Kolonics György úgy nyerte meg a kenusok 500 méteres versenyét a sydneyi olimpián, hogy féltávnál még negyedik volt, a végére viszont már egy hajónyi előnnyel vezetett. Négy évvel korábban párosban nyert, nincs nála eredményesebb magyar kenus. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Kolonics György 19 éves volt, amikor egy felnőtt országos bajnokságon egy arany- és három ezüstéremmel a legeredményesebb kenus . A kenu akkoriban sem a tinik sportja volt, hanem a meglett férfiaké. A négy érem után a Képes Sport meglátogatta Csepelen az ígéretes tehetséget, és csak mosolygott, amikor felvetették neki, három számmal nagyobb kenusra gondoltak. Kolonics ugyanis egyáltalán nem volt kigyúrt, nem volt kétméteres, de igen gyors volt. A fekve nyomásban a 130 kilóval is elboldogult, de az alkatán mindez elsőre nem látszódott. Már akkor hosszú, elnyújtott húzásokkal haladt, szép stílusban, és egyáltalán nem lassan.

„Látszólag valóban lassúbbnak tűnhetek a partról, de mire a célba érek, majd meghalok, úgy kihajtom magam.”

Kolonics biztosan nem választotta volna annak idején a sportágat, ha a Spartacusban Nótárius József megterheli őt és társait, de játékosan edzettek sokat, kenuval fedezték fel a Dunát.

Az ifjúsági világbajnokságra nem jutott ki, de 1991-ben bekerült a világbajnoki csapatba, ahol a  négyessel nem lett érmes. A 92-es olimpiára már érmes reményekkel jutott ki, Pálizs Attila volt a partnere, aki egy évvel korábban világbajnok lett párosban, de a hazai vezetés úgy látta, Koloniccsal még inkább garantált a jó szereplés. Az ötödik és a hetedik hely kisebb csalódást jelentett, Kolonics a következő évben már Horváth Csabával alkotott egy párost, és rögtön az első világversenyüket megnyerték, majd az olimpiáig egy ezüstöt leszámítva csak aranyat nyertek. A párosuk abszolút favoritként érkezett az olimpiára, és végül 14 centi különbséggel nyert is.

Ez a páros 1998-ban, a szegedi világbajnokságon is a legjobb volt, de 1999-re hullámvölgybe kerültek. Kolonics egyéniben a vb-n a negyedik helyig jutott ötszázon és ezren is. A párost ettől még nem engedte volna el, 2000 elején arról tanácskoztak, hogy Kolonics az ötszáz páros, és az ezer egyesben akarja kivívni az olimpiai indulás jogát. Miután nem sikerült, maradt az ötszáz egyes.

A vb-n az orosz Opaljov lett a győztes, a cseh Doktor és a német Dittmer előtt. Őket kellett tehát valahogy befogni. Az utolsó edzések kifejezetten biztatóan alakultak Kolonics számára, a dunavarsányi edzőtáborban ugyanis pályacsúcsot evezett. 

Az olimpián az átállás megviselte, és csak a tizedik nap után tudta azt a teljesítményt leadni, amit itthon. Akkor viszont már látszott, harcban lesz az érmekért. Ezer méteren nem ő, hanem Zala György versenyzett, neki csak az ötszázra kellett figyelnie. Az első előfutamba került, és Opaljov mögött a második helyen ért célba, amivel rögtön megváltotta a helyét a vasárnapi döntőre.

A férfi kajaknégyes még tökéletes szélviszonyok közt szerezte meg a győzelmét szombaton, vasárnapra, az olimpia zárónapjára viszont nagy szél támadt, és helyenként félméteres hullámok is képződtek a penrithi regattán. A versenybíróság úgy határozott, ebben a szélben nem lehet lebonyolítani az eredeti, reggeli időpont szerint a futamokat, ezért mindenki hazamehetett. Kolonics már megrendelte az ebédet, amikor szóltak neki, irány vissza a pályára, akármennyire is fúj a szél, le kell bonyolítani a döntőket, hiszen az mégsem járja, hogy a záróünnepség után még futamokat rendezzenek. Egy-két energiacsokit bekapott, aztán a bemelegítő zónát vette célba, majd kiment a vízre.

A szél nem lankadt, de a döntőt el kellett kezdeni, nem lehetett tovább várni. Ennek megfelelően a hullámok is lényegesen magasabbak voltak, mint egy klasszikus síkvízi versenyen. Mindez a magyaroknak nem volt előnytelen, mert van rutinjuk abban, hogy kell jól menni a szembeszélben, és nem utolsósorban az állóképességük is megfelelő hozzá.

A magyar versenyző a hármas pályát kapta, Opaljov volt az ötösön, a szlovák Knazovicky a hetesen. A szlovák nagy iramban kezdett, 250-nél már egy hajóval is vezetett Opaljov előtt. Kolonics féltávnál a negyedik volt, nem kezdett nagy iramban, egyértelműen a második szakaszra tartalékolta az erejét. A szlovák nagyjából ötven méter alatt visszaesett, Kolonics ellenben jól meglovagolta a hullámokat, és 400 méternél már egy kevéssel ő vezetett. Az utolsó métereken Opaljov nem tudta a hátrányát csökkenteni, Kolonicsban sokkal több tartalék volt, a szél ellenére is haladt, míg a többiek küzdöttek. Ráérzett, hogy technikailag mit kell tennie, nem savasodott, a mozgása sokkal rendezettebb volt, mint riválisáé.

1. Kolonics György – 2:24,81
2. Maxim Opaljov – 2:25,80
3. Andreas Dittmer – 2:27,59

Kolonics így 1996-os atlantai páros arany után négy évvel egyéniben is a legjobb lett, egyúttal az első magyar kenus, aki egyéniben és párosban is nyerni tudott az olimpián, azóta sem lépett senki a nyomába. 

„Mákom volt ezzel a széllel, de azt a helyzetet kell megoldani, amiben éppen vagyunk. Hihetetlen ez az egész. Edzésen megesik, ha ilyen szél van, akkor elhalasztjuk, ki sem megyünk, mert nehéz benne evezni. Bele kellett tennem ebbe a versenybe az elmúlt 18 év minden tapasztalatát, de úgy érzem, ez sikerült. Talán egyszer majd fel is fogom, mi történt”

– mondta az M1 kamerái előtt.

Edzője, Ludasi Róbert szerint, ha nem fúj a szél, akkor is megnyerte volna, mert akkora klasszis. Egymásra voltak utalva a verseny előtti napokban, mert nem volt több versenyzője, egy világbajnokságon hasonló nem fordulhatott volna elő, a figyelmét maradéktalanul Kolonicsra fordíthatta.

A 2004-es olimpiára Kolonics már Kozmann Györggyel versenyzett, és ezer méteren egy bronzérmet nyertek Athénban. A 2006-os szegedi világbajnokságon ezren aranyérmesek, egy év múlva az ötszáz aranya az övék. Minden évben tudott újra és újra megújulni, minden évre más motivációt gyűjteni. „A tavalyi hó már elolvadt” – mondogatta.

A hazai mezőnyben nem volt ellenfelük a 2008-as olimpia előtt sem, egyértelműen éremesélyesek voltak. Ők lettek volna a kínai duó kihívói ötszázon, ezren pedig ők verhették volna meg a fehérorosz testvérpárt, a két Bahdanovicsot.

A sors azonban közbeszólt. 2008. július 15-én a délelőtti edzésen szédülésre panaszkodott. Elájult, megpróbálták újraéleszteni a klubnál, de sem Kozmann, sem a 37 perc múlva kiérkező mentők nem jártak sikerrel. 36 évesen, ötödik olimpiájára esélyesként készülve meghalt.

Halála előtt három nappal arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy régen sem volt siker fájdalom nélkül, és most sincs. „Azt érzem, hogy összeértem a testemmel. Korábban sokszor betegeskedtem, sérült voltam, mert mindent szívvel-lélekkel akartam megcsinálni. Mostanra megértem a testem jelzéseit.”

Mindig többet és többet akart, a legmagasabb szinten akart maradni, és ha értette is a korosodó teste jelzéseit, felülírta önmagában a lelkiismeretesség és az alázat. Halála előtt három évvel is előfordult, hogy ájulásig hajtotta magát, de akkor ennek senki sem tulajdonított komolyabb jelentőséget. 

Róla nevezték el a csepeli sporttelepet, alapítvány viseli a nevét.

(Borítókép: A kenu egyes 500 méteren olimpiai bajnok Kolonics György ünnepel a pódiumon 2000. október elsején a sydneyi nyári olimpiai játékokon. Fotó: Illyés Tibor / MTI)