Seahawks-Broncos a napokban, az anyázás már megy
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
A Hall of Fame-meccsel elkezdődött az előszezon, és már mindenki nagyon izgatott, hisz a tavalyi döntő ismétlését rendezik csütörtök éjjel. Egyes Seahawks játékosok, mint az tőlük megszokott, már a pályán kívül a médiában melegítenek, az utóbbi időben szinte már gyalázzák denveri kollégáikat. A Broncos eddig jobbára hallgatott, vagy alapvetően nyugodtan reagált a kritikákra, elismerve a bajnokok elidegeníthetetlen jogát a csivitelésre. Ez a jog a szezonkezdetig, de legalábbis az első komolyabb vereségig biztosan fennmarad majd. És bár egy esetleges preseason kudarc nem mérvadó, a Broncosnak az alapszakasz harmadik hetében idegenben lesz lehetősége egy jelentőségteljes statementre.
A Seattle-Denver médiaháború már a Superbowlt követő másnapon elkezdődött, amikor a Seahawks edző Pete Carroll, igaz becsomagolva, de tulajdonképpen úgy fogalmazott, hogy emberei még a szart is kiverhették volna az ellenfélből. Ebben a hangnem folytatódott aztán tovább történet, többek között olyan kijelentésekkel, mint a „100-ból 90-szer megvernénk a Denvert, a maradék 10 meg mák lenne” – K.J. Wright (LB), vagy épp „a denveriek féltek a döntőben” – Bobby Wagner (LB).
Ezt a vitát zárta most le lakonikusan a Broncos védelem falembere, Kevin Vickerson (DT), akinél elszakadt a cérna. „Basszák meg a Seattle-t. Írják le. Képet is csináljanak hozzá.” Vickerson, aki tavaly csípősérülés miatt kénytelen volt a pálya széléről végignézni az NFL-nagydöntők történetének egyik legnagyobb alázását, személyes ügynek tekinti a párharcot, és ennek nem csak egy meccs, illetve pár nyilatkozat az oka. Vickersont 2010-ben, Carroll első évében engedte el a Seattle, azóta a Denvernél alapemberré nőtte ki magát.
A statisztika nyílván magáért beszél, ízléskérdésekről pedig kár vitatkozni. Mindenesetre a lényeg a meccseken dől el, azokból pedig nem csak egy van. Továbbá lehetséges, hogy a Seattle védelem végül saját magától hallgat majd el, hisz a liga által előirányozott szabálymódosítások nem éppen a védelmeknek kedveznek. Ha mégsem, akkor a dumálásért tényleges pofonokat kaphatnak, ahogy ez korábban már megtörtént.