Két dolog vált világossá az egyetemi döntő nagyjából harmadik harmadára, de 35-20-ra végérvényesen:

• Nincs és nem is lesz jobb edző Urban Meyernél ezen a szinten
• Az Oregon bármit tehetett volna, esélye sem volt, hogy nyerjen, de ez nagyjából a Wisconsin elleni Big Ten-döntőben el is dőlt.

Meyer ugyanis annyira tökéletes gameplant alkotott meg mindhárom meccsre, amivel lehetetlen volt hibázni. Ez persze legjobban az 59-0-nál jött ki, de az Alabama elleni fordításban az Oregon elleni utolsó 1,5 negyedben.

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a döntő megnyerése volt a leginkább lenyűgöző abból, amit idén csinált a Buckeyes, a miért, vagyis inkább a hogyan viszont már izgalmasabb kérdés. Négy ajándék turnovert adott az OSU az Oregonnak nemhogy tálcán, de még masnival is átkötve: egy elszúrt handoff, egy tök hosszú játék után, vetődés közben kifejelt labda, egy mellről lepattanó interception és egy winstonos hanyattesős fumble. Ezekből jó ha egyért megdolgozott a Ducks, tehát sokkal inkább a szerencse, sem mint a jó védekezés volt velük.

Mire a Florida State ellen megcsinálta az Oregon a negyedik labdaszerzést, már pont 52-20-ra vezettek, de az első előtt is már 32-20-ra elhúztak, arra tehát jók voltak, hogy végleg kivégezzék őket. A döntőben az Ohio State negyedik eladott labdájánál 21-17-re vezetett még, a durvulás még csak utána jött, és amikor nagyon kellett volna, már nem volt hiba, amit kihasználjanak, holott jó pár éve már azon élnek, hogy ezekre kegyetlenül lecsapnak - ahogy a 70 yardos passz TD-vel is csinálták az interception után.

Az pedig, hogy így történt, három részlegen múlt. Az edzői stábon, a védelmen és a támadó falon. Könnyű lenne persze Cardale-t és 'Zeke-et (Ezekiel Elliot) kiemelni, de mindenki róluk beszél, pedig a csoda nem bennük van. Elliott ugyanis jövőre Heisman-esélyes RB lesz, Jones tavasszal második volt a depth charton Braxton Miller mögött. Oké, hogy erőn felül teljesítettek (sorban három 200+ yardos meccs Elliott-tól...), de benne volt a pakliban ez tőlük.

Viszont az offense falnak még novemberben is komoly gondjai voltak (262 yardot átlagoltak futásban hullaközepes csapatok ellen), hogy a Virgina Tech elleni vereségről ne is beszéljük. Ezek után pedig kétsávos utat csináltak az utolsó három meccsen 'Zeke-nek. Ehhez azért kellett az is, hogy Urban Meyer és a stábja 11 nap alatt tökélyre vigye edzésen, hogy lehet kihasználni, hogy az Oregon linebackerei nem reagálják le, ahogy a snap előtt vándorolnak a lyukak. Ezért kellett Jonesnak is futni, hogy megmaradjon az opció erre.

A fal mind a 15 meccsen a Taylor Decker, Billy Price, Jacoby Boren, Pat Elflein, Darryl Baldwin ötössel kezdett, az összeszokottság pedig tökéletesen látszott a végére, tényleg szavak nélkül is tudták, ki mit csinál. Ráadásul a TE-ek is tökéletesen szálltak be a blokkolásba, Elliott hosszú futásainál rendre Nick Vannett volt, aki kivett a játékból plusz egy embert.

Már említettem, hogy Meyerék 11 nap alatt tökéletesen fedezték fel, mi a hiba az Oregonnál. Oké, ezért fizetik őket, de Mark Helfrichék a túloldalon csak arra építettek, hogy ami megy, annak kell mennie a döntőben is, nem tudtak mivel reagálni - ez főleg védelmi oldalon játszott, nem tudták felvenni erőben a versenyt, új ötlet pedig nem jött, ami megmentse az offense-t. Ráadásul egy teljesen egyszerű gameplant csináltak meg, tehát egy ilyen szintű edzőnek lépnie kellett volna.

• 
• 
• 
• 

A védelem pedig egy csoda volt. Eredetileg 2005-ben pont a linebackereik, Bobby Carpenter, AJ Hawk és akkor még csak csere-DE Vernon Gholston miatt szerettem beléjük és idén végre a tavaly agyonkritizált védelem is összeállt. Az első két drive kellett, hogy felvegyék az Oregon tempóját, lássák, mi történik, utána viszont két drive-ot leszámítva teljesen szétkapták őket: 5 tackle volt mínuszban, két sack, három levédekezett passz (a legvégén az interceptiont nem számolom, mert az senkit nem érdekelt már). Idén Joey Bosa, Michael Bennett, Darron Lee, Curtis Grant és a teljes secondary (kösz, Chris Ash!) voltak a hősök, közülük Lee volt talán a szezon felfedezettje, mert úgy tolt le meccseket, hogy az ember azt érezte, Ryan Shazier nem is ment el a Steelersbe játszani, hanem maradt.

De kanyarodjunk kicsit vissza Meyerre. Már a Floridánál is kedveltem, fantasztikus, amit művelt annál a csapatnál, Tebow ide vagy oda, és egyből tudtam, amikor Fickell beugró-szezonja után új embert kerestek, hogy ő lesz a tökéletes.

Hát, ez elég korán igazolódott, pedig a java még csak most jön majd. A döntőben pályára lépő 22 kezdőjátékosból 16-ot már ő recruitolt – Jonest, Elliottot, a meccsen három legjobb elkapót, az offense fal négyötödét és a 10 legtöbb tackle-t csináló védőből 8-at.

És a legszebb az egészben? Hogy a döntővel járt le a rostert sújtó szankció, vagyis visszakapja az összesen kilenc elvett ösztöndíjat a csapat, innentől tehát még több Meyer-srác jöhet.

Ezeken felül viszont egy okból külön örülök ennek a bajnoki címnek, és ez az, hogy ez tényleg egy tökéletes csapat volt. Nem követem annyira az Oregont, lehet, hogy náluk is meghalnának egymásért a srácok, de a Buckeyesnál ez biztos így van. Nem csapattársak, nem szobatársak, hanem testvérek ezek a fiúk, a nagyja pedig marad még egy évet. Olyan, vagy olyasmi kapocs volt közöttük, mint a 2013-ban baseball-bajnok Red Soxnál. Az pedig, ahogy Meyer végig a szezon közben ölelgette őket és Luke Fickellt, a defensive coordinatort, az főleg hihetetlen, hiszen Fickellnek lenne miért fújnia rá, mert tőle vették el a vezetőedzői állást, amit Meyernek adtak.

Úgyhogy hiszem, hogy amikor Meyer, aki az utolsó másodpercben térdre rogyott a pályán, pedig volt már neki 2 gyűrűje is, azt mondja, hogy szereti ezeket játékosokat és ezt a csapatot, azt tiszta és teljes szívéből mondja. És hogy bár a Floridánál is mindent beleadott, hogy címeket nyerjen, az Ohio State-ért tripla erővel hajtja a stábot, mert ez az otthona.

Ezért sem bántam, amikor 1,5 perccel a vége előtt, 35-20-as állásnál még a touchdownért ment, sőt, örültem neki. Aki azt mondja, hogy minek kellett az Oregont ezzel megalázni, az teljesen félreérti az egészet. Meyer ezzel köszönte meg a srácoknak, az edzőknek (főleg a Houstonhoz távozó Tom Hermannek) minden munkájukat. Hiszen már a második meccsen, a sokkoló vereség után mindenki leírta őket, a Big Ten-döntőt is hozzávéve viszont az elmúlt 10 év legjobb fociját mutatták be 36 (vagy 38, kit érdekel már) nap alatt. Ez volt benne, meg hogy élvezzék, amit csinálnak. Cardale Jonesék pedig ezt tették.