Index Vakbarát Hírportál

Botránnyal ért véget a Patriots meccse

2013.11.19. 12:18

Forrtak az indulatok az NFL hétfő éjszakai mérkőzése után, a New England Patriots játékosai nehezen viselték, hogy egy megkérdőjelezhető bírói ítélet után kaptak ki a Carolina Pantherstől. 

A mérkőzés legvégén a hazai pályán játszó Panthers 24-20-as előnyben volt, de a Patriots vezethetett még egy utolsó akciót. Az irányító Tom Brady eleresztett egy passzt az endzone-ba Rob Gronkowski felé, a labdát viszont a hazaiak egyik védője szedte le, miután egyik társa két kézzel eltüntette a patriotsost. 

Az egyik bíró dobott egy szabálytalanságot jelző sárga zászlót, ezt a döntést azonban néhány másodperc múlva indoklás nélkül visszavonták, a mérkőzés pedig véget ért. Őrjöngtek a patriotsosok, Brady odarohant a bírókhoz, és bazmegezve kérte számon őket, hogyan gondolták az egészet. 

Tom Brady Drops F-Bomb On Ref Following Loss To Panthers

„A játékvezetők semmit nem mondtak, egyszerűen leszaladtak a pályáról. Dobtak egy zászlót, aztán véget ért a meccs" – nyilatkozta dühösen Bill Belichick Patriots-edző. 

A mérkőzés után, a sajtótájékoztatón Clete Blakeman bíró azt mondta, jó döntést hoztak, Brady passzát nem tudta volna elkapni Gronkowski, ezért nem jeleztek szabálytalanságot. Ha mégis büntettek volna, akkor a New Englandnak lett volna még lehetősége támadni. 

A múlt szezon elején, amikor a rengeteget kritizált amatőr játékvezetők kapták meg a meccseket a bírói sztrájk miatt, szintén bukott egy győzelmet bírói hiba miatt a Patriots – akkor az Arizona Cardinals ellen.  



Rovatok