Magyarországnak kenupárosban 16 év után lett ismét aranyérme, miután Horváth Csaba és Kolonics György minimális különbséggel nyert az 500 méter végén az atlantai olimpián.  Ez volt az 1996-os olimpia hetedik aranya, amivel Magyarország a nemzetek versenyében a tizenkettedik helyen zárt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

A második olimpiai bajnok kenupáros története bővelkedik fordulatokban. Horváth Csabát ugyanis 19 évesen kisebb termete miatt eltanácsolták a Honvédból 1990-ben, ő azonban nem hagyta abba a sportot, és Csepelre ment, ahol Ludasi Róbert edző irányítása mellett adott még egy esélyt magának. Horváth nem szerzett egyéniben korosztályos országos bajnoki címeket, nem volt kimagasló az állóképessége, de az akaratával legyűrte az elé kerülő nehézségeket.

Az 1972-ben született Kolonics György egy évvel volt fiatalabb nála, ő már 1991-ben kijutott a világbajnokságra, és egy év múlva pedig az olimpiára is. Pálizs Attila volt a partnere, aki 91-ben Szabó Attilával nyerte meg a világbajnokságot. A Pálizs, Kolonics páros az előfutamban nagyon jól és lendületesen versenyzett, a fináléban azonban nem fért fel a dobogóra, ami csalódást keltett itthon. Különösen azért, mert az első válogatón a Horváth, Kolonics páros nyert, a vezetők mégis az egység megbontása mellett döntöttek.

1993-ban már együtt érvényesültek, és első kísérletre az első helyen futottak be a koppenhágai világbajnokságon. Egy év múlva ugyanezt megismételték, a 95-ös duisburgi világbajnokságon pedig nemcsak ötszázon, hanem kétszázon és ezren is nyertek. Nem kell nagy hozzáértés annak megállapításához, hogy aki sprintben és a komoly állóképességet igénylő ezer méteren is jó, az nem lehet a véletlen műve. A robbanékonyság és a kitartás is jellemző volt rájuk. 1995-ben a négyesben is nyertek még két aranyat, így a két versenyző összesen öt első hellyel tért haza.

Nagyon jól egymáshoz csiszolódtak, bár korábban gyakran hangsúlyozták, ők nem barátok. Horváth sietett leszögezni, nem lesz rajtuk teherként az esélyesség az olimpián sem, mert ők mindenkit szeretnének legyőzni. Az 1995-ös teljesítményükkel kiérdemelték az év legjobb csapatának járó elismerést is az újságírók szavazatai alapján, pedig a Ferencváros akkor első magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Horváth az 1988-as olimpián csodálattal nézte az akkor még szovjetként versenyző Zsuravszkij, Renejszkij párost, akik megnyerték az ötszázat és az ezret. Arra gondolt 16 évesen, bárcsak olyan lehetne, mint ők.

Az olimpia előtt megnyerték a hazai válogatókat, ami jó kiindulási alap volt, de az olimpia az más. Az ezerméteres számban is esélyesek voltak, de viszonylag nagy hátrányt szedtek össze, és az utolsó százon, ha nagy iramban is jöttek, végül harmadikok lettek.

Az ötszáz volt az erősebb számuk, az előfutamot, és az elődöntőt is megnyerték, azt a német Dittmer, Kirchbach duót előzték meg az elődöntőben, amelyik ezren a leggyorsabb volt addig. A románok is nagyon jól mentek a másik elődöntőben a moldáv duót, Zsuravkszkit és Renejszkit verték.

A döntőben is elsősorban a románokat lehetett nagy ellenfélnek tekinteni, de nem így lett, mert a moldávok nem akartak leszakadni a jól rajtoló, nagy iramban kezdő magyar egységtől, és a magyaroknak minden erejüket össze kellett kaparniuk, hogy az üldözők az utolsó métereken ne fogják be őket.

Fantasztikusan nagy verseny volt, a két egység egyszerre esett be a célba, Horváth kiváló ütemben rúgta a hajót, és az egyik oldali kameráról tisztán látszott, ők mentek át a célvonalon az első helyen. A másik azonban elbizonytalanította az ünneplőket. Horváth és Kolonics pedig azért bizonytalanodott el, mert a moldávok pacsiztak, ünnepeltek a beérkezés után. Majdnem fél perc telt el ebben a lelki állapotban, mire kiírták, ők az olimpiai bajnokok, a célfotó ezt hozta ki.

A tévéközvetítésben ezek az időeredmények szerepeltek.

1. Horváth, Kolonics – 1:40,50
2. Zsuravszkij, Renejszkij (Moldávia) – 1:40,78
3. Andrijev, Obreja (Románia) – 1:41,26

Ahány forrás, annyiféle eredmény található: a wikipedián és a hazai sportnapilapban három százados különbség jelent meg, ami körülbelül 14 centis különbségnek felel meg

Kolonics az Új Magyarországnak így idézte fel a történteket: "Négyszáz méternél még láttam, hogy vezetünk, utána aztán a teljes sötétség jött. Hajtottunk, hajtottunk, ahogy bírtunk. A célba érkezés után sem tudtuk, mi van, csak néztünk az ellenfelekre. A célfotóval derült ki, hogy mi nyertünk. Mindenkinek ilyen örömet kívánok, igaz az aranyat akkor éreztem biztosnak, amikor már a nyakamban volt a dobogó tetején.

Horváth: „Buborékcsík jelezte a célvonalat, úgyhogy mindketten láttuk, mikor kell berúgni a hajót. Amikor áthaladtunk a célvonalon, mellettünk a moldávok nagyon vidámak voltak. Utólag sem értem, minek örültek annyira.

Kolonics már a hazaérkezés után így fogalmazott: „Nagy igazság, hogy a második és a harmadik helyezett mindig iszonyú fáradtságot érez, miközben a győztes röpköd, szárnyal. Talán mi tudjuk ezt a legjobban, hiszen nekünk bronz is jutott, amely egyébként ugyanolyan értékes, mint az arany.”

Horváth a 98-as világbajnokságon még megnyerte Koloniccsal a páros aranyát, egy év múlva még válogatott, utána kiszorult a legjobbak közül. Pizzériát üzemeltetett, 2013-ban kapott Csepelen egy csoportot, és nekifogott az edzősködésnek, utána Leányfalura ment.

Kolonics négy év múlva egyéniben nyert, a sydneyi győzelmét, és tragikus halálát külön részben elevenítjük fel.