Az ESPN információi szerint a New England Patriots szerződteti Tim Tebow-t, így a draft óta csapatot kereső vallásos sztár megpróbáltatásai egy időre véget értek. A fiatal irányító részt vehet a Patriots edzőtáborában, posztját sem változtatják meg, quarterbackként számítanak rá.
Nemrég a Patriots edzőjétől, Bill Belichicktől olyan nyilatkozatot hozott le több amerikai újság is, melyben azt állította, hogy gyűlöli Tebow-t, aztán ezt a híresztelést a múlt héten cáfolta a tréner. Valójában Belichick többször is méltatta a játékost, bár ennek már jó ideje.
Az NFL Network szerint a korábbi Denver-irányító alacsony bért kap majd a Patriotstól, és egyáltalán nem biztos, hogy bekerül majd a végleges keretbe, igaz a napokban a New England-iek elengedték egyik quarterbackjüket, Mike Kafkát. Tebow legalább tud majd hol edzeni a nyáron, de valószínűleg Tom Bradynek nem lesznek álmatlan éjszakái az új vetélytárs miatt.
Tebow egyébként nem tétlenkedett az elmúlt hónapokban, több szakemberrel is együtt dolgozott, és állítólag sikerült javítania a dobásai pontosságán és a lábmunkáján.
A vallásos NFL-sztár karrierje azután vett lejtmenetet, hogy a Denver Broncos leigazolta a rutinos Peyton Manninget, emiatt a denverieknél nem volt maradása. A New York Jetshez igazolt, de alig kapott lehetőséget, hiába ment pocsékul a játék az első számú irányítónak, Mark Sancheznek. A Jetstől a draft után rúgták ki, miután a klub megszerezte a fiatal Geno Smith-t.