Index Vakbarát Hírportál

Kokó a bronzot kudarcnak érezte, visszament az olimpiai aranyért

GettyImages-52851733
2020.06.15. 13:07

Kovács István az 1996-os atlantai olimpián szerezte meg a magyar ökölvívás tizedik olimpiai aranyérmét, a kubai Mesának nem volt esélye ellene az atlantai olimpia 54 kilós döntőjében. Pedig néhány évvel korábban majdnem abbahagyta a sportot egy vereség után. Az Indexnek idézte fel pályafutása emlékeit. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Kovács István édesapja és a bátyja is szerette az ökölvívást, mégis egy barátja, Trekovanicz Tamás hatására ment el először bokszolni, amikor Kovács tizennégy éves volt. Az EVIG (Egyesült Villamos Gépgyár) Gyömrői úti sporttelepére mentek el együtt, ami közel volt a Pongrácz telephez, ahol felnőttek. Az addig focizó, a dzsúdót és még sok sportágat kipróbáló Kokó ottragadt a ringben, és az úttörő korosztályban kezdett el vele foglalkozni első edzője, Krasznai László.

„Tomi rendszeresen emlékeztet is rá, hogy miatta kezdődött minden, még 1984-ben. Pár edzés után már éreztem, ez az én sportágam, megtaláltam, amit kerestem.

Vékonyabb voltam, mint a hozzám hasonló gyerekek, de ez a fizikai hátrány hamar eltűnt. Egy év múlva már versenyen indultam, 1987-ben pedig a szocialista blokk versenyén, az IBV-n, Észak-Koreában” – idézte fel az első lépéseket az Indexnek Kovács.

Wallenhofer Zoltán kezei alatt lett vívó-verekedő stílusú versenyző, a visszalépésből jobbegyenest ő tanította meg neki, amit még nagyon sokáig alkalmazott is. Például 1991 novemberében, amikor Kovács már a felnőttek között lett világbajnok – akkor már a Vasasban versenyzett, és a Hollandiából hazatérő Bódis Gyula volt az edzője.

Az 51 kilósok közt mindenkit legyőzött, aki csak számított. Az amerikai Austinnal szemben nagy meccset nyert meg, ő később a profik közt is világbajnok lett. Kovács az 1992-es olimpiára aranyesélyesként utazott, és az elődöntőig rendben is volt minden, az észak-koreai Csoj Csol Szu azonban 10-5-ös pontozással legyőzte, és visszavágott a vb-döntőben elszenvedett vereségért.

Az egyértelmű vereség után olyannyira elkeseredett, hogy bánatában majdnem abbahagyta a sportot. Aztán az 1993-as vb előtt eltört a keze, így nem tudta lemérni, mennyire erősödik bele az 54 kilós súlycsoportba. A váltás elkerülhetetlen volt, egyre nehezebben tudta hozni a súlyát.

Feszültséget szült az is, hogy a válogatottban Szántó Imre volt a mestere, míg a klubjában Bódis. 1994-re rendeződött a helyzet, a Vasas-vezetők ugyanis sokat tettek a helyzet megoldásáért. A klub kötelékében maradhatott, de már Szántó készítette fel a mindennapokban is. 

Az első közös világbajnokságuk viszont rosszul sikerült.

Berlinben a német Krügerrel kellett bokszolnia, és a bírók a németet hozták ki győztesnek a legjobb tizenhat között. 

„A németországi volt az egyetlen olyan nagy torna a pályafutásom alatt, amelyiken nem lettem érmes. Dirkkel a Bundesligában is bokszoltam, és rendre nyertem ellene. Az megnyugtatott, hogy akkor sem kaptam ki, mert megvertem, de az ütéseimet nem akarták észrevenni. Talán ennek is köze volt ahhoz, hogy a 96-os év olyan remekül sikerült" - emlékezett vissza a magyar bokszoló. 

A balsikerek dacosabbá, harcosabbá és még elszántabbá tették Kovácsot. Az 1996-os olimpiára már kvótát kellett szerezni, nem úgy, mint korábban. A kvótaszerzés a gyenge vb-szereplés miatt elúszott, de a vejlei Európa-bajnokságon áprilisban olyan átütő formában bokszolt Kovács, hogy az orosz Raimkul Malakbekov nem tudta vele tartani a lépést, így meglett az olimpiai kvóta. Az orosztól kapott ki egyébként az 1993-as Eb-n, amikor az utolsó másodpercekben hirtelen két ütést is elkönyveltek a pontozók az orosznak. Szántó és Kovács együttműködésének ez volt az első érme, így pozitívan készülhettek az atlantai olimpiára.

A sportág egyik nagyhatalmának számító Kuba Alfredo Mesát vitte az olimpiára, akivel később a döntőben találkozott, addig ezen az úton jutott el: 

  • Karagöz (török) – 15-3
  • Haszanov (tadzsik) – 17-3
  • Olteanu (román) – 24-2
  • Khadpo (thaiföldi) – 12-7

Amint a felsorolásból is látszik, hogy a thaiföldi riválisa késztette először nagy harcra, vezetett is ellene, de tetszetős ütésekkel sikerült fordítania. A másik ágon Mesa és az Malakbekov küzdelme döntetlenre végződött, de a segédpontokkal a kubai nyert, aki két súlycsoport között ingázott, az olimpiára viszont a pehelysúlyba nevezték.

A döntő végeredménye már két perc 20 másodperccel a meccs vége előtt kialakult, Mesa ment előre, de nem tudta csökkenteni a hátrányát, mert Kokó lábon remekül, könnyedén mozgott, és ha össze is csaptak, nem láttak tiszta találatot a pontozók, ami a magyar malmára hajtotta a vizet.

„Minden lépésemet, minden mozdulatomat ez a cél vezérelte. Tudtam, hogy nyernem kell, mert ebben a súlycsoportban, meggyőződésem, hogy senki sem tett annyit az aranyéremért, mint én”

– mondta Kovács a 14-7-es győzelme után a helyszínen. A finálé után edzője nyakába akasztotta az aranyérmet, és a világ legjobb edzőjének nevezte.

Most így idézte fel a történteket: „Amikor a karanténidőszakban ismételték, Öcsi bácsival együtt néztük meg a döntőt, és most is talált hibát benne. Nagyon sok üzenetet kaptam, sokakban előjöttek az emlékek, 24 éve, hol látták élőben a döntőt, és most ha nem is olyan körülmények között, de jó volt végignézni. A sportnak ez a nagy ereje. A mai napig emlékszem az összes mozzanatra, mi történt a bemelegítésnél, a folyosó színét is vissza tudnám idézni.

1992-ben a személyiségem még nem állt készen arra, hogy olimpiai bajnok lehessek. A tudásom már megvolt hozzá, hiszen ahogy a dobogón álltunk négyen, már mindenkit megvertem. A téttel, a nyomással, egy olimpia hangulatával azonban csak Atlantában tudtam megbirkózni. Akkorra értem meg, ez így volt jó. Az előtte lévő években sok sikerélményem nem volt, de Atlanta mindenért kárpótolt. Gyakran előjön az olimpia a mindennapokban, hiszen most is ennek apropóján beszélgetünk.”

Öt másodperc alatt tudta felsorolni olimpiai bajnok elődeit, Kocsis Antaltól, Énekes Istvánon át Gedó Györgyig. A magyar ökölvívók 12 olimpiai döntőben szerepeltek, Papp László egymaga hármat nyert meg. Mindössze kettőt veszítettek el, ami különleges rekord, világszinten is említésre méltó a legjobb arány.

Kovács István az olimpia után nyert még egy világbajnokságot Budapesten egy súlycsoporttal feljebb (57 kiló), de az olimpiai arany van magasan a legmagasabb polcon. Az Universum színeiben a profik között is eljutott világbajnoki címig – ő az első ökölvívó Magyarországon, aki minden létező címet begyűjtött –, de annak az értéke a szemében meg sem közelíti az olimpiai aranyat.

A profi karrierjében egy budapesti meccs okozott törést, Julio Pablo Chacontól kapott ki. Utána még volt két meccse, de már nem volt benne ugyanaz a motiváció. Boxutca néven éttermet nyitott, később eladta, és a sportdiplomáciában mozgott sikeresen, a nagy közül az egyik nagy szervezet, a WBO alelnöke lett. 2020-ban szakedzői képesítést szerzett a Testnevelési Egyetemen, jelenleg az M4 sportcsatorna műsorvezetője.

(Borítókép: Kovács István és Arnaldo Mesa az 1996-os olimpiai döntőben. Fotó: Lutz Bongarts / Getty Images Hungary)



Rovatok