Nagyon nehéz éve volt a 2019-es Lőrincz Tamásnak, a Budapest Honvéd 77 kilós birkózójának. Ahogy kijött egy betegségből, rögtön megsérült, következett a rehabilitáció, a gyógytorna, majd újabb betegség, megint egy sérülés, és ez így ment szinte a világbajnokságig. Persze az azt megelőző húsz évben rengeteg munkát rakott bele a felkészülésbe, és az nem veszett el, az ott volt az idegpályáiban.

Még szerencse, hogy a Nur-Szultan-i vb előtti utolsó két hónapot tisztességesen végig tudta dolgozni, olyannyira, hogy átrobogott üzbég, ukrán és litván riválisán, majd az elődöntőben legyűrte a hazai versenyzőt, végül a fináléban a görög származású svéd Alex Bjurberg Kessidist 8–0-után technikai tussal verte. Utólag azt mondta, fizikálisan nem volt a topon, de mentálisan annál inkább, és a sportban ez számít igazán.

Ezzel megvolt az olimpiai kvóta 2020-ra, csak éppen – az olimpia nem volt meg. Illetve egy évet csúszott. Ami senkinek sem öröm, legkevésbé egy 33 éves, krisztusi korban lévő veteránnak. Mégis rávette magát a folytatásra, és amikor 2021 tavaszán Varsóban megnyerte az Európa-bajnokságot – ez már a negyedik Eb-aranyérme volt –, már érezte, hogy Tokióban sikerülni fog, ami 2012-ben Londonban nem az olimpiai döntőben.

Tudniillik amíg 2019-ben öt meccset kellett megnyernie a vb-aranyhoz, addig 2021-ben az olimpiai bajnoki címhez hármat is elég volt. És ez nem mindegy egy 34 éves birkózónál.

Az első napon kétszer kellett (volna) szőnyegre lépnie, de az első fordulóba kisorsolt ellenfele, a marokkói Zijed Ajet Ikram covidos lett, nem tudott kiállni Tamás ellen, majd a japán Jabiku Sohei ellen könnyen nyert 3–1-re, és ezzel már elődöntős volt.

Utólag azt mondta, a rutin, az akarás, és az a tudat , segítette át a holtponton, hogy ez pályafutása utolsó lehetősége. Egy darabig minden tökéletesen alakult, simán vezetett, de aztán összedőlni látszott a világ. Valahogy mégis maradt Tamásban annyi, hogy kiszenvedje a 6–5-ös győzelmet az iráni Mohammed Ali Geraei ellen. Hősünk akkor már érezte, hogy ennél nehezebb ellenfelet nem kaphat, felteheti a koronát két évtizedes pályafutására.

Persze a döntő sem volt sétagalopp, egy nagyon ügyes, 22 éves srác volt az ellenfél, a kirgiz Akzsol Mahmudov. Akinek nem volt vesztenivalója, és olyan lezserül állt oda, mintha csak egy edzésről lett volna szó.

Elfelejtették mondani neki, hogy olimpián van

– idézte fel Lőrincz, utalva Mahmudov elfogulatlan birkózására. De erre is volt ellenszere a ceglédi sportembernek: a végletekig leegyszerűsített, ahogy ő fogalmaz, „lebutított” birkózással 2–1-re legyalulta a kirgizt, és ezzel megvolt a kollekciójából még hiányzó egyetlen aranyérem, az olimpiai. 

Lőrincz nem foglalkozott azzal, hogy minden bizonnyal ez volt élete utolsó mérkőzése. Az a tudat lazította el, hogy ő már valójában öt évvel korábban megcsinálta az utolsó mérkőzését, hiszen a riói olimpiát tervezte a hattyúdalnak, de mivel nem sikerült, ezért adott magának még egy esélyt.

Tamás ma a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatója, és 35 évesen úgy érzi, a helyén van, egy olyan intézményt igazgathat, amilyenhez hasonlóból annak idején ő is kitűnt.

Lőrincz Tamás 2006-ban, Moszkvában érte el első nagy sikerét, Európa-bajnok lett, még „csak” a 66 kilósok között. Bő másfél évtized alatt sok minden megváltozott a nagyvilágban, a birkózásban és az ő életében is. Megnősült, született két gyermeke, négyszeres Európa-, egyszeres világ- és olimpiai bajnok lett, összesen tizenöt érmet vitt haza világversenyekről, de az az elszánt tekintet, az változatlan.

Az a makacs akaratosság, amivel eljutott másfél évtized leforgása alatt az olimpiai aranyéremig, és ugyanaz a makacs akaratosság, amivel élete első edzése végén kijelentette felfedező edzőjének, Pap Ferencnek, hogy ő bizony nem jön le többé a ceglédi birkózóklubba, mert valaki leszakította a gombot az öltözőben a vadonatúj farmerjáról.