A leggyorsabb olimpiai számban, a férfi kajakpárosok ötszáz méteres versenyében a magyar egység győzelmi esélyei folyamatosan növekedtek, és Kammerer Zoltán, valamint Storcz Botond élt is a vissza nem térő lehetőséggel a 2000-es sydney-i olimpián. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

A kajaknégyes tankönyvbe illő győzelme után a vezérevezős Kammerer Zoltánnak furcsa álma volt. Azt álmodta, hogy a németek megint kiénekelik a magyarok szájából a sajtot, és sokadszorra is ők nyernek: nem sokkal, de a magyar hajó csak másodiknak haladt át a célvonalon. Felébredt hajnali három tájban,  

Vasárnap reggel Storcz Botond kinyitotta az erkélyajtót, és azt mondta, rohadt nagy szél van, de ha szembe fúj a pályán, akkor nyernek. Kammerer is kiment, azt hitte, hogy viccel vele a társa.

Semmi teher nem volt rajtuk, mert a négyes aranyát már megszerezték, és elsősorban azért mentek az olimpiára. A párosuknak ez volt az első nagy versenye, egy évvel korábban Storcz Botond még Horváth Gábor társaságában lett ezüstérmes. Hogy ők ketten jól kiegészítik egymást, arról csak az edzőnek, Sári Nándornak volt információja. Az első válogatón Storcz még Horváthtal ment, a második válogatóra ültek össze először. Kammerer és Storcz magabiztosan nyert, de még egy szétlövésre is sort kerítettek, és azon is jól mentek, könnyen nyertek. Másnak évekig tart az összecsiszolódás, nekik elég volt néhány közös edzés. Pár nappal később Sári azt mondta Angyal Zoltán kapitánynak, olyan időre képesek, hogy az olimpiai győzelmük sem lenne meglepetés.

A sydney-i olimpia második előfutamát a szlovákokat előzve megnyerték, de a svédek, a németek és az arany legfőbb várományosai, az ausztrálok a másik két futamban voltak, ezért jó jel volt ugyan a részsiker, de semmi több. Bár ilyen helyzetben nem lebecsülendő, hogy a legjobb idővel jutottak tovább. A szél elfújta a délelőtti rajtot, az ő döntőjüket 10 órakor rendezték volna meg, de a versenybíróság bejelentette, leghamarabb háromkor fogják elindítani az összes döntőt. Egy motoros csónakot ugyanis a vízbe fordított a 60 km/h óra feletti szél. 

„Bármerre fordultunk, aggódó tekintetek néztek vissza. Nem tudták a társak, mi lesz. Bevallom, én kifejezetten örültem a szélnek. A halasztás hírére visszamentünk a szállodánkba, felhívtuk az otthon tartózkodó családtagokat, feküdjenek le, magyar idő szerint reggel hat előtt nem lesz verseny. Korán ebédeltünk, és visszamentünk a pályára. A VIP-ben vártuk a rajtot, és Schmitt Pál egy tortát szedett elő a hűtőből, amiből mi is kaptunk. Vörösbort nem kértünk, a kalóriabomba után vízre szálltunk” – írta Kammerer az önéletrajzi könyvében.

A pálya szélén a bemelegítésnél azt látták, hogy Kolonics megnyerte az ötszáz egyest. Kammerer mutatta neki az ujjaival, hogy ez volt a második. A kenus visszaintett, értette a jelzést, előző nap beszéltek erről. Nem sokat kellett várni arra, hogy Kammerer és Storcz is kétszeres olimpiai bajnokok legyenek.

Az olasz Rossi, Bonomi páros majdnem lekéste a rajtot, késve álltak be a rajtgépbe, ha nincs a szélsőséges időjárás, valószínűleg nem is engedték volna nekik, hogy rajthoz álljanak, így viszont ők is ott lehettek a hetes pályán.

Optimizmus és erő sugárzott belőlünk. Viccelődtem Botonddal, nézd már, milyen mélyen ülnek a többiek, ha elindulunk, elsüllyednek, mint a Titanic. Nekünk magas építésű kajakunk volt, a versenytársak nem ilyet választottak, szinte a vízen csücsültek. Ettől is megnyugodtam

– ez az idézet is a Kammerer könyvéből is származik.

A magyar páros nem startolt jól a négyes pályán, a hármason az ausztrálok nagyon jól elkapták a pillanatot, és a németek is kilőttek. A mieink 150 méterig a hetedik helyen haladtak, aztán az ausztrálok magukkal húzták őket, és már féltávnál látszott, a két egység között dőlhet el az aranyérem.

Az utolsó száz méteren pedig az is látszott, hogy a magyarok nem erőlködnek, nem vicsorognak, mégis egyre csak gyorsulnak, és ahogy közeledett a célvonal, ez a különbség kétméteresre nőtt. Az ausztrál nézők nagyon szurkoltak, de nem volt győzelmi esélye párosuknak.

1. Kammerer Zoltán, Storcz Botond – 1:47,055
2. Trim, Collins (Ausztrália) – 1:47,895
3. Rauhe, Wieskötter (Németország) – 1:48,771

A kedvezőtlen időjárás miatt a hajók 15-16 másodperccel lassabban érkeztek a célba. Kammerer úgy értékelt a befutó után, hogy a hajrában nem ők gyorsultak, hanem az ellenfél lassult, ezért lett jól kivehető különbség. 450 méternél már tudta, utolérhetetlenek, és fantasztikus érzés kerítette hatalmába. Arra gondolt, milyen jó volna, ha ez az érzés örökké tartana.

Apróság, de a siker fontos eleme, hogy vették a fáradságot, és a futam előtt végigmentek a pálya felső szakaszán, ötszáztól ezer méterig, és a verseny előtt néhány perccel szimulálták, hogyan lehet megküzdeni a széllel, a hullámokkal.

Életem első olimpiájáról két arannyal utazhatok haza. Nehéz erre szavakat találni. Tudtam, hogy remek formában érkeztünk ide, és azt mondtam Zolinak, soha nem leszünk ilyen közel még egyszer az aranyhoz, ki kell használni ezt az esélyt

– összegzett Storcz a Színes Sportnak.

Ők ketten szereztek még egy vb-bronzot 2002-ben, egy év múlva már Kammerer Veréb Krisztiánnal lett vb-hetedik. A 2004-es olimpián pedig a négyesben megvédték címüket.

(Borítókép:  Darren England / Getty Images)