobert 1994-ben a világbajnokságon Rómában. Fotó: Shaun Botterill/ALLSPORT/Getty Images Hungary)