További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
Persze már megint a bowl-szezon volt az év egyik legjobb időszaka amerikaifutball-szempontjából, az egyetemi bajnokság finisében karácsony estére is jutott egy olyan mérkőzés, ami miatt őrjöngeni lehetett az utolsó másodpercekben. És akkor ott volt még a szilveszteri meg az újévi túladagolás, milyen jó volt például egy pokoli másnapot leöblíteni egy Michigan State-Baylorral, ahol túl korán örült RG III. Igyekeztünk összeszedni a legjobb bowl-momentumokat.
1. Jameis Winstonék teljes megsemmisülése
Volt olyan ember, aki tényleg a playoffban akarta látni a Florida State-et? Az FSU az alapszakaszban számtalanszor megmenekült a nem igazán acélos ellenfelek ellen, de végülis veretlenek voltak az elődöntőig, ahova harmadik kiemeltként érkeztek. Aztán jött az előre borítékolható összeomlás, Winston eladta a labdát, aztán edzőjével üvöltözött, Cook két fumble-t is jegyzett, miközben az Oregon nem állt le, és csúnyán bedarálta őket. És ne felejtsük el azt a pillanatot sem, amikor Manti T'eo barátnője elgáncsolta Winstont.
2. A csoda, ami mégsem lett csoda
Szenteste csak az nézett bowlt, aki igazán elborult volt, egyrészt hattól kezdődött a Bahamas Bowl, másrészt a Central Michigan és a Western Kentucky meccse nem ígérkezett az évszázad harcának, aztán mégis az lett belőle, hogy Lou Holtz bácsi visongatott a kommentátorállásban. Először is az, hogy egy csapat 49-14-es hátrányban kezdi meg az utolsó negyedet, hogy aztán 49-42-re felkapaszkodjon, és az utolsó másodpercben még mehessen a győzelemért. már eleve óriási. A második meg az, hogy százból, ha egyszer bejön az ilyen passzolgatós befejezés. Ezek után azt is meg lehet bocsétani a Central Michigannek, hogy rámentek a kétpontosra, és el is cseszték. Mondjuk micsoda legendás győzelem lett volna, ha ők nyernek.
3. A legtökösebb kétpontos kísérlet, ami bejött
A január 2-án rendezett Armed Forces Bowlon a Pittsburgh 31-6-ra vezetett az utolsó negyedben, de nyilván bolondokháza lett az utolsó negyed. A vége előtt egy perccel 34-33-ra feljött a Houston, és ha már így felkapaszkodtak, rámentek a touchdown utána kétpontos kísérletre, be is jött, ezzel nyertek 35-34-re. Ja, és mindezt azután, hogy két onside kickjük is sikerült a houstoniaknak.
4. A megmozdulás, amit nem lehet magyarázni
A Birmingham Bowlon a Tennessee Vols játszott az Iowa Hawkeyes ellen, utóbbinál Jonathan Parker mutatta be a bowl-szezon talán legértelmezhetetlenebb mozdulatát, amikor egy punt után előbb bent tartotta a labdát, majd mielőtt még kiesett volna a pályáról, előre dobta. A Tennessee-játékosok rögtön lecsaptak rá, de nem fumble lett ez, hanem illegal forward pass, csapata meg is kapta érte a büntetést.
5. A playoff jó dolog, a szilveszter még jobb lesz
Kevés jobb dolog történhetett volna az egyetemi bajnoksággal, mint az idén debütált rájátszás, elég csak arra gondolni, hogy a tavalyi rendszer alapján a mostani két döntős, az Oregon és az Ohio State például egy bowl-meccset játszott volna, nemzeti döntőt biztosan nem. És nagyjából elégedettek lehetünk a bizottság négy választottjával is, a Big 12 meg majd gondolkodhat, mit kellene másképp csinálni. És, hogy miért lesz még jobb ez 2015 végén? Azért mert a bowl-rotáció miatt a playoff-meccsek szilveszterre esnek majd.
6. A SEC West kudarca
A SEC ideje lejárt! A SEC túlértékelt! Valami ilyesmi volt a közhangulat, miután a SEC West csapatai sorra szerepeltek le a bowl-meccseken, és aztán a playoffban is. Az eddig mini-NFL-ként emlegetett csoportban az Auburn a Wisconsintól kapott ki a bowlján, a Mississippi State a Georgia Tech-től szilveszterkor, a TCU szétcincálta az Ole Misst, az LSU a Notre Dame-mel játszott egy izgalmas, de vesztes meccset, és akkor ugye ott volt még az Alabama feledhetetlen veresége az Ohio State ellen. A Texas A&M és az Arkansas javított valamit a mérlegen, amivel kapcsolatban mindneképp meg kell jegyezni, hogy a SEC West vesztes csapatai kizárólag ranked ellenfelekkel játszottak, míg az 5-0-val záró SEC Eastnél azért nem ugyanez volt a helyzet.
7. Leonard Fournette
Az LSU-újoncjátékosát nagyjából a picsába küldhette el Les Miles edző, amikor az alapszakasz elején első touchdownja után Heisman-pózba vágta magát. Aztán a hülyeséget elhagyta, és egyre komolyabb formában tolta, hogy aztán a Music City Bowlon többször is villantson, miért lehet belőle korszakos játékos. Két futott touchdown, köztük egy 86 yardos, ráadásként meg egy 100 yardos kickoff return, nagyon izgalmas lesz nézni a játékát a következő idényben.