A szakember sokakat érintő és foglalkoztató sportos témákat boncolgat, amire előadóként kitért az idei Sport Forum Hungary konferencián is. Balogh László részletesen kitért az utánpótlás-nevelésre, a tehetségek, valamint az edzők kiválasztására, illetve képzésére.

Az interjú elején mindjárt a közepébe csapott, hiszen kiemelte az akadémiai rendszert, amelynek bevezetése óta már jó néhány év eltelt. A szakember hangsúlyozta, hogy a hazai utánpótlás-nevelést nem csak az akadémiai rendszer bevezetése határozza meg.

„Ne feledjük, ma Magyarországon a sport mint stratégiai ágazat, kegyelmi állapotban van. Sok nálunk egyébként gazdagabb ország irigykedve tekint ránk. Bevezetésre került a mindennapos testnevelés rendszere, létrejött a tao-sporttámogatási rendszer, kiemelt állami akadémiák és szövetségi akadémiák alakultak, él a sportiskolai rendszer, új létesítmények épültek, komoly sporttudományi fejlesztések valósultak meg és még lehetne sorolni. Az utánpótlás-nevelés szervezeti kerete vagy mondhatjuk adminisztratív oldala ennél jobban nem is lehetne megalapozva. Nyilván érdemes lenne ezeket összehangolni, hiszen például a mindennapos testnevelésórák és az akadémiák szakmai összehangolásában, az edzők – testnevelők kooperációjában is még bőven lenne potenciál, ha már ilyen szép magyar szavunk van, mint az utánpótlás-nevelés, amiből a nevelés, mint személyiségfejlesztés meghatározó eleme a későbbi eredményességnek.”

A szakember szerint jelenleg a legnagyobb kihívása ennek a „csodálatos rendszernek”, hogy biztosítva legyen hozzá a megfelelő humán erőforrás. Ehhez kapcsolódóan adják magukat aztán szinte automatikusan a kérdések is.

„A kormány a magyar sport számára életmentő övet jelentő tao-rendszer bevezetésével, hála Istennek, azt generálta, hogy jelentősen megnőtt a sportoló gyermekek és klubok száma is. A probléma ott van, hogy kell-e ezek szinte mindegyikét akadémiának hívni, félve attól, ha csak egy »egyszerű« klubra, műhelyre gondol valaki, az már lemarad a versenyben. Jelenleg 31 kiemelt állami akadémia van ma Magyarországon, ehhez jönnek a különböző szövetségi akadémiák, regionális tehetségközpontok, tehát a hardver adott. A kérdés megvan-e ehhez a mindenhol a megfelelő szoftver? Van-e ma idehaza 31 kiemelt állami plusz szövetségi akadémiák számára elegendő szakmai igazgató, mentor, karizmatikus vezető, edző, akitől tanulni tudnak a fiatal edzők? Van-e ennyi sportszakember, menedzser, csúnya szóval support, akik egyfajta high perfomance teamként támogatják a teljes szakmai munkát? Van-e évekre előre jól felépített és fenntartható rendszer, vagy hiába van kötelezően leadandó szakmai koncepció, az a fióknak készült és a napi megélhetés a cél? Eszközt lehet azonnal vásárolni, jó szakembert nemigen, ezért nevelni kellene, ugyanúgy a klubokban, ahogyan a gyerekeket. Sajnos ebben látok hiányosságokat, még egyszer mondom, tisztelet a kivételnek.”

Balogh László hangsúlyozta, hogy „az utánpótlás-nevelés rendszere nem csak a tehetséges gyermekek kiválasztásáról és tehetségük fejlesztéséről szól. Legalább ekkora – számomra még nagyobb, jelentősebb – feladat a tehetséges edzők kiválasztás és menedzselése.”

Végső soron ők fogják képezni, nevelni a gyermekeinket. Ne feledjük, amikor megszerzi valaki a diplomát, az olyan, mint amikor a friss jogosítvánnyal elkezd valaki vezetni. Csak érdekességképpen, ugye, ha egy orvostanhallgató végez, még nem kezelhet önállóan beteget, elképzelhetetlen lenne, hanem jó pár év gyakorlat következik, mire ő áll a sor elején. Pedig már megvan a diplomája. Az edzői szakmát, hivatást miért becsüljük le ennyire?

A szakember hangsúlyozta: a gyakorlat és már számos hazai és nemzetközi kutatás is igazolja, a tapasztalatszerzést nem lehet felgyorsítani, sem pótolni mással.

Vagyis 10 év tapasztalat megszerzéséhez éppen 10 év kell, 20-hoz pedig éppen 20. Képzelje el, ezen 10 vagy 20 év alatt mennyi tehetséges, értelmes, intelligens gyermek megy át egy edző kezei alatt!

Balogh László statisztikai adatot is említett. Kiemelte, hogy nagyjából minden hetedik gyermek fog felnőtt korában abban a sportágban maradni, ebből minden hetedik lesz élvonalbeli, ebből minden hetedik lesz nemzetközi szintű.

Balogh László példaként a szomszédos Szlovéniát említette, amely 2,2 milliós ország, de vannak Európában olyan 6-7 milliós országok, akik nem kizárólag kosárlabdázásban, hanem általában véve az élsport eredményeiben, egyéni és csapatsportágakban kiválóan teljesítenek.

„Kivétel nélkül mindegyikben sok évvel ezelőtt elkezdtek szorosan együttműködni az egyetemekkel, a sporttudománnyal, ami mostanra ért be. Meggyőződésem, hogy a hazai egyetemek kapuja is nyitva áll, legalábbis amit én magam, tisztségeimből mondhatok, a Debreceni Egyetemé és a Pécsi Tudományegyetemé biztosan. Pár éve látszik ezen kooperációk eredménye.”

A sürgős változtatnivaló között elsőként emelte ki, hogy „számos visszajelzés érkezik arról, hogy az edzőképzés rendszerében sokkal nagyobb szerepet kell kapnia a pedagógiai, pszichológiai, módszertani oktatásnak. De már az edzők kiválasztásánál is”.

El kell fogadni, hogy nem mindenki alkalmas edzőnek. Itt emberekkel, gyermekekkel kell foglalkozni, az első és legfontosabb, a megfelelő pedagógiai és pszichológiai háttér, az intelligencia és érzelmi intelligencia együtt, mondjuk azt, az edzői személyiség, karakter. Hiszen ez az edzői munka része! Sajnos gyakran látni taktikai táblára rajzolgató, már kenguruban angolul beszélő, vagy kiabáló, sok száz feladatot jól ismerő, de azokat már módszertanilag egymásra építeni, kiválasztani, az adott helyzetre helyesen adaptálni nem képes edzőket. És hát tudjuk, ismerjük a Dunning–Kruger-hatást, más néven kompetencia illúziót, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlértékelni, túlbecsülni saját tudását. Valljuk be, mindannyian voltunk fiatalok és átestünk ugyanezen, csak mi szerencsések voltunk, mert volt, aki visszahozott bennünket a földre.

Balogh László értelmet adott a tehetség fogalmának is, amit amúgy önmagában is izgalmas kérdésnek tart, és amit

„Különbséget kell tenni az adottság, gift/edness, kiváló adottság és tehetség, talent, megnyilvánuló tehetség között. Az adottság nem más, mint veleszületett, kivételes kompetencia egy vagy több képességterületen, vagyis veleszületett, míg a tehetség a jelen lévő személyiség- és környezeti faktorok jelenlétében megnyilvánuló, kivételes teljesítményegyüttes hátterében álló, fejleszthető képességek rendszere. Vagyis előbbi a született zseni kategória, akit csak fel kell tenni a pályára és teszi a dolgát. Viszont nem ez a tehetség! A tehetség a fejleszthetőséget, az edzhetőséget jelenti! Ezt kell keresni, a zseni lesz, aki utat tör magának, ha szerencsénk van edzőként, még az edzőnek is segít hírnevet szerezni. Láttunk már ilyet, nem egyet. De mindenhol a világon a jó erős alapképességekkel rendelkező, fejleszthető gyermekeket keresik.”

A szakember hozzátette: jelentősen befolyásolja az alkalmasságot és beválást a családi háttér, az iskola, a szociális miliő, a kortárscsoport, továbbá a mentális keménység és a „szorgalom” faktor.

Balogh László kitért arra is, hogy általánosságban véve a magyar sport miért sikeresebb utánpótlás korosztályokban, mint a felnőtteknél, ahol már kevés köszön vissza a korábbiakból.

Az utánpótlás-nevelés nem 100 méteres sprint, sokkal inkább maratoni, tele gátakkal és akadályokkal. Ezek közül a gátak közül, ha minél többet ki tudunk iktatni, akár a sporttudomány, akár az edzői tapasztalat, vagy a megfelelő pedagógiai munka, akár az edzők képzési rendszere által, már valóban sikeresek lehetünk, felnőtt korra. Ugyanis a cél nem egy jó U14-es vagy U16-os csapat, válogatott felépítése. Nézzük meg, vannak erre kiváló statisztikák, mennyi korosztályos válogatott, „tehetségnek” tartott gyermek kallódik el, és felnőttkorában már nemhogy nem lesz válogatott, de a kosárlabdát is abbahagyja! A cél az egyéni fejlesztés, hogy felnőttkorban nemzetközi szintű, testi és lelki egészségben eltöltött, hosszú, eredményes pályafutással rendelkező sportembert neveljünk. Igen, nem sportolót, mert sportolók lesznek, de a mérkőzéseket a sportemberek nyerik meg. Az utánpótlás-nevelés szóból pedig leggyakrabban a nevelés marad ki a gyakorlatban, és személyiségfejlesztés nélkül nem lesznek nyerő típusú, sikerorientált sportolóink, legfeljebb önállóan döntést, kockázatot, felelősséget vállalni képtelen kudarckerülők.

Balogh László azzal a gondolattal zárta mondandóját, hogy „ezt a szakmát nem szabad megélhetési okokból választani, görcsösen, zárkózottan, unottan, mint akinek nincs más választása az életben”.