Index Vakbarát Hírportál

Egy élsportolónak elemi szükséglete a legfejlettebb technológia ismerete és használata

2023.12.01. 09:06
A technológiai újítások folyamatosan beköszönnek a mindennapokba, nem kivétel ezalól a sport sem. Sőt, utóbbi kiemelt szerepet tölt be, hiszen az eredménycentrikus versenysportban minden ezredmásodpercért és milliméterért óriási a küzdelem. A felkészülésben régen lejárt a szimplán jó szemű és szimatú szakemberek ideje, helyüket a tervezőasztal mellett készített edzésprogramok vették át, amelyek adatok, mérések tucatjait elemzik. Ezúttal egy olyan sporteszközt mutatunk be, amelynek tesztelésére egy olyan közismert sportembert kértünk fel Gyenesei Leila személyében, aki a nyári olimpiát öttusázóként, a téli ötkarikás játékokat sífutóként járta meg.

A nem mellékesen öttusában világbajnok, jelenleg már a sportmédiában dolgozó dr. Gyenesei Leila, a Network4 műsorvezetője az Indexnek elmondta: a sport gyakorlati része mind a mai napig élete szerves részét képzi, hetente ötször edz, ebből háromszor fut, a Polar órákkal pedig hosszú ideje van már kapcsolatban. Az első óráját még a 2000-es évek legelején kapta, amikor ifjúsági válogatott lett, majd végigkísérte őt teljes élsportolói karrierje során. Azt követően várandóssága alatt vette újra hasznát, egy olyan életszakasz során, amikor megint csak nagyon fontos a terhelés pontos monitorozása.

Manapság pedig már munka mellett, az egészségmegőrzésben, a lehető legjobb kondi megszerzésében nyújt fogódzkodót és ad pontos és objektív visszajelzéseket az edzéseimről.

A legújabb eszköz, a több mint 150 beépített sportprofillal rendelkező Polar Vantage V3 készülék bioszenzoros technológiája a cég hosszú távú elkötelezettségének eredménye a sporttudomány, a kutatás és az innováció iránt. A szenzorfúziós platform minden eddiginél több információt mér az emberi testből, hogy fiziológiai és mechanikai adatpontok szélesebb körét nyújtsa nagy pontossággal. Ez pedig megerősíti annak az algoritmusnak a képességeit, amely a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy még többet hozzanak ki a piacon kapható legátfogóbb edzés- és regenerációs eszközkészletből.

Az új család a következő generációs platform, amely a viselhető sport- és fitnesztechnológiák terén közel 50 éve élen járó vállalatnál az összes jövőbeli termék alapját képezi. Már az első verzió is figyelemre méltó fejlesztéseket hoz, mint például az eddigi legpontosabb optikai pulzusszámmérést egy órában. Az algoritmus finomításai mellett az újratervezett érzékelőszerkezet minimalizálja a fényszivárgást, drámaian csökkenti a kar mozgása által okozott interferenciát, és javítja az energiahatékonyságot, így 25 százalékkal nagyobb pontosságot biztosít számos legnépszerűbb sportágban, beleértve a futást és a kerékpározást.

Az adatelemzés húsz évvel ezelőtt is rendkívül hasznos volt, hiszen a szubjektív érzések mellé számokkal, mérésekkel is alá lehetett támasztani az edzések intenzitását. Például összehasonlításra, monitorozásra már akkor is remek volt. Ami viszont még nagyon távolinak tűnt, hogy teljesítménydiagnosztikai mérés nélkül is értékelt az óra. Egyáltalán az óra még semmilyen szinten sem értékelte az edzéseket, ahhoz szakember kellett. A távedzés sem valósulhatott meg, de EKG GPS, véroxigénszint-mérés sem szerepelt az órák tárházában többek között – mondta Gyenesei.

Az új készüléket olyan tulajdonságokkal ruházták fel, amelyekkel a testi funkciók széles spektrumát – például a szív- és érrendszeri aktivitást, a vegetatív idegrendszert és a testhőmérsékletet – tudja mérni, és ezeket digitális adatokká alakítani, valamint a vér oxigéntelítettségét, a bőr hőmérsékletét és a szív elektromos jeleit a csukló-EKG segítségével megismerni.

Egy élsportolónak elemi szükséglete, hogy a legfejlettebb technológiát ismerje, használja, hiszen manapság ez már megkerülhetetlen, de mivel mindenki csak saját magánál szeretne egy picit jobb lenni, így végeredményben mindegy, hogy valaki az olimpiára vagy hobbisportolóként az első 5K teljesítésére készül minden helyzetben szükséges a felkészüléshez – folytatta Gyenesei.

Az eszköz a jelentősen továbbfejlesztett OHR-érzékelőn kívül pulzoximetriás technológiát is kínál a vér oxigéntelítettségének mérésére, ami kulcsfontosságú mutató a nagy magasságban végzett edzések során.

Sander Werring, a cég vezérigazgatója kiemelte: „A sportolói fejlődést a célok határozzák meg; azok kitűzése, a rájuk fordított munka, a célok felülmúlása és a következő célok meghatározása. Ehhez hatalmas mennyiségű személyes rálátás szükséges, amely csak a személyes teljesítményre vonatkozó rendkívül pontos adatok mérésével és elemzésével érhető el. Ez a tudás, személyre szabott útmutatással párosulva, a fejlődés végső kulcsa.”



Rovatok