A 2015-ös draft egyik legérdekesebb története Zack Hodgesé lehetett volna, ha a 256 választásból eggyel esélyt adnak neki. De Hodges csak a draft után, szabadügynökként kapott ajánlatokat, a története viszont így sem változott, sőt, talán csak még inkább hollywoodi filmbe illő lett.

Zack Hodges ugyanis nem mindennapi utat járt be az NFL-ig. Mindössze 1,5 éves volt, amikor az apja, a profi bokszoló Tony meghalt agytumor miatt. Nyolcéves korában az anyja újraházasodott, így New Yorkból Dél-Karolinába költöztek. Itt ismerkedett meg az amerikai futballal mostohaapja révén (az első karácsonyi ajándéka egy amerikai focis PlayStation-játék volt), de később annyira eltávolodott tőle annak verbális agressziója miatt, hogy egyetlen interjúban vagy róla készülő anyagban sem hajlandó néven nevezni.

Amikor ez az agresszió elviselhetetlenné vált, Hodges és az anyja, Barbara egyszerűen leléptek. Charlotte-ban, Észak-Karolinában találtak új otthonra, már amikor az anyja talált elég munkát ahhoz, hogy fizetni tudja az albérletüket. Ha nem, akkor az utcán, vagy egy autóban éltek.

Hónapokig nem voltak tiszta ruháim. Nem tudtam zuhanyozni sem. Télen nem voltam annyira büdös, de a meleg hónapok nagyon rosszak voltak. Kiközösítettek, népszerűtlen voltam, és reménytelen, mert nem volt semmim

– mesélte Hodges a Bleacher Reportnak a draft előtt. Valamije, pontosabban valakije viszont mindig volt, méghozzá Barbara. Amikor végre állandó lakást találtak Charlotte-ban, Zack a környék összes házába becsöngetett, hogy valami kis pénzt keressen fűnyírással. Így ismerkedett meg 2005 nyarán Chris Kennyékkel, akik először csak annyit mondtak neki, menjen vissza a jövő héten, akkor lenyírhatja a füvet. Hodges két hét múlva, reggel fél hétkor az ajtóban volt.

Később barátok is lettek, Kenny és a felesége gyakran áthívták tévézni, vagy csak beszélgetni. Mivel akkor újították fel a házukat, sok mindent meg tudtak mutatni Hodgesnak, aki az anyjával együtt nemsokára majdhogynem családtagnak számított Kennyéknél.

2008-ig, 16 éves koráig minden remekül ment, az iskolába remekül beilleszkedett, otthon is minden rendben volt, és a focicsapatban is kiváló játékos lett belőle, olyannyira, hogy a Stanford és a Harvard is meg akarta szerezni. Aztán egy reggel, épp ahogy iskolába készült, az anyja összeesett egy sztrók miatt, és hiába szállították azonnal kórházba, ott már csak annyit mondtak Hodgesnak, hogy az anyja agyhalott, nem lehet megmenteni. Másnap lekapcsoltatta a lélegeztető gépről, napra pontosan 15 évvel azután, hogy az apja meghalt.

Innentől kezdve csak a tanulás és az amerikai foci maradt Hodges számára, aki órákkal anyja temetése után már meccset játszott, mert csak így tudta kikapcsolni az agyát. Nem sokkal később Georgiába költözött a nagynénjéhez, aki a gimnázium elvégzéséig nevelte. Innen nem egyből az általa választott Harvardra ment, hanem egy előkészítő iskolába Exeterbe, hogy meg tudjon felelni a Harvard követelményeinek. A focit itt sem hagyta abba, de annyival jobb volt mindenkinek, hogy gyakran kárt tett a társaiban edzéseken.

Hodges hiába választotta a Harvardot, a Stanford nem adta fel, és tett egy utolsó próbát, hogy megszerezze a tehetséges és nagyon okos fiatalt. Hodgesban mély emléket is hagyott a látogatás, előszeretettel emlegeti, hogy nem érti, a Stanford védelmének egyik edzője miért azt mondta, hogy a Stanford a nyugati Harvard, és miért nem, hogy a Harvard a keleti Stanford. Maradt is keleten, ahol amellett, hogy közigazgatást és filozófiát tanult, egy szörnyeteg lett a pályán.

Még csak gólya volt, amikor a vezetőedző Tim Murphy rájött, micsoda játékost is szerzett:

Épp olyan edzést tartottunk, ahol nem csinálhatnak komoly szerelést a játékosok, nem viszik földre egymást, nehogy baj legyen. Erre Zack felment a pályára, és minden megmozdulása egy kisebb autóbaleset hozott maga után, annyi energia volt benne. Öt-hat játékost is leterített egyszerre, akkor tudtam, hogy valami különleges dolgok látok.

Hodges persze keményen is tett azért, hogy még különlegesebb legyen. Rendszeresen maradt zárásig a könyvtárban, ahonnan a kollégium helyett a pályára vezetett az útja. Külön kulcsa volt az edzői irodához, hogy fel tudja kapcsolni a pálya lámpáit, mert órákon át lépcsőzött a lelátón. De olyan is volt, a takarítók ébresztették, mert egyszerűen elaludt, miközben az ellenfelek videóit elemezte.

Ennek is köszönheti, hogy négy év alatt 39 meccsen 27 sacket hozott össze, ezzel csúcstartó a Harvard Crimson csapatában, de 2013-ban és 2014-ben ő lett az Év Védőjátékosa az Ivy League főcsoportban, 2014-ben pedig nemzeti szinten a legjobb linebackernek járó Butkus-díj végső jelöltjei között volt.

Több elemző is úgy számolt, hogy Hodgesnak esélye lehet, hogy elkeljen a drafton, de csak szabadügynökként kapott szerződést az Indianapolis Coltstól.

Egy kicsit meglepődtem, de tudtam, hogy ez is benne van a pakliban. Amint túlteszed magad ezen, a cél ugyanaz marad: bekerülni az NFL-be... A draft előtt és közben is több csapattal beszéltem, de a Colts tűnt leginkább annak, ahol tényleg komoly esélyt kaphatok.

Hodgesnak defensive endből, tehát védőfalemberből szélső linebackerre kell váltania az NFL-ben, mert a 188 centije és 114 kilója kevés a falba, a LB viszont új poszt neki, sokat kell tanulnia. Az sem kedvez neki, hogy hárman-négyen is lehetnek előtte a sorban ezen a poszton, de Hodges eltökélten várja a kihívást.